3. megálló: A törpe és az óriás

A japánkerttel szemben, az út túloldalán, az egyetem főépülete előtt, a taoista filozófiát tovább követve illenek ide az ültetett törpe és óriás fák. A növények a fényért való küzdelem miatt igyekeznek minél magasabbra nőni. A magassági növekedésnek elméletben a víz és a benne oldott tápanyagok, hajszálcsövekkel való felemelhetősége szab határt. A gyakorlatban ezen kívül, még sok más tényezőnek is jelentősége van, például a hasznosítható tápanyagok, a megfelelő szilárdságú és rugalmasságú test felépítésének képessége.

A havasi törpefenyő (Pinus mugo) Közép- és Dél-Európa magashegy-ségeiben a havasi rétekig, több ezer méter magasságba is képes fölmerészkedni és ott önálló övezetet alkotni. Ágai gyakran leterülők, ezért találóan „henye fenyőnek" is hívják és jól tűrik a vastag hó borítását, mert rugalmasak. A hosszan tartó, fagyos, gyakran erősen szeles környezeti feltételek erősen korlátozzák e fák növekedését, ami változatos növekedési formák kialakulásához vezetett. Kedvező feltételek esetén, a havasi törpefenyő is fa alakú, magassága elérheti a nyolc métert is, de leggyakrabban inkább cserje termetű és formájú, így csak 4-6 méterre nő meg. Fagyos, szeles hegyekben vannak tőből elágazó, vagy a sziklákon rácsszerűen kúszó, egészen letörpült alakjai is. Változékonysága miatt, a törpefa (bonsai) kertészek egyik kedvenc növénye. Az Északi- és a Keleti tenger partvidékén homokdűnéket fásítanak vele, de megél még a tőzegmoha lápokban is. Rövidhajtásain tűlevelei párosával állnak, kicsi tobozai sötétbarna színűek. A törpefenyő leveles ágaiból lepárlással, illóolajat állítanak elő, ezek gyógyszerkönyvi hivatalos drogok. A belőle nyerhető terpentinolaj, amelyből kámfort gyártnak, visszamaradó része a fenyőgyanta. A terpentinolajat a festék-, lakk és a gumiipar hasznosítja. 

A növényvilág óriása, az örökzöld vagy más néven tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens). Az örökzöld mamutfenyő nem-zetsége nevét egy irokéz indiánról 'Se Quo-Yah' -ról kapta, aki kidolgozta az indián ábécét és bevezette az írást az észak-amerikai indiánok körében. E hatalmas fák szálas tűlevelei két sorban állnak a hajtásokon, ezért nagyon hasonlítanak a lombhullató mocsárcipruséra (Taxodium), de örökzöldek. A mamutfenyő nevet azért kapták, mert a lefelé hajló idős ágak végei felkunkorodnak, így a mamutagyarra emlékeztetnek. Az örökzöld mamutfenyő a ma élő legmagasabb fa a világon: egyik példánya 115 méter magas 6,7 méter törzsátmérőjű! Az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia és Oregon államának Parti-hegyeiben, a ködövezetben él, 1000 méteres magasságig húzódik fel. Itt kiterjedt, szinte elegyetlen erdőségeket alkot. Legidősebb példányai több mint 2200 évesek!

Növekedése a fiatalkori viszonylag gyors szakaszt követően, nagyon lelassul. A fák lombkoronája szabálytalan körvonalú, sötétzöld, oszlopos alakú. Kérgük mélyen barázdált, vöröses, nagyon vastag és ha nem túl sok mókus mászkál rajtuk, akkor rostosan foszló. Óriási méretéhez képest, az örökzöld mamutfenyőnek pici, 2 cm-es tobozai vannak. Erősen sarjadzó képes fa. A pusztuló fatönköt, a laposan elterülő oldalgyökerek és a törzs alapja közötti részből előtörő sarjhajtások, gyűrű-szerűen körbeveszik.

Az óriás mamutfenyők (Sequoiadendron giganteum) a leghatal-masabb fatömeget adó ma élő fák. Észak-Amerikában, Kaliforniában élnek, 1300 - 2000 méter magasságban, ezért hívják hegyi mamutfenyőnek is. Közülük az egyik példány, a „Sherman tábornok" a csúcstartó, 83,8 méteres magasságával, másfél méteres magasságon mért 34,9 méteres törzskerületével, kb. 17000 m³ faanyagával. Korábban létezett egy 135 méter magas példány is ezt az „erdő anyjának" nevezték. Van egy olyan, csaknem 8 méter vastag törzsű példánya is, amin keresztül akkora alagutat tudtak fúrni, hogy még az autók is közlekedhetnek rajta. Az óriás mamutfenyő nagyon hosszú életű, talán 4000 évet is képes élni. Világos szürkészöld, gúla alakú koronát nevel. Lapos, hegyes, ánizs illatú, ár alakútól pikkelyszerűig változó levelei spirálisan állnak a huzalszerű hajtásain. Tobozai picik, mindössze 4 cm-esek. Életének első félezer évében az egész törzset ágak borítják, később alulról feltisztul. Gyorsan vastagodó törzsének vörösbarna színű kérge, fiatalon szivacsos. A fák alatt felhalmozódó rengeteg avar időnként leég, de a lángok nem érik el a magasabb ágakat.

A fatörzs sem ég el, mert a kéreg nagyon vastag (-60 cm) és magas a szilíciumtartalma. A kicsi, 4cm-es tobozokból kihulló magvak, a tűz után tudnak eredményesen csírázni: a hamu tápanyaggal látja el őket, és nem akadályozza már a vastag avarréteg sem a gyökerek talajba jutását. A fák kérge idősebb korban megkeményedik és sötétebbé válik, magas csersavtartalma pedig ellenállóvá teszi a korhadás és a károsító rovarok ellen. Évgyűrűik a nedvesebb évek alatt vastagabbak, mint a szárazabbak alatt, így évre pontosan tudunk vizsgálatukkal a klíma változására is következtetni. mindkét mamutfenyő a földtörténeti kréta időszakban, tehát mintegy 140 millió éve még elterjedt volt az egész északi féltekén.