6. A gyermekkor mint társadalmi konstrukció
Angol szociológusok (például Jenks, 1996 és Hendrick, 2000) újabb publikációikban a gyermekkor pszichológiai fejlődéselv alapján történő értelmezését fejtették ki, amely szerint az „éretlen, egyszerűen gondolkodó, irracionális gyermek és az érett, komplexen, racionálisan gondolkodó felnőtt" jól megkülönböztethető egymástól (Golnhofer-Szabolcs, 2005. 30. o.; Szabolcs, 2011. 22. o.). A gyermekkor univerzális, fejlődéselvű megközelítési módja tetszetősnek és frappánsnak tűnik, mert egy-egy történeti korszak és kultúra gyermekképére, gyermekfelfogására egyetemes magyarázatot kínál. Ez a paradigma mégis csak egy a lehetséges magyarázatok közül - hangoztatják az angol szociológus szerzők, akik a gyermekkort társadalmi konstrukcióként értelmezik.[2] A gyermekkor társadalmi képződményként való értelmezéséből pedig az is következik, hogy a vizsgálat tárgyává tett gyermekkor-kultúrát saját belső, immanens értékeinek figyelembe vételével kell leírni és értelmezni, nem pedig úgy, mint egy vélelmezett fejlődési folyamat egyik átmeneti stációját.
A szociológiai gyermekkor-felfogás szerint időben és térben egymás mellett létező gyermekkorok sokaságáról beszélhetünk, így történetileg is tetten érhető a gyermekkor megkonstruált jellege (Szabolcs, 2011. 12. o.). Egy adott történeti korszakra jellemző domináns gyermekkor helyett e felfogás értelmében a gyermekkorok (és ebből adódóan a gyermekképek, gyermekfelfogások, gyermekszemléketek) sokaságáról lehet beszélni, amelyek akár egymással ellentétben levő társadalmi értékeket is hordozhatnak. Egymás mellett létezhetnek például az ártatlan gyermek képéről alkotott felfogásra épülő gyermekfelfogások és a gonosznak tartott gyermek toposzából kiinduló gyermekkor-konstrukciók.
Egy adott társadalmi csoport, egy közösség, egy kultúra megkonstruálja a gyermekre, gyermekkora vonatkozó, ideológiai elemekkel is átszőtt nézeteit, felfogásmódját. Ilyen például a közoktatás tömegessé válásával párhuzamosan kialakuló „iskolás gyermek"-ről alkotott kép kialakulása a tizenkilencedik században, vagy később a huszadik századi fogyasztó társadalomban a reklámipar új céltáblájaként a „fogyasztó gyermekről" alkotott kép megjelenése. Legújabban pedig az Internet által biztosított „on-line" életmód révén kialakuló „digitális gyermekkor" fogalma is feltűnt a gyermekkor-történet szakirodalmában.
[2] Szabolcs Éva legújabb könyvében részletesen bemutatja ezeket az irányzatokat. (Szabolcs, 2011)