5. 1945-től a rendszerváltásig
Az 1945 utáni időszakban nemcsak tankönyveink, hanem a tankönyvekről szóló irodalmunk is szovjet befolyásolás alatt állt. A tankönyvek tartalmi elemeit vizsgálva megállapítható, hogy azokban a kor politikai elvei hangsúlyos szerepet kapnak, mind szövegezésük, mind illusztratív anyaguk erősen kötődik a marxista-leninista ideológiához. A kor tankönyveit a minisztérium tankönyvügyben illetékes szervei és az Országos Neveléstudományi Intézet szakemberei tartalmi, ideológiai és stiláris szempontból felülvizsgálták és amennyiben szükséges volt, kijavították. Az 1949 tavaszán létrehozott Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat feladata lett a lektorált tankönyvek nyomtatása és terjesztése (Mészáros, 1989). Az 1950/51-es tanévben mind az alapfokú oktatási intézményekben, mind a középfokú iskoláztatás intézményeiben az eddigiektől eltérő tanterv lépett életbe. A tantervi változás minden tantárgyból új tankönyveket kívánt. Ahogy Mészáros fogalmaz „Olyan tankönyveket kellett írni és közreadni, amelyeket e korszak hazai hivatalos párt- és állami szervei által kimunkált, a többi szocialista országban hasonlóképpen egyértelműen marxistának, szocialistának deklarált világnézeti elvek, pedagógiai és közoktatás-politikai elgondolások alapján készítettek a szerzők." (Mészáros, 1989. 138. o.). A tankönyvkutatások megállapították, hogy e korszak tankönyvei kevésbé tanulhatóak és taníthatóak, szemléltető apparátusuk, valamint a bennük található ismeretelemek kevésbé alkalmasak arra, hogy a diákok tudáselsajátítását és problémaközpontú gondolkodását elősegítse, sokkal inkább érvényre jut bennük a kész tudástartalma átadására való igény (Fischerné és Kojanitz, 2007).
E korszak első időszakának tankönyveit (1949-1961) a neveléstudományi szakemberek és a pedagógusok túlzott dogmatikus-politikai tartalmuk miatt bírálták, míg a tanügyi hatóságok épp a politikai-ideológiai tartalom erőteljesebb megjelenését szorgalmazták. Jelentős változás következett be a tankönyveket illetően az 1961-es tanterv bevezetését követően. A kiadott tankönyvek külső megjelenésükben is esztétikusabbak lettek, tartalmukat tekintve kevésbé dogmatikusak, nagyobb hangsúlyt kaptak bennük a modern didaktikai elvek, továbbá igyekeztek a tankönyvelméleti kutatások eredményeit is beépíteni az új típusú tankönyvekbe.
Totális tankönyvcserére csak 1978-ban került újra sor, ám 1972-ben felülvizsgálták az 1961-es iskolareformot. Párthatározat született a tankönyvekben található tananyagok csökkentéséről is, folyamatosan átdolgozták és javították a megjelent tankönyveket, tartalmi és módszertani szempontból is igyekeztek korszerűsíteni azokat. A tankönyvcserét megelőzően mind a hazai, mind a nemzetközi tankönyvekkel foglalkozó szakirodalom feldolgozására sor került, a szakemberek igyekeztek egy korszerű tankönyvkoncepciót megalkotni. A magyar tankönyvkutatás elméleti és gyakorlati irodalmáról szólva, Dárdai Ágnes A tankönyvkutatás elméleti keretei című munkájában is megemlíti, hogy az 1970-es, 80-as években, bár a tankönyvkutatással foglalkozó szakirodalmi bibliográfiák tételszámai meggyőzőnek tűnhetnek, ám sokkal inkább mennyiségi, mint minőségi írásokkal találkozhatunk ebben az időszakban. Megállapítható azonban, hogy ezen írások többsége a Szovjetunió tankönyvkutatásait és tankönyvelméleti modelljeit, eredményeit tartalmazza, a megjelent írások többségében csak fordítások. A tankönyv, mint fogalom újragondolása vált szükségessé, mert a tankönyv továbbra is a tanulási-tanítási folyamat legfontosabb eszköze, ugyanakkor megjelentek a tankönyvcsaládok: segédletek, munkafüzetek, tanári kézikönyvek. Ezt az állítást igazolja, az 1967-ben kiadott tanulmánykötet, mely A korszerű tankönyv címet viseli. Az Illés Lajosné szerkesztésében, A pedagógia időszerű kérdései külföldön című sorozatban megjelent könyv a szocialista országok tankönyvkutatói és elméleti eredményeit hivatott bemutatni. A tanulmányok központi gondolata, hogy a tankönyv még mindig a tanulási folyamat egyik legmeghatározóbb eleme, ezért tehát egységes és jól körülhatárolható rendszerre van szükség, mely pontosan vezeti a tankönyvírót. Ezt a gondolatot támasztja alá Cz. Maziarz (1967) a kötetet nyitó tanulmányában, melyben a tankönyvek koncepciós hibáit említi, mint a gyenge tanulmányi eredmények egyik forrását. Érdekes és előremutató gondolata a tanulmánykötetnek, hogy szorgalmazza a tankönyv hagyományos keretek közötti értelmezésének újragondolását, és a kor szellemiségéhez hűen, annak pontos újradefiniálását.
A munkáltató jellegű, reformtankönyvek készítésére is történtek kísérletek, 1975 és 1977 között többször hirdetett a Tankönyvkiadó reformtankönyv megírására pályázatot (Mészáros, 1989).