4. Összegzés

A kert nem csupán színeinek, illatainak gazdagsága, változékonysága, tápláló és gyönyörködtető javai vagy haszna végett érdemel pedagógiai szempontú törődést és figyelmet, hanem olyan mikrokörnyezetként is, amely „természet" és ember egymásra hatásának sajátos közegeként - Zygmunt Bauman szóhasználatában - „színpadaként" ( Bauman 2001) is kifejezetten érdekes. Az itt felvázolt lehetséges értelmezések alapján pedagógiai szempontból a kert instrumentális jelentőséggel rendelkező, beavatkozást, gondozást igénylő olyan sajátos tér, amely használója számára sokféle funkcióval rendelkezhet; lehet munkaterület vagy tudományos szertár, megfigyelőállás vagy menedék, kalandpark vagy szentély,  labirintus, élő múzeum vagy „természetkapszula",  ám mindenképpen valamiféle dinamikus „rendképlet" kifejezője, és e rendezettség létrehozásának, megismerésének és fenntartásának egyik intézményesült formája. A kert mai világunkban is olyan hely, ahol jó esélyei vannak a meglepetésszerűnek, egyszersmind az elültetett rend élvezetének és biztonságának.  Jóllehet a lehetőségek e nyitott terében nem feltétlenül szorulunk pedagógiai, pedagógusi közvetítésre, azonban az az inspiráció, amit a kert nyújthat, az az ösztönzés, amely megismerésre sarkall, előhívható, felerősíthető és kamatoztatható a legkülönbözőbb látogatói csoportok számára tervezett lehetőségekkel és programokkal.