3. feladat
Olvassa el az alábbi rövid összefoglalást rovásírásunkról! Mit gondol róla? Vitassák meg, hol lehet vele egyetérteni vagy vitatkozni!
„A rovásírás a magyarok legrégibb és legértékesebb kincse. Emlékei bizonyítják, hogy legalább 8-9 ezer éve a Kárpát-medence őslakói vagyunk, ősi soron, ősi jogon mienk ez a föld. Különösen fontos ennek hangoztatása most, az erőteljes globalizációs törekvések idején, mikor betereltek minket az Európai Unió közös aklába.
A rovásírás cáfolja a finnugor származás és nyelvrokonság elméletét és bizonyítja a szkíta-hun-pártus-avar-magyar folytonosságunkat, mert ezeknek az őseinknek tárgyi emlékein megtalálható. (…)
A rovásírás rendkívül fontos nemzettudatunk, nemzeti önbecsülésünk felélesztése érdekében, különösen gyermekeink számára. A rovásírás a magyar nyelvvel együtt fejlődött, ezért minden hangunkra van benne jel. A X.-XI. században a sokkal fejletlenebb latin betűs írásra kényszerítettek minket, amellyel 13 hangunkat nem tudtuk lejegyezni. (…) (Megjegyzés FÉ-tól: a ty, gy, ny, ly. sz, zs, cs, j, k, á, é, ö, ü hangokra gondol itt Friedrich Klára) A köznépi sírokban talált rovásemlékek tanúsága szerint már szkíta-hun-avar népünk egésze írástudó volt, olyan korokban, mikor más népeknek még az uralkodói is írástudatlanok voltak.” (Friedrich 2005)
Politikamentessé akarta tenni a rovásírásos helynévtáblák állításának folyamatát a Rovás Alapítvány, mely a hatóságokkal egyeztetve egységes rendszert dolgozott ki a folyamatra. A dolog olyan jól sikerült, hogy a helyi önkormányzatoknak már beleszólásuk sincs abba, legyen-e ilyen tábla a település határában.”
Hasonló tartalmú, kicsit részletesebb írás található Friedrich Klára rövid összefoglalójában a magyar rovásírásról. (http://www.rovasirasforrai.hu) Egy-két kiegészítés ebből a fenti cikkhez képest:
„Rovásírásunk emlékei bizonyítják, hogy őslakók vagyunk a Kárpát-medencében. Ilyen emlék a bajóti Jankovich barlang 15-20.000 éves csont pálcavége, a tatárlakai sírlelet 7-8.000 éves írásos korongja, vagy Torma Zsófia erdélyi régésznő (1832-1899) írásjeles korong gyűjteménye az újkőkorból. A rovásírás bizonyíték szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkra is, mert ezeknek a népeknek tárgyi, régészeti emlékein megtalálható. Pl. 2700 éves szkíta ezüstcsészén, oroszországi hun sziklafeliraton, avar tűtartón, Árpád-kori botnaptáron. (…)
Ugyancsak bizonyíték a rovásírás arra, hogy elődeink közül mindenki írástudó volt, a juhászgyerekektől a fejedelmekig, olyan korokban, amikor még a frank császár, Nagy Károly sem tudott írni, saját életrajzírója, Einhard tanúsága szerint. (…)
A rovásírás cáfolja, hogy csak az 1000. év táján, a nyugati térítő papoktól tanultunk meg írni-olvasni, továbbá a 896-os besenyő beüldözéses honfoglalást, őseink sámán vallását, a finnugor származás és nyelvrokonság elméletet.”
Magyarázat:
A) A rovásírás azt bizonyítja, hogy „legalább 8-9 ezer éve a Kárpát-medence őslakói vagyunk, ősi soron, ősi jogon mienk ez a föld.” Ha a fenti megállapítás igaz lenne, akkor az egész honfoglalásról eddig tudott, elfogadott történelmi tudásunkat újra kellene értelmezni. Semmisnek kellene tekintenünk azokat a forrásokat, melyek a honfoglalás előtti magyarságról tudósítanak.
Friedrich Klára ezt az időpontot a (http://www.rovasirasforrai.hu) összefoglalójában még korábbra teszi, 15-20 ezer évvel ezelőttre (!!).
A fenti megállapítás nagyon emlékeztet a krónikáinkban megtalálható történelmi kontinuitás elméletre. A feudális, keresztény Európában a rangot a származás adta.
„A kancellária történetírói előtt kettős feladat állt: egyrészt bizonyítaniuk kellett a magyarság, azon belül az ,,Isten kegyelméből,, uralkodó királyi család ősi, bibliai származását, másrészt igazolniuk kellett a történelmi kontinuitást, vagyis a Kárpát-medencét elfoglaló nép jogát erre a területre. A „jogigazoló ideológia” megteremtésében mind a keleti eredetnek, mind a kereszténységnek már a középkorban is fontos szerep jutott. A dicső keleti múlt bizonyságául szolgáló csodaszarvas-legenda vagy a fehér ló mondája csakúgy a magyarságtudat része, mint Hunor és Magor bibliai eredetre utaló története” (Vámos, 2004)
B) Az Európai Unió és a globalizáció elleni megjegyzés politikai színt visz a cikkbe, márpedig a tudománynak pártatlannak, politikától mentesnek kell(ene) lennie.
A „finnugor származáselmélet” nem létezik, ilyet soha, egyetlen tudós sem állított, a finnugor nyelvrokonság-elmélet ellenben tudományos tény.
Bővebben ki kellene fejteni, hogy a rovásírás hogyan „bizonyítja a szkíta-hun-pártus-avar-magyar folytonosságunkat”. Ezzel a megállapítással többek között az a probléma, hogy egy megtalált, de tudományosan a mai napig meg nem fejtett rovásos emlék nem bizonyít semmit. A probléma az, hogy ezekről az emlékekről jelenlegi tudásunk alapján még azt sem tudjuk, hogy milyen nyelven lehettek írva.
A hun (-szkíta) rokonság nyelvi megalapozásával az a baj, hogy a hunok nyelvéről nagyon keveset tudunk, mert a korabeli leírások csak igen kevés szót őriztek meg. Ezekből következetni a nyelvre vagy a nyelv eredetére tudománytalan. Jelenleg három közszó és néhány személynév maradt fenn a hun nyelvből. Ezek a következők:
Priszkosz rétor által lejegyzett három közszó a kamosz ’erjesztett köleslé’, medosz ’mézsör’ és sztrava ’halotti tor’. Ezek olyan kulturális tartalmat jelölnek, amelyek könnyen kölcsönözhetőek egyik nyelvből a másikba. Ezek nem sokat mondanak a vezértörzs nyelvéről. Hasonlóképpen kockázatos fölhasználni a nyelvrokonság bizonyítására a többnyire torzítva, görög, germán, latin közvetítéssel fennmaradt személyneveket is (többek között a valószínű gót eredetű Attila, Lauderik vagy a török eredetű Ajbarsz, Mundzsuk, Ellak, Dengizik, Ernak), majd ezekből messzemenő következtetéseket levonni.
Annyi bizonyos, hogy a hun törzsszövetség soknyelvű volt, a vezértörzs nyelvéről pedig nagyon különböző vélemények születtek: sokan gondolják csuvasos típusú töröknek (főleg a 19. században), Harmatta János szerint vezértörzseik szaka típusú, kelet-iráni nyelvet beszéltek, de alattvalóik között voltak szibériai nyelveket, valamint ősmandzsut, ősmongolt és őstörököt beszélő törzsek is. Vásáry István szerint is kezdetben iráni, Európába érve már inkább török nyelven beszélhettek a hunok.
Az interneten terjedő, Detre Csaba által közölt iráni hun szótár tartalmát nem lehet komolyan venni, mivel létezése is erősen kétséges. (Hun szótár került elő Iránból http://www.szittya.com/Hunszotar.html).
A tudományos, hitelt érdemlő információért ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Honti 2012: 70-71. oldalt, és a nyest cikkét (http://www.nyest.hu/renhirek/miert-hallgat-az-mta, http://www.nyest.hu/hirek/hun-itt-a-csalas) vagy Sándor Klára írását http://tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3041&id=178523 ajánlom az érdeklődők figyelmébe.
C) „A rovásírás rendkívül fontos nemzettudatunk, nemzeti önbecsülésünk felélesztése érdekében” - bár a tudomány nem nemzeti önbecsülésen múlik, de semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki(k) a rovásírást egyfajta összetartozás megmutatására használják. Ezt tették régen a cserkészek is, s Sándor Klára szerint régen is ez lehetett a funkciója: „Decsi szorgalmazta a székely írás terjesztését, s ő kötötte először expliciten a magyar identitástudathoz: mindazoknak – írja –, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg”. (Benkő és Sándor, 2013)
„Bármilyen régi is lehet a rovásírás, valószínűleg sosem volt széles körben ismert. Aki megtanulta, beavatottnak érezhette magát, dicsekedhetett tudásával, de gyakorlati célokra nem használta. Paradox módon a rovásírás-mozgalom éppen ebben a legtisztábban hagyományőrző: senki nem használja a rovásírást gyakorlati célokra ma sem, a legfontosabb annak fitogtatása (vagy legalábbis az a tudat), hogy az illető a rovásírást ismeri. Egy-egy rovásírásos helységnévtábla avatásán a jelenlevők jelentős része nem tudja elolvasni a feliratot, és aligha lesz valaha olyan, aki éppen a rovásírásos tábláról tájékozódik arról, hova is érkezett.” – írja Fejes László. (http://renhirek.blogspot.hu/2009/06/osi-e-es-magyar-e-rovasiras.html)
D) „A X-XI. században a sokkal fejletlenebb latin betűs írásra kényszerítettek minket, amellyel 13 hangunkat nem tudtuk lejegyezni”. (…) (megjegyzés: Friedrich Klára szerint: „Amikor a X-XI. században át kellett térnünk a latin betűs írásra, ebben nyelvünk 13 hangjára nem volt jel (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü). Így alkalmatlan volt szép magyar nyelvünk lejegyzésére és írásbeliségünket erősen visszavetette”. (http://www.rovasirasforrai.hu)
A hangok egy részét azért is nehéz lett volna lejegyezni, mivel mai ismereteink szerint ezeknek a hangoknak egy része nem létezett még a 10 - 11. században, hanem csak azután alakultak ki (ty, gy, zs, ö). Az ö hangunk a 13-14. században született az ü hang nyíltabbá válásával. A ty hangunk első biztos előfordulása csak 12. századra tehető. Azt, hogy a ty fonéma nem volt meg az ősmagyar korban, az is bizonyítja, hogy a t végű igék felszólító módja nem (-t +- j) nem ty, tty lesz, hanem ss, s ha a t előtt mássalhangzó van, akkor cs (lássad, tekintsed). A zs hangunk szintén csak a 12. századtól honosodik meg nyelvünkben, addig a jövevényszavaink zs hangját hanghelyettesítéssel vesszük át (Kenese).
E) „szkíta-hun-avar népünk egésze írástudó volt” - ez nagyon merész állítás lenne még akkor is, ha minden köznépi sírban találtak volna magyar nyelvű rovásírásos emléket, de ráadásul nem is erről van szó. A jelenleg ismert „rovásírásos” emlékek nagyon különböznek egymástól, talán csak abban egyeznek meg, hogy hiányzik nagy részük megfejtése, s az sem állítható biztosan, hogy ugyanazzal az írással vannak írva. Ebből következik, hogy azt sem tudjuk biztosan, milyen nyelven vannak írva.
F) Az, hogy már az önkormányzatnak sincs beleszólása egy-egy rovásírásos helynévtábla elhelyezésébe, több mint tragikus. A kétnyelvű helynévtáblák elhelyezése önkormányzati hatáskör, a rovásírásos nem.
G) „A rovásírás cáfolja (…) őseink sámán vallását” - nem értem, hogy a rovásírás hogyan cáfolja őseink sámán vallását. Azt csak megjegyzem, hogy más, hasonló gondolkodású írásokban a honfoglaló magyarság ősi vallásának a sámánizmust (vagy a táltoskultuszt) tartották. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a tudományos álláspont szerint a zömében pogány honfoglaló „magyarok, mint a nomádok általában, sokféle vallással kapcsolatba kerültek: már a honfoglalás előtt ismerték a kereszténységet, a judaizmust és az iszlámot, hiszen mindhárom képviselői jelen voltak a Kazár Birodalomban.” (Sándor 2011: 257)