A székely rovásírás emlékei sokfélék. A legrégebbi feliratok székelyföldi templomok falába vannak vésve. Ezen kívül sok felirat másolatban, kéziratban maradt ránk. Vannak ábécék, van tankönyv, illetve van arra is találunk példát, hogy titkosírásnak használták a rovásírást.
A legfontosabb emlékei a székely írásnak Székelyföldön.
Korai emlékek a 13. század vége –14. századelejéről:
– A homoródkarácsonyfalvi templom keresztelő-medencéjére vésett felirat– jelenleg nincs kielégítő megfejtése
– A vargyasi templom felirata, legvalószínűbb olvasata „Mihály írtán követ”.
A 15. századi emlékek:
– a székelydállyai felirat – nem teljesen megfejtett az olvasata
– a székelyderzsi templom felirata, valószínű olvasata „Miklós dezzsi pap”
– a gelencei templom felirata, olvasata „PAL PAP”
– a bágyi templom felirata „ORBÁN BENEDEK CSINALTA” olvasattal
A 16. századi fontosabb emlékek:
– a csíkszentmihályi templom felirata „a templomot újjáépítő mesterek nevét és a munka évének megjelölését tartalmazza, valószínűleg a mesterek egyike készítette 1501–ben” (Sándor 2014:193, az olvasat is itt).
A 17.–18. századi fontosabb emlékek:
– a homoródkarácsonyi templom második felirata, olvasata: TATAR 1625.
– az énlaki unitárius templom felirata, olvasata: „Egy az Isten/ Georgyius Muzsnai Da(r)kó”.
Ezek az emlékek azt mutatják, hogy a székely írás általában nem kommunikációs céllal használták. Az írás célja csupán annyi lehetett, hogy jelezze, az írás készítője ismeri a székely betűket. A székely írás Székelyföldön kívül sem természetes környezetben jelenik meg, azaz nem információ közvetítésére használták, hanem mintegy dicsekedtek ismeretével. Ennek egyik jellemző példája egy, a peregrinus emlékkönyvekben megfigyelhető szokás. A peregrinus diákok (azaz azok a diákok, aki külföldön tanultak, a mai Erasmus-ösztöndíjasok elődei) emlékkönyveket vezettek. Ezekbe a diáktársak írtak, méghozzá oly módon, hogy ahány nyelven csak tudtak, mindegyiken írtak egy-két szót. A székely írás ismerete ilyen szempontból önálló nyelvnek számított, aki tehát ismerte, székely írással is lejegyzett néhány szót.” (Fejes, 2010 http://www.nyest.hu/renhirek/sandor-klara-a-szekely-irasrol)
Valószínű, hogy ugyanez volt a célja az Isztambuli felirat készítőjének is 1515-ben. Érdekessége ennek a feliratnak, hogy balról jobbra halad az írás.
A titkosítás lehetett a székely betűk funkciója Szamosközy István II. Rudolfot kifigurázó versében. Ezt félig latin, félig székely betűkkel írták, és ha csak a latin betűs részt olvassuk, akkor dicsérő versnek tűnik, ha a székely betűkkel írt - de szintén latin nyelvű! - félsorokat is hozzáolvassuk, akkor válik világossá, hogy gúnyversről van szó.
A Kárpát-medencében talált fontosabb leletek:
Rovásírásos emlékek kerültek elő a honfoglalás korából is (magyarnak és nem magyarnak feltételezett lelőhelyekről egyaránt). Ezeknek azonban jelenleg egyikét sem lehet a székely írással azonosítani. E leletek egyelőre megfejtetlenek, sőt, feltehetően nem is magyar nyelvűek. Ezek közül a legismertebb az avar kori nagyszentmiklósi kincs, illetve a szarvasi tűtartó.
Vannak olyan feliratok, melyek vegyesen tartalmaznak olyan betűket, melyek a székely ábécében is megvannak, ill. olyanokat, amelyek nincsenek. Ilyen a 10. századi vaskohóból származó agyag fúvócső is Alsóbűről. Ezen négy olyan jel van, amely nagyon hasonlít a székely betűkre. A probléma az, hogy ezekkel a jelekkel nem olvasható el a felirat, s a kutatók egy része abban is kételkedik, hogy magyarul lenne írva. Vékony Gábor megfejtését többen (pl. Róna-Tas András, Fodor István) nem fogadják el. Amennyiben elfogadjuk Vékony megfejtését, akkor ez lenne az első székely rovásírással írt leletünk. Ebben az esetben még az is válaszra vár, hogy magyar vagy székely ember írta-e. A lelet Somogyban került elő, ahol korábban éltek székelyek. Ebből következik, hogy a lelet megfejtése még nem dönti el azt a kérdést, hogy a székely írás elődjét csak a székelységhez köthető (Vásáry István, Ligeti Lajos, Sándor Klára) vagy a teljes magyarság ismerte ezt az írást (Vékony Gábor, Róna-Tas András).
Már Németh Gyula is felhívja a figyelmet arra, hogy a rovásírásos emlékeknél ne az egyes elemeket hasonlítsuk össze mint betűhalmazokat, hanem a rokonított írásrendszereket mint rendszereket hasonlítsuk össze. Ne csak a jelek alakját figyeljük, mivel a rovásírás technikája eléggé meghatározza a felhasználható betűformákat. Nem elég, ha azt mondjuk, hogy ez és ez a jel hasonlít, ugyanaz, mint a másik, el is kell tudni vele olvasni a szöveget.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem minden - a Kárpát-medencében talált - rovásírásos lelet hozható kapcsolatba a székely rovásírással, illetve nem minden ilyen lelet köthető a magyarsághoz. Forrai Sándor és követői minden, a világ bármely táján talált karcolt,vésett leletet összefüggésbe hoznak a magyarsággal, ill. a székely rovásírással.
Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyarok használhattak valamilyen rovásírást, ám ez semmiképpen nem volt azonos a székely rovásírással.