9. megálló. Fenyők, madarak és mókusok birodalma

A fekete fenyő (Pinus nigra) nagyra növő (30 m), egyenes törzsű fa. Neve a csaknem fekete színű kérgére utal. Ágai körkörösen állnak és mivel a fa csúcsa hamarabb (kb. 60 éves korban) befejezi a növekedést, mint az oldalágak, ezért idős példányai esernyő alakú koronát fejlesztenek. A fa először vastag vízkereső, mélyre hatoló karógyökeret fejleszt, majd a talajfelszínhez közelebbi rétegekbe növeszt tápanyagfelvevő gyökereket. Kettős tűlevelei nagyok, 8-14 cm hosszúak, merevek, sötétzöld színűek, csúcsuk szúrós. Virágzatai sárga porzós és piros termős tobozvirágzatok, melyek a fiatal ágak végén, nyár elején nyílnak. Érett tobozai tojásdadok és alapjuknál letéve talpra állíthatóak. Fája sárgás színű, puha és magas, a gyanta tartalma miatt tartós. Az európai fenyők közül ez a fa adja a legjobb minőségű és mennyiségű gyantát. Használják építkezésekhez, papírgyártáshoz, de bányafának is. A fekete fenyő Dél-Európában és Kis-Ázsiában honos fafaj. Szárazságtűrő, ezért főleg karsztos területeken gyakran fásítanak vele. Hazánkban sehol sem őshonos, legközelebb Ausztriában fordul elő, de gyakran ültetik. Az egymástól elszigetelődött állományok, a termőhelyhez való alkalmazkodás révén több alfaj kialakulásához vezettek. Nálunk a leggyakrabban -így botanikus kertünkbe is - az osztrák alfajt ültetik (subspecies austriaca).  A fekete fenyőnek alakban és méretben is jelentős eltéréseket mutató további alfajai a pireneusi (subspecies salzmannii), a korzikai (subspcies laricio) és a krími ( subspecies pallasiana) az ismertebbek.