Előszó

Fancsaly Éva – Szabó Veronika – Viszket Anita:
A nyelvtanról három megközelítésben – magyartanárjelölteknek

Ma még igen kevés olyan felsőoktatási segédanyag van a piacon, amely egy-egy tudományterület résztémáival és azok közoktatásban való taníthatóságával foglalkozik. Így van ez a magyartanárképzésben is: bár születtek olyan összefoglaló gyűjtemények, kézikönyvek, amelyek a nyelvészet számos területébe betekintést nyújtanak (a nagyközönség számára pl. Balázs, 2011, szakmai közönséget céloz meg Kiefer 2006), az új eredményeket is figyelembe vevő, kifejezetten tanár szakosoknak szóló, gyakorlati jellegű munkát alig találunk. Segédanyagunkkal ezt a hiányt szeretnénk pótolni.
A tananyagunk magyar szakos tanárjelölteknek és az őket tanító oktatóknak készült. A tanárjelöltek képet kaphatnak a nyelvészet három területéről, az őket tanító oktatóknak pedig módszertani segítséget nyújtunk a felkínált feladatötletekkel, gyakorlatokkal. Vezérfonálként a grammatikát választottuk, és ennek háromféle megközelítését adjuk: míg a leíró nyelvtan a mai nyelvállapot rendszerbe foglalására törekszik, az alkalmazott nyelvészeti diszciplínák közé sorolt számítógépes nyelvészet arra kíváncsi, hogyan lehet ezt a feltárt nyelvi rendszert a számítógép számára is feldolgozhatóvá tenni; a nyelvtörténet pedig ugyanennek a nyelvtannak a változását, és az ebben rejlő szabályosságokat kutatja. Nem törekedtünk teljességre, nem érintettük az általunk választott témák minden aspektusát, hanem azokra a kérdésekre koncentráltunk, amelyek a tanárképzés és a középiskolai oktatás szempontjából relevánsak.
Mindegyik terület problémákat rejt, ám ezeknek a természete különböző, így a tananyagunk három nagy fejezete eltérő struktúrájú. A leíró nyelvtan tanításának legnagyobb kihívása az, hogy az iskolai grammatikai anyag és a modern nyelvészeti kutatások közötti szakadékot áthidalja. A magyartanárjelöltek esetenként teljesen eltérő nyelvi modellekkel találkoznak egyetemi éveik során, mint amelyeket majd tanárként tanítaniuk kell, hiszen míg az egyetemek tananyagaiban a kortárs nyelvészet eredményei jelennek meg, az iskolai nyelvtan a 19. század végi nyelvészeti elképzeléseket tükrözi. A tanároknak tisztában kell lenniük a nyelvészetben zajló vitákkal, ismerniük kell a különböző nyelvelméletek elveit, és nem utolsó sorban el kell fogadniuk, hogy a tudományban egyazon jelenségeknek számos egymással versengő, akár ellentmondó magyarázata is lehetséges. Tapasztalatok szerint az egyetemi hallgatók nehezen ismerik fel ennek jelentőségét a közoktatásra nézve. Könyvünk első és második fejezete ezért kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a magyartanárok előzetes attitűdjeit, nyelvészetről szóló ismereteit felmérje és alakítsa. A tanárjelölteket feladatokon keresztül szembesítjük a nyelvészeten belüli ellentmondásokkal, és állásfoglalásra, véleményük indoklására kérjük őket. Az első fejezetek tehát gyakorlati jellegűek, az elméleti ismereteket a kérdéssorokban hivatkozott elolvasandó tanulmányok, szakcikkek és könyvfejezetek képviselik. A felhasznált szakirodalmat úgy válogattuk, hogy abban megjelenjenek a különböző nyelvészeti iskolák képviselőinek nézetei. Míg az első fejezet betekintést nyújt az anyanyelvi nevelés helyzetébe, a második a leíró nyelvtan területeit (mondattan, alaktan, hangtan) tárgyalja interaktív-reflektív tanulási módszereket használva.
A harmadik, számítógépes nyelvészetről szóló fejezet máshogyan épül fel. Ez a terület nem jelenik meg a közoktatásban, és csak minimális szerepet játszik a magyartanárképzésben, holott a digitális média világában élő fiatalok nap mint nap találkozhatnak a kutatások eredményeivel a helyesírás-ellenőrzők használatától a beszédfelismerő rendszereken át a fordítóprogramokig. Jó volna tehát, ha a magyartanárjelöltek betekinthetnének ebbe a területbe, ezáltal még jobban megérthetnék nyelvük grammatikáját is. Mivel a számítógépes nyelvészet szakirodalma jobbára angol nyelvű, és a nagyközönség számára nem érthető, ezért szükséges volt magyarázó szöveggel is ellátni a feladatokat. A fejezet olvasója lépésről lépésre nyomon követheti a megoldás módját, miközben maga is aktívan részt vesz a jelentésteremtés folyamatában.
A negyedik, nyelvtörténeti fejezetben olyan a helyesírással és a nyelvtani szintekkel kapcsolatos kérdésekkel találkozhat az olvasó, amelyek egy középiskolás diák számára is érdekesek lehetnek. A kérdések után rögtön megkapjuk a válaszokat is, hiszen bár számos jó kézikönyv és egyetemi tankönyv áll rendelkezésre nyelvtörténeti témában (pl. Kiss – Pusztai 2005), kronologikus felépítésük és terjedelmük miatt nagyon nehéz bennük konkrét nyelvi változásokra vonatkozó információkat keresni. Az alternatív nyelvrokonítási elméletek és az áltudományos nézetek terjedése szükségessé tette, hogy egy olyan jelenség is helyet kapjon a fejezetben, amely nem kapcsolódik szorosan a grammatikához. Ez pedig a székely rovásírás. A fejezet elolvasása és a hozzá kapcsolódó kérdések megválaszolása után a magyartanárjelöltek képesek lesznek megkülönböztetni tudományos és áltudományos nézeteket, érveiket pedig megfelelő módon alá is tudják támasztani a megismert szakirodalom segítségével.
Segédanyagunk feladatait sikerrel alkalmazzuk egyetemi kurzusainkon. Reméljük, más egyetemek magyar szakos hallgatói és oktatói is haszonnal forgatják majd.

Kelt Pécsett, 2014. november 30-án
A szerzők
Felhasznált irodalom
Balázs Géza (2011, szerk.): Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter Kft., Budapest.
Kiefer Ferenc (2006, szerk.): Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Kiss Jenő, Pusztai János (2005, szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris, Budapest.