A rovásírás elnevezés félreérthető. Eredeti jelentése ’fába rótt írás’ volt. A rovásírás elnevezés Sebestyén Gyulához köthető (A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp., 1915). A magyar szakirodalomban „rovásírásnak nevezett kategória olyan ábécéket fogott egybe, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a törökséghez: a keleti türköt, a kazáriait, az avar kori emlékek írását, illetve összefoglaló névként a „kelet-európai rovásírásokat”, beleértve a székelyt. (Sándor 2014 : 22.) A rovásírásnak van egy másik használata is napjainkban: sokan azonosítják a székely rovásírás mai modernizált változatával. A „rovásírás önmagában, jelző nélkül a székely ábécét mint a magyarok „másik”, saját, esetleg „igazi” írását jelöli, az Európához, a kereszténységhez kapcsolódó latin írás alternatíváját, az egykori nomád múlt emlékét.”( Sándor 2014 : 23). Sándor Klára nem tartja jónak a magyar rovásírás elnevezést sem annak ellenére, hogy ezzel az írással eddigi ismereteink szerint csak magyar nyelvű szövegeket jegyeztek le. Ez az elnevezés szerinte azért félrevezető, mert azt sugallja, hogy „a szóban forgó ábécét valamikor az egész magyarság ismerte. Ezt ugyan logikailag kizárni éppenséggel nem lehet, de alátámasztani semmivel sem tudjuk. A krónikákban mindvégig kifejezetten a székely írásként szerepel,(…) s eddig csak Székelyföldről kerültek elő korai emlékek, s amelyik nem ilyen, azt is székely származásúak írták” (Sándor 2014 : 19). Ezért ő ezért a székely írás elnevezést javasolja. A székely írást nem nevezhetjük rovásírásnak, hiszen semmilyen fába vésett emléke nem maradt fenn az írásnak.
Nagyon fontos, hogy a székely írás emlékeit elkülönítsük az egyéb, Magyarországon talált, rovástechnikával írt írásoktól.