Skip navigation

1. A neveléstörténet fókuszvesztése



Miért érdemes a neveléstörténet és a tanárképzés integrált kapcsolatát fenntartani? Mi a neveléstörténet oktatásának hozadéka a tanárképzés és a társadalom számára? Mi a neveléstörténeti kurzusok értelme a tanárjelölt számára? Összefoglalóan: mi a neveléstörténet fókusza[1] a tanárképzésben? A fejezet első részében ezekre a kérdésekre keressük a választ. A második rész a teoretikus felvetések gyakorlati alkalmazását demonstrálja: egy neveléstörténeti tárgyú projektnapot mutat be. A projektnap során a hallgatók az Erdélyi Muzéum című tudományos folyóirat sokszínű pedagógiai tartalmai segítségével mélyedhetnek el a korszak nevelésügyében.

Humboldt[2] után két évszázaddal a felsőoktatásra nehezedő nyomás a társadalom egy másik hatalmas részrendszeréből, a gazdaságból érkezik, és az oktatás-gazdaságtanban foglalkoztathatósági diskurzusnak nevezik. A foglalkoztathatósági diskurzus, felsőoktatás és munkaerőpiac kapcsolatának piacorientált diskurzusa, a munkaszervezetek (itt: a köznevelési munkaszervezet, az iskola) igényeinek minél eredményesebb és hatékonyabb kiszolgálását jelenti. A tanárképzésben ennek megjelenési formája a kompetencia alapú tanárképzés, amely tehát az iskola igényeinek minél jobb kielégítésére törekszik. De mi ez a kompetencia, amire épül a tanárképzés?

A tanulmány célja, hogy a kompetenciafogalom kognitív tudományos gyökereihez visszatérve a fogalom pontos definícióját adja, valamint meghatározza kompetencia és tudás viszonyát. Ezt követően a neveléstörténet társadalmi hasznosságának kérdését fogjuk körüljárni, hogy meghatározzuk a neveléstörténetnek a társadalom számára termelt javait.



[1] A fókusz mint oktatáselméleti fogalom Knausz Imre (2014) előadásából származik.

[2] Wilhelm von Humboldt (1767-1835) porosz államférfi és nyelvész. 1809-ben megalapította a berlini egyetemet, amely a modern felsőoktatás egyik kontinentális modellje lett. A humboldti egyetemmodell az oktatás és a kutatás, valamint a karok egységét hirdette, ezzel képzett ellensúlyt az erősödő államhatalommal szemben. A sokkarú tudományegyetemek szervezeti struktúrája máig ennek örököse.