1. sz. melléklet

A KERT
Részletek egy szimbólumszótárból .

Megjelent: http://www.okotaj.hu/szamok/02/szimbol.html

A kert szimbóluma a földi Paradicsomnak, s a Kozmosznak, melynek középpontja az édenkert, továbbá előképe az égi Paradicsomnak, s jelképe a paradicsomi létnek megfelelő lelki állapotoknak.

A Genezis földi Paradicsomáról tudjuk, hogy egy kert volt, amelyet Ádám művelta ciklikus kor kezdetén, amikor a növényi kultúrák túlsúlya volt jellemző, míg a mennyei Jeruzsálem város lesz az idők végén. Azt mondhatjuk, hogy az antik Róma kertjei az elveszett paradicsom emlékei voltak. Ők voltak egyben a világ összesített képei, mint ahogy ma is azok a híres japán és perzsa kertek. A távol-keleti kert a világ lekicsinyített mása, illetve a maga eredetiségében helyreállított természet jelképe, egyben felhívás a természet eredeti mivoltának megőrzésére. "Micsoda öröm -- írja a kínai költő, Hi K'ang -- a kertben sétálni. A végtelen útját járom...". Kelet-Ázsia is ismeri a paradicsomi kerteket: a világ közepét és az ég kapuját jelképező Kouen-louen-t, amelyet függőkertek díszítettek -- hasonlóan a babiloniakhoz --, és ahol a halhatatlanság kútja csobog. És az Édenhez hasonlatos kör alaprajzú kert, amely a Ming-t'ang-ot veszi körül, szintén paradicsomszerű, ismételi a császárság középpontját, a Kouen-louen-t.

A monostorok kerengője, a muzulmán házak zárt kertje a közepén elhelyezett szökőkutakkal a Paradicsom jelképei. Abu Ya'q'u Sejestani följegyzi, hogy a "Jannát" (a Paradicsom) megfelel annak a perzsa kifejezésnek, amely gyümölcsfákkal, illatos növényekkel és élő vízzel díszített kertet jelöl. Ugyanígy a bölcsesség, illetve az intelligenciával, lélekkel megáldott tehetség is a tiszta belső látás kertje. E paradicsomi kertről az iszlám vallás azt mondja, hogy a kert kertésze maga Allah. Keresztelő Szent János szerint Isten maga is egy kert. A hitves (a zsidó nép) a benne megtalált kellemes lét miatt hívja így, és akkor lép be ebbe a kertbe, amikor az Istenhez (a vőlegényéhez) költözik.

A kabbalisztikus hagyomány is kertként tartja számon az Édent, olyan kertként, amelyben sok pusztítást visznek véghez azok, akik átlépik a kert kapuját. Ebben az értelemben az Éden a bölcsesség tere; a szó -- Éden -- négy hangzója az Éden négy folyóját, illetve az Írás négyes hierarchiáját jelképezi. A kert pusztítói a növények gyökereit vágják el, vagyis a lényegétől választják el az élő vegetációt.

Az egyiptomiak -- akik szintén szerették a kerteket -- burjánzó virágoskerteket és medencéket alakítottak ki. Palotáik falára és kövezetére is kerteket rajzoltak. Minden virágnak megvolt a maga jelentése: a mandragóra bogyói a szerelem szimbólumai, a nyíló lótuszok a napkorong jelképei, a vízben gyökerező lótusz pedig a világ születésének szimbóluma.

A heszperidák kertje, Zeusz és Héra nászának színtere, a mindig megújuló termékenység szimbóluma. A görögöknél a jólét jelképe. Még Nagy Sándor ázsiai hadjáratai során bűvölte el őket a kert varázslatossága. A rómaiak ennél tovább mentek: kifinomultan összetett, kevert építészeti megoldásokkal -- szobrok, lépcsők, források, barlangok, szökőkutak és vízköpők együttesét hozták létre a varázslatos színekben pompázó, az ember törvényeinek és akaratának engedelmeskedő növényzet keretei között. "Nincs annál szebb, mint egy kert, ahol bármely irányba nézve nem látunk mást, mint egyenes fasorokat!" -- kiált fel Quintillianus (8,3). A szabályos, ötös kötésben elrendezett kertek szimbolizálják a leghangsúlyosabban az ember hatalmát, a természet meghódítására való képességét. Magasabb elméleti szinten a kertet tekinthetjük a megművelt és a vad természet, a rend és a rendetlenség, a tudatos és a tudattalan szembeállítását kifejező szimbólumnak.

Perzsiában azonban nemcsak kozmikus -- mint Japánban --, hanem metafizikai és misztikus jelentőséget is tulajdonítanak a kertnek. Az iráni látásmód középpontjában a kertek szeretete áll. A leghíresebb gyűjteményes verseskötetek a Rózsakert (Gulistan), illetve Gyümölcsöskert (Bustan) címet kapták. Gyakran zeneművek is nevükben hordozzák a kert nevét. Visszatérő forrása ez a hasonlatoknak is: a szeretőt a ciprushoz, jázminhoz, rózsához hasonlítják. Több nagy költő szerette volna, ha kertbe temetik el őket. A fogalom az oázissal, a szigettel rokonítható: frissesség, árnyék, menedék. A híres perzsaszőnyegeken látható kertekben a mezőt egyenes vonalú csatornák osztják fel, s a csatornákban halak úszkálnak. E csatornák derékszögben metszik egymást, s virágokkal, fákkal teli négyszögeket határolnak. A tipikus Szasszanida park kereszt alakú, palotával a középpontjában. Ez megfelel annak a világképnek, amely szerint a világot négy folyó szeli át (földi paradicsom). A tipikus perzsa kertek szögletes formái minden bizonnyal az egykori városok elrendezéséhez kapcsolódnak.

A kozmológia bizonyos irányzatai egy négyoldalú világot képzelnek el, középpontjában egy heggyel. Ez számos perzsa kertben visszatérő mozzanat, csakúgy mint az indiai mongol kertekben. A perzsa kerteket mindig falak veszik körül: védett intimitás. Nincs kert illatok nélkül. A jázminillat a királyok, a rózsa a szerelmesek illata. A saman-illat -- egyfajta fehér jázmin -- gyerekeid illata. A nárcisz a fiatalság, a kék lótusz pedig az anyagi hatalom, a gazdagság szimbóluma. Az arra szakosodott művészek miniatűr kerteket készítenek. A hercegek kérésére arany és ezüst fák készültek drágakövekből alkotott lombozattal és gyümölcsökkel. 1250-ben Quaracorumban Mangu kánnak volt egy ezüst fája, amelyben elfért egy ember. A fát négy aranykígyó ölelte át, tövénél négy ezüst oroszlán ült. Az oroszlánok szájából fehér kanca teje folyt. Ismét a négy részre osztott világ, a négy folyó stb. szimbólumáról van szó. A kert egy, a valóságtól távol eső álomvilágba vezeti az embert. Jalal-ud-Din-Rumi a virágok szépségében olyan jelet lát, amely a lelket az örökkévalóságra emlékezteti. A lélek, vándorlásai során a lét minden formáját felöltötte már: tudja tehát, hogy mit jelent növénynek lenni. Wasiti ezt mondta: "Az, aki Isten dicsőségén akar elmélkedni, egy piros rózsán elmélkedik... és amikor a végső valósághoz egy piros rózsa szemlélésén keresztül jutunk el, amikor egy csodálatos virág elbájolja a szívünket, ismét növénynek érezhetjük magunkat. A misztikus a kertben az Istent, a fűben önmagát látja."

A Korán a kerthez kapcsolódó fogalmakkal írja le a végső valóságot és a mennyei boldogságot, mely a választottaknak van fenntartva: ők a kert vendégei, akik halhatatlanságot nyernek földi életükért cserébe. A Paradicsomban kámforral és gyömbérrel ízesített szökőkutak, élővizű források, tej-, bor és mézpatakok vannak, zöld lombok, ízes gyümölcsök, mindenkor királyi pompa, gazdag ruhák, illatok, ékszerek. Szétszóródott gyöngyökhöz hasonló halhatatlan ifjak szolgálnak fel finom ételeket drága edényekben. Szülők, gyermekek, asszonyok élnek itt. A hívőknek megtisztult, tökéletes szüzeket (hurikat) ígérnek. A választottak Isten trónjának közelségében élnek, "és az Úrra tekintve ragyogni fog arcuk". A Paradicsom egy kert, a kert egy Paradicsom. Louis Massignon így magyarázza a perzsa kert misztikus szimbolikáját. A kert ura a víz partján levő házból tekintett körül a víztükröt övező álomvilágra: körben, illatozó virágok. Majd fák, egyre sűrűbben, egyre nagyobbak, egészen a kertet övező falig. Ez egy szimbólum. A középponthoz közeledve a fák egyre vékonyabbak, az ember egyre kevésbé figyel rajuk, és egyre kevésbé vágyik körülnézni. Figyelme a középpont, a víztükör felé irányul. Ez az Énekek Énekében szereplő "zárt" kert.

9. Az amerikai-indián kertek is a világegyetemet ábrázolták. Az aztékok azonban nem csak szép és izgató jelenségeket egyesítettek a kertben -- virágok, szökőkutak, hegyek, folyók és utak --, de félelmetes szörnyeket is.Íme egy, a leghíresebb írások közül, amely Alfonso Reyestől ered: "Az azték uralkodók kertjeiben, ahol sem hasznos gyümölcsök, sem zöldségek nem teremnek, tetőkerteket találunk, amelyek arra szolgálnak, hogy Moctezuma felüdüljön asszonyai körében. Mesterséges lombokkal és virágokkal felékesített ligetek, ketrecek, akváriumok, sziklák, kis dombocskák közt sétáló őzsuták és szarvasok találhatók itt. Tíz édes- vagy sósvizű tavacska van itt, mindenfajta mocsári vagy tengeri madár számára. A madarakat igényük szerint táplálják hallal, kukaccal, rovarral, kukoricával vagy finomabb magvakkal. Háromszáz ember gondoskodott róluk: egyesek a beteg madarakat gondozták, mások a tavakat tisztogatták, a tojásokra felügyeltek: a csibék kikelése után össze kellett gyűjteni a tojáshéjakat is. Ragadozó madarak is vannak itt a karvalytól és a vörös vércsétől kezdve a királysasig. A ragadozók vászontetővel fedett, ülőfával ellátott teret kaptak. Aztán vannak itt oroszlánok, tigrisek, farkasok, sakálok, rókák, kígyók, vadmacskák. Ezek pokoli zajt csapnak, és további háromszáz ember áldozza rájuk az idejét. És hogy semmi se hiányozzon ebből a természettörténeti múzeumból, olyan lakhelyek is vannak itt, melyekben albínó-családok, "szörnyek", törpék, púposok, nyomorékok élnek."

A legszebb, szimbólumokkal leggazdagabban bemutatott kert az Énekek Énekében szerepel:

"Olyan mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem, mint befoglaltatott forrás, lepecsételt kútfő!

A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe.

Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle temjéntermő fákkal, mirha és áloes, minden drágafűszerszámokkal.

Kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról.

Serkenj fel, északi szél, és jöjjél, déli szél, fújj az én kertemre,

Folyjanak annak drága illatú szerszámai, jöjjön el az én szerelmesem az ő kertjébe, és egye annak drágalátos gyümölcsét.

Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem, szedem az én mirhámat, az én balzsamomat, eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, iszom az én boromat az én tejemmel."

Az álmokban a kert gyakran a minden szorongástól mentes vágy örömteli kifejeződése. A növekedés, a termékenység, az életteli és belső jelenségek színtere. Az évszakok változását díszes formák kísérik... Az élet és annak gazdagsága a leggyönyörűbb formákban válik láthatóvá. A kertfal óvja a bent burjánzó erőket. Csak egy szűk kapun lehet behatolni. Az álmodónak gyakran először ezt a kaput kell megtalálnia útja során. Ez képszerű megjelenítése a gazdag lelki világhoz vezető pszichikai fejlődésnek. A kert allegóriája lehet önmagának, amikor középen egy fa vagy egy szökőkút áll. A férfi számára a kert gyakran a női testet idézi. Továbblépve a kis paradicsomi kert eme allegóriáján, a rajongók vallásos énekei az egyszerű szeretetnél és annak megtestesülésénél sokkal többet látnak benne: a lélek legintimebb pontját keresik és dicsérik lelkesen.

Forrás: Jean Chevalier--Alain Cheerbrant:

Dictionaire des symbols (Paris-Seghers 1973--74)

Fordította: Keszthelyi Andrea