1. A neveléstörténet tárgya
Kiindulásképpen szükséges annak meghatározása, hogy mi is a neveléstörténet tárgya, mivel foglalkozik ez a tudományág. A kutatók az elmúlt évtizedekben számos oldalról közelítették meg ezt a kérdést, és válaszaik szintézisével ragadhatjuk meg leginkább a neveléstörténet lényegét. (A tudományág kapcsán a nemzetközi szakirodalomban a neveléstörténet megnevezés mellett a pedagógiatörténet, illetve a történeti pedagógia kifejezések is használatosak: az eltérő névhasználat ténye önmagában is tükrözi a tárgymeghatározás nehézségeit.)
A diszciplína tárgya térben és időben kiterjedt, és a neveléstörténet kutatói három kérdésre összpontosítanak: a pedagógiai (nevelési) valóság, a neveléselmélet és az oktatáspolitika történetének vizsgálatára. A neveléstörténet tárgya egyrészt tehát nem más, mint a nevelés teljes gyakorlatának története, vagyis az, hogy kiket, kik, hogyan és mire neveltek, hogyan fejlesztettek, hol és mi célból. Másrészt pedig a különböző korokban keletkezett neveléselméletek és nevelésfilozófiák, illetve a neveléstudományok fejlődéstörténete áll a kutatások középpontjában; harmadrészt a nevelési intézmények és az oktatáspolitika történetének nyomon követése tartozik ebbe a körbe (Vág, 1977. 13- 15. o.; Larroyo, 1982. 35. o.; Brickman, 1978).
A neveléstörténeti vizsgálódások az utóbbi években kiterjednek valamennyi ország és korszak vizsgálatára, és egyre inkább kiteljesednek mind a szinkronisztikus, mind pedig a diakronisztikus kutatások. A neveléstörténet manapság számos további részterületre oszlik, egyre inkább differenciálódik. Önálló ágát képezi például az oktatástörténet, a tankönyvtörténet, a tantervtörténet, a gyerekségtörténet, a pedagógus professzió története stb. A neveléstörténeti kutatásokban az utóbbi évtizedekben tapasztalható tematikai bővülés nem független a történettudomány ágain belül megfigyelhető változásoktól. Ezek hatására jelent meg például a mindennapok történetének vizsgálata, illetve a mentalitástörténeti megközelítés a neveléstörténet-írásban (Szabolcs, 1997. 598. o.), valamint a más tudományok neveléstörténettel kapcsolatba hozható eredményeit egyesítő, szintézisalkotásra való törekvés.
A neveléstörténet tehát kutatja, értelmezi és bemutatja egyes korok és földrajzi helyszínek pedagógiai eszményeit, oktatáspolitikáját és nevelési gyakorlatát, rendszerezve a fellelt anyagokat, feltárva a kultúrtörténeti egységek és a nevelés történeti típusainak kapcsolatait és folyamatát. A neveléstörténet megmutatja, hogy a rendszerszerűen kifejtett neveléselméletek mindig bizonyos értékek és ideálok mentén rendeződnek el, a történelemnek pedagógiai jelentősége van, és a pedagógiai kérdések sem értelmezhetőek történeti háttér ismerete nélkül.