1. A lánynevelés intézményesülésének kezdetei
A nők művelődési jogainak közvéleménnyel és politikai szereplőkkel való elismertetése Magyarországon is szorosan egybefonódott a nőemancipációs küzdelmekkel. A felvilágosodás és a francia forradalom szellemiségének hatása, az Európa más országaiban lezajlott változások, a pedagógiai gondolkodás átalakulása éppúgy hozzájárult a lányoktatás hazai fejlődéséhez, mint a magyarországi felvilágosult abszolutizmus törekvései, illetve a II. József halálát követően kibontakozó, a társadalom megújítására irányuló nemesi mozgalom. A 18-19. század fordulójától egyre inkább közügy lett az iskoláztatás, ezen belül maga a lánynevelés is, melynek nagy volt a tétje: a vallási, politikai, sőt etnikai problémák megoldásának egyik zálogát látták ebben vezető politikusok és uralkodók. 1804-ben egy pozsonyi újságban ezt írta egy „Antonia Elegantula" álnevet használó szerző: „Elmúlt az a barbár idő, amikor az előkelő asszonyok is a háztartásnak, a konyhának szentelték életüket."
A leányiskolákkal kapcsolatos jogi szabályozás tulajdonképpen Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött. A királynő 1776-ban adta ki az első, leányiskolákra vonatkozó állami szabályozást, melyben elrendelte, hogy az apácazárdákban is ugyanazt kell tanítani, mint a fiúiskolákban, de hozzátette, hogy lányok esetében a követelmények mértéke alacsonyabb. Ez a szemlélet több, mint egy évszázadon keresztül szinte változatlanul fennmaradt Magyarországon, és hosszú időn át jellemző volt az a gondolkodásmód is, ami az 1791-es országgyűlés közoktatási bizottságának javaslatában figyelhető meg: a lányoknak társadalmi helyzetük (rendi hovatartozásuk) szerint különböző nevelésben kell részesülniük. Ez a javaslat ugyanakkor több, kifejezetten haladó nézetet is tartalmazott: az apácakolostorok iskolái mellett leánynevelő intézetek felállítását szorgalmazták a nemzeti nevelés érdekében, továbbá állami tanítónő-képzők alapítását.
A 19. század első felében több leánynevelő intézet is nyílott (közöttük egyik leghíresebb volt Teleki Blanka 1846-tól működő pesti iskolája), az állami tanítónő-képzők megjelenése azonban a kiegyezés utáni időszakra tehető. A lányiskolákban ebben az időben főleg nyelveket, zenét, történelmet, irodalmat, kézimunkázást, miniatúrafestést, hittant tanultak.