2. A modern európai iskola osztálytermének kialakulása
A 19. század második felében kialakuló tömegiskolával megjelent a mindenkire kiterjedő iskoláztatás merev időütemezésének rendjét sugárzó, masszív, zárt iskolaépület, és a monoton ritmusban folyó fegyelmezett munka téri dimenzióit megteremtő frontális ülésrend. Ez biztosítja a házi feladatok, és az iskolai tanulói munkák gyors ellenőrzését, az osztály átlátható rendjének kialakítását, a szükséges taneszközök alkalmazását (falitáblák, térképek, szemléltetőeszközök), nagyszámú diák gazdaságos elhelyezését, önálló munkáját, az egyes tanulók teljesítményeinek folyamatos bemutatását.
Az iskolaépülettel szemben támasztott első, az egészségügyi szempontokat is hangsúlyozó, az 1870-ben kiadott német szabályzat már részletesen leírja a higiéniai szempontból ideális iskolaépület alapvető építészeti paramétereit is, előírva az iskolaépület megfelelő szellőzésének, természetes és mesterséges világításának módját, tantermek, mosdó- és egyéb mellékhelyiségek számát és méreteit is. Emellett - az optimális higiéniai viszonyok jelszavát hangoztatva - a gyermeklétszám figyelembevételével meghatározásra kerül az osztályterem mérete, amelynek a térelrendezésében is a racionális geometriai szabályok alapján kialakított derékszögű elrendezés válik uralkodóvá. Ennek szellemében a padsorok is derékszögben és egymással párhuzamosan lettek elrendezve, mely szemléletmódhoz tudatosan alkalmazkodva kerülnek kialakításra az ekkor már nagyipari módszerekkel gyártott iskolabútorok és iskolai szemléltetőeszközök. Ebben az időben terjedtek el széles körben a kettő, illetve négy személyes ún. Retting típusú iskolapadok, amelyek úgy lettek kialakítva, hogy a tanár közvetlenül is ellenőrizni tudja az egyes tanulók munkáját. Az így kialakuló frontális elrendezésű osztályterem tehát tökéletesen megfelelt a herbartiánus pedagógia sajátos tanárközpontú szemléletmódjának, és minden vonatkozásban biztosította annak kötött didaktikai-metodikai eljárásai maradéktalan érvényesülését.
A korabeli ideális iskolaépület építészeti megoldásai tehát egy sajátos, némely elemében a katonai szervezetek megoldásaira emlékeztető, belső hierarchia építészeti rendjét sugározzák. Miként az ennek sajátosságait vizsgáló elemzések megállapítják, ez a viszony jól nyomon követhető a reprezentatív módon kialakított igazgatói iroda és tanári szoba központi, illetve a pedellus alagsorban kialakított lakásának elhelyezésében. Az épület építészeti megoldásai közvetlen módon utalnak a zárt rendre és hierarchiára. Ez nyomon követhető az épületen belüli közlekedés útvonalai, például az iskola kapujához, az iskolaudvarra vezető folyosók építészeti megoldásaiban, melyek úgy lettek kialakítva, hogy az épület egésze egy meghatározott pontból, az igazgatói iroda erkélyéről ellenőrizhető legyen. Ezek az iskolaépület egészére vonatkozó rend, hierarchia és felügyelet elemei az egyes osztályok belső terének elrendezésében is érvényesültek, ez például a dobogóra állított tanári katedra domináns szerepének hangsúlyozása kapcsán is megfigyelhető (Göhlich, 1993. 109-111. o.).
A fenti, mind egyöntetűbb ritmusba rendeződő pedagógiai folyamatok hátterében a modern ipari termelés, az ekkor kibontakozó gyáripar igényei állnak. Ennek legfontosabb jellemzője a modern ipari tömegtermelés velejárójaként kialakuló, az egzakt időütemezés (az óra uralma, a modern teljesítménykényszer) fegyelmező ereje, a nagyarányú urbanizációs folyamatok kiteljesedése lesz. Miként ezt Foucault (1990) és Elias (1986) elemzései egybehangzóan bizonyítják, az önkontroll és a fegyelem fokozódása ezeknek a gyökeres átalakulásoknak természetes velejárója. Ebben az időszakban válik mind erőteljesebbé az egyén feletti állami társadalmi kontroll, ennek részeként a munkaidővel szoros kapcsolatban álló, az emberi testet is formáló fegyelmező idő. Ezek az egyre differenciáltabban működő társadalmi intézmények (kaszárnyák, börtönök, kórházak, iskolák, szegényházak, elmegyógyintézetek) (Vö. Foucault, 1990).
A korszak sajátos ellentmondása, hogy az egyén társadalmi mozgásterének látszólag nagy arányú növekedése mellett, egyre erőteljesebbé vált a nevelés, illetve önnevelés által kialakított belső kontroll. Emellett a korábbi szoros közösségi kontroll, valamint a feudális kötöttségek alól felszabaduló egyén megnövekvő mozgásterének ellensúlyozására a társadalmi ellenőrzésnek rafináltan szervezett, differenciált állami intézményei jönnek létre. Ezek közé tartozik az ekkor már mindenki számára kötelező iskola, amely a normálisnak elfogadott egyéni viselkedés kialakításának, és jól szervezett állami ellenőrzésének mind fontosabb intézményévé válik. Az oktatási intézményrendszer fokozatos differenciálódása nyomán kialakul a modern tömegoktatás, továbbá a 20. században a felnőttoktatás intézményhálózata, amelyek biztosítják a hatékony munkaerővé válást elősegítő, jól szervezett intézményi szocializációs folyamatokat.
Miközben a kontinensen - különösképpen Németországban és hatására Közép Európában - a 19. században évfolyamosztályra épülő sok tantermes „iskolakaszárnyák" váltak egyre inkább egyeduralkodóvá, addig Angliában az iskolai tanterem fejlődésének középkori hagyományait továbbra is megőrző másik sajátos fejlődési vonulata figyelhető meg, amely nyitottságát és az egytermes elrendezés hagyományos formáját - jóllehet már nagyméretű, ún. csarnokiskola formájában - a 19. században is megőrizte (Vö. Filmer-Sankey, 2003). Jóllehet a múlt század végén Angliában is terjedni kezdett a kontinentális - elsősorban német hatásokat tükröző - sok tantermes iskola, a szigetország iskoláiban még a XX. században is megmaradtak ennek a hagyományos építészeti térelrendezésnek az elemei az ún. „Hall system" továbbélésében, például abban, hogy az egyes tantermek egy nagy központi csarnokra (aula) nyíltak, illetve azokat csak ezen a központi téren áthaladva lehetett megközelíteni (Boreczky, 1997. 175-176. o.).