8. megálló. A botanikus kert élő kövületei.

A mediterrán kert feletti részben, fák és bokrok közötti füves terület szélén két ginkgó (Ginkgo biloba) fát találunk, amelyek igazán különleges növényei a botanikus kertnek. A japánok ezüst baracknak (Ginkyo) nevezik hamvas, sárgás-kékes magjai alapján, innen kapta a tudományos nemzetségnevét is. A kínaik pedig kacsalábnak (Yio Chio) is hívják különös alakú levelei miatt.  Tudományos fajnevét (biloba = kétkaréjú), ezekről a középen behasadt leveleiről kapta. A levelek villás elágazása egyes páfrányokra emlékeztet, a rövid hajtásokon csomókban fejlődő levelek és a fa törzse viszont a fenyőkére. Emiatt kapta a félrevezető „páfrányfenyő" elnevezést, pedig ez a növény se nem páfrány, se nem fenyő!

Kövületeik alapján tudjuk, hogy a ginkgofélék már nagyon régen, mintegy 300 millió évvel ezelőtt, a földtörténet ókorában megjelentek.  Nagy fajgazdagságban és erdőalkotó fákként éltek a Júra időszakban, 160 millió éve, egyes kutatók szerint elterjedésükhöz nagyban hozzájárultak a dinoszauruszok. Napjainkban csak ez az egy ginkgo faj maradt meg Kínában, a Tien Mu Shan hegységben. Charles Robert Darwin angol természettudós találóan „élő kövület"-nek nevezte, mert először kövületekben fedezték fel és csak utána derült ki, hogy ez a több mint százmillió éves faj még ma is él. Így a ginkgo talán a legősibb ma is élő fafaj, egy igazi maradványnövény. Nemcsak a faj ilyen ősi, hanem egyedei is nagyon sokáig élnek, akár 2000 évig is. Idős példányai elérhetik a 40 méteres magasságot, de a japán kertészek néhány deciméteres törpéket (bonsai) is kitermesztettek. A ginkgó képes a törzséből olyan különleges hajtásokat is növeszteni, melyek a földre érve meggyökeresednek. A gikgo kétlaki, tehát egy fán csak porzós vagy csak termős virágok fejlődnek. Ami igazán különleges, hogy ivari kromoszómái is vannak, XX a termős, XY a porzós egyedekben. A porzós fák koronája szabad állásban gyakran karcsúbb, mint a termőseké és rügyei is két-három héttel korábban fakadnak. Ősszel kénsárgára színesedő lombjukat is egy hónappal korábban hullajtják le. A termős fák csak húszévesen válnak felnőtté. Ekkor a termős virágok hosszú kocsányon, egy-egy termőlevélen fejlesztenek magkezdeményeket, s még a megtermékenyülés előtt együtt lepotyognak a fáról. Akár öt hónap is eltelik a megporzástól számítva, mire a földre hullott magkezdemények megtermékenyülnek. Rendszerint azonban csak az egyik érik be maggá. A húsos burkú mag nem egy zárt magház védelmében fejlődik, ezért a ginkgo nem zárvatermő, hanem nyitvatermő növény és termése sincs, csak magja. A magot egy belső fás, kőkemény réteg borítja, amit kívülről egy húsos, gyantás vajsav tartalmú (ezért büdös) réteg vesz körül. A magas keményítő tartalmú magvak ehetők, ehhez azonban először sós vízbe mártják, utána megpirítják. Már a kínai császárok is szívesen fogyasztották, de napjainkban is kedvelt csemege, azonban a gyermekeknél nagyobb mennyiségben mérgezést okozhat. A ginkgo számos hatóanyagot termel baktériumok és gombabetegségekkel szemben és vírusfertőzésekre sem érzékeny. A kínai gyógyászatban már ősidők óta használják magjait a fertőző tuberkulózis ellen, leveleit pedig vérkeringés javítónak. A ginkgót gyógyászati és táplálékként való hasznosíthatósága, szép megjelenése, hosszú élettartama és számos különleges tulajdonságai miatt Kínában már a VII. századtól fogva, később Koreában, Japánban is ültették. Európába 1727-ben telepítették be első példányait, melyek máig is élnek, azóta sokfelé szívesen ültetik a világban. Különleges tulajdonságai miatt Kelet-Ázsiában szent faként tisztelik, ezért gyakran ültetik templomok, kolostorok kertjébe. Évszázadok óta megihleti ez a különös fa a festőket, költőket. Például J. W. Goethe (1749-1832), a nagy német költő külön verset is írt e fáról, emiatt „Goethe fájának" is nevezik.