Történet szavak nélkül?
Szerintetek érdemes lenne máskor is így információt kérni vagy közölni, mint ahogy az előbb tettük? Beszéd nélkül? Mit gondoltok, meg tudnátok értetni beszéd nélkül akár egy egész történetet is egymással? Ha szerintetek igen, akkor most vagy kicsit később, itt vagy egy másik érdekes helyszínen ki is próbálhatjuk. Néhány ötlet ehhez:
- Képzeld el, hogy idetévedne egy régi diák a Piusból, és meg lenne rökönyödve, amiért már nem találja itt a régi játszóteret. Milyen lenne az arckifejezése, a gesztusai?
- Vajon hol lehet az a határa kertnek, amelyet egy korabeli atya a kert átalakítása után nem akart átlépni? Mi oka is volt rá? Megtalálod Pásztor Andrea tanulmányának szövegében? Ha most hirtelenjében nem is tudjuk ezt, gondolkozzunk el rajta kicsit, hogy ebben a kertben kiknek és miféle okuk lehet arra, hogy bizonyos fizikai határokat ne lépjenek át? El tudunk játszani az ötleteink közül néhányat?
- Hol találtok, vagy hol tudnátok kijelölni itt a környéken jól azonosítható határokat? Ki van írva például, hogy kutyát nem lehet az épületbe bevinni. Éjszakánként jár azért egy nagy kutya a kertben a biztonsági őrrel... Vannak kivételes kutyák, akiket mindenhová beengednek. Ez a három kutya lehet akár három elképzelt szereplő:
- az egyik türelmetlenül várja a gazdáját az épület előtt,
- a másik minden neszre felfigyelve járőrözik éjnek évadján,
- a harmadik egy vak diákot vezet az épületben.
Te melyik kutyát tudnád eljátszani a
legjobban? És a többiek felismerik
vajon, hogy melyik figurát alakítod?
Most keverjük kicsit meg a dolgokat; alakítsatok párokat, és játsszátok
el beszéddel kísérve, majd próbáljátok meg beszéd nélkül is eljátszani, mi
történik, ha a biztonsági őr mellé kerül a vakvezető kutya, a gazdi meg az
épület előtt hűlt helyét találja a saját kutyájának, viszont vár rá egy
őrző-védő eb, a vak lányt vagy fiút pedig egy jóindulatú, de teljességgel
kiképzetlen jószággal hozza össze a sors. A játék tapasztalatait beszéljük meg!