4. megálló. A növekedés és védekezés

A fogyasztó szervezetekkel szemben a növényeknek védekezniük kell. Vannak olyan növények, melyek mérgeket készítenek azért, hogy védekezzenek a legelő állatok ellen. Ám a méregkészítés nagyon sok energiát és anyagot igényel, emiatt lassabb növekedésre kényszerülnek. Más fajok viszont inkább eltűrik a rajtuk „legelészőket", viszont az elfogyasztott hajtásrészeket gyors növekedéssel pótolják.

A közönséges tiszafa (Taxus baccata) egy olyan örökzöld, nyitvatermő fenyőféle növény, melynek tobozai elcsökevényesedtek, a virágokból fejlődő egyetlen magjukat nyitott, piros magköpeny veszi körül. Lapos tűlevelei felül fényes sötétzöldek, alul matt világoszöldek, csúcsos hegyben végződnek. A levelek fésűszerűen állnak, hasonlóan a tengerparti mamutfenyőéhez, de nincsenek pikkelyszerű hajtásölelő levelei. A felfelé álló ágakon a levelek csavarvonal mentén állnak. A közönséges tiszafa nagyon lassan nő, évente átlag 1mm-t vastagodik, emiatt egyes termetes példányait 2000 évesre is becsülik. Lassú növekedése miatt, fokozottabban védekezésre kényszerül a növényevők ellen, ezért a tiszafa olyan erős méreganyagokat termel (taxol), amely a melegvérű állatoknál a szívműködést és a légzést egyaránt bénítja, a rovarok fejlődését pedig összezavarja. Nagyon erősen mérgező növény, ezért levelét ne is morzsolgassuk, mert illóolajai már ettől is felszabadulnak! Kérgéből kivont és tisztított hatóanyagát, a taxolt, rákos és gyerekkori leukémiás betegségeknél használják gyógyszerként. A porzós és termős virágok külön fán fejlődnek, tehát a növény kétlaki. Húszéves korban kezd virágozni, ilyenkor a levelek szinte fehérek a sok-sok virágportól. A termős fákon fejlődő magot bögreszerűen övező magköpeny, feltűnő piros színe fogyasztásra csábítja a nagyobb madarakat. A rigók örülnek a csemegének, az ürülékkel talajra pottyanó mag pedig a tápanyagnak. A piros magköpeny a növény egyetlen nem mérgező része, amiből az Alpokban még lekvárt is főznek, azonban nagyon kell vigyázni, nehogy az erősen mérgező mag belekerüljön. A tiszafa lassú növekedése miatt, az egyik legtömörebb és legnehezebb fa Európában. Fája rugalmas, szívós, jól hajlítható csiszolható, ezért már a kőkorszak óta sokoldalúan felhasználja az ember. Erős íjakat lehet belőle készíteni, jó asztalosipari fa. Emiatt erősen megfogyatkozott természetes előfordulási helyein. A hegyvidéki erdőkben nálunk a természetes előfordulási helyein védett növény. A közönséges tiszafa sokféle kertészeti változatát megtaláljuk a botanikus kertben.

A botanikus kert főbb útjai mentén, több helyen találunk hársfákat. A hársak sokféle fogyasztó szervezetnek szolgálnak táplálékforrásul, mert kevésbé védekeznek mérgező vegyületek segítségével. A sérült, vagy lerágott fa azonban gyorsan regenerálódik, még idős korban is jelentősen tud növekedni. Nagytermetű, hosszú életű, hűs árnyat adó fák ezek, virágzáskor kellemes illatot árasztanak, sok megporzó rovart vonzanak. A hársakat már a középkor óta szívesen ültetik templomok közelébe, kolostorok, kastélyok kertjébe, fájuk kiválóan faragható. Sok híres gótikus és barokk oltár fafaragványai készültek hársfából. A krími hárs (Tilia x euchlora), a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) és az ezüst hárs (Tilia tomentosa) fái a főépülettel párhuzamosan, a kelet-nyugati irányban futó út mentén sorakoznak. Az ókori Római Birodalomban a hársakat latinul „Tiliának" nevezték, innen ered a nemzetségnevük.

A botanikus kertben ültetett krími hárs (Tilia x euchlora), a Krím-félszigeten őshonos gyapjasbibeszálú hárs (Tilia dasystyla), és a kislevelű hárs (Tilia cordata) hibridje. Termőhelytől függően, közepes vagy gyors növekedésű fa és többszáz évig is elél. A 15-20 méter magasra növő krími hárs alakja különösen szép: csúcsi koronaágai nyitottak, a középsők vízszintesek, az alsók sűrűn lecsüngők. Egyenes törzsének kérge eleinte világosszürke, majd feketedik és berepedezik. Fiatal, sárgászöldes ágai is később megszürkülnek. Mutatós, 5-10cm-es levelei felül, a színükön fénylő sötétzöldek, szélük aprón fűrészes, alul, a fonákon világosabb zöld, az érzugokban nagy, barnás szőrcsomókkal. Alakjuk széles tojásdad, röviden kihegyezett szálkás csúccsal. Ősszel korán, egymás után sárgulnak el a levelek. Nagy krémszínű, mámorítóan illatos virágzatát nyáron sok méh látogatja. A virágzati tengelyhez félig hozzánőtt, repítő murvalevelükkel együtt esnek le, molyhos 5 bordájú makktermései. A krími hárs több rokonával szemben a városi klímát jól tűri, mert sima leveléről a por könnyen lemosódik.

A nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) nemcsak magasabbra nő (30 m) mint a krími hárs, de tovább is él. Hazánkban mintegy 500 évig, de külföldön, csapadékosabb és kiegyenlítettebb klímában, akár ennél két- háromszor tovább is. Nagyon erőteljes növekedésű fa, mert 10-15 éves korától kb. 30 éves koráig több mint 80 cm-t is képes évente maga-sodni! Ehhez mérten jelentős a fény és a tápanyagigénye is. Hengeres törzse sötétszürke, idősebb korban berepedezett. A nagylevelű hárs levele 8-15 cm hosszú, a levél fonákon viszont az érzugokban, fehér szőröket találunk. Hazája Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia, így Magyarországon is őshonos. Kellemes illatú, jó mézelő virágait a hazai hársak közül a legkorábban hozza. A nagylevelű hárs érzékeny a szennyezett, száraz, városi klímára. A hársfa virága nyálkaanyagokat, kevés illóolajat tartalmaz. Forrázatát mézzel ízesítve használják, izzasztó tulajdonsága miatt hűléses, lázas állapot kezelésére, de enyhe nyugtató hatása is van. Fájából készül az orvosi szén egyik fajtája.

Az ezüst hárs (Tilia tomentosa) díszkertészeti szempontból is értékes, mert hatalmas koronát nevel, a 100 évet is megérheti és nagyon mutatós. Vastag bőrszerű levelei felül sötétzöldek, alul viszont a molyhos fehér szőröktől, krétafehér színűek. Különösen látványos, amikor nagy melegben, száraz időben a levél e fehér oldalát fordítja a nap felé, így védekezvén a túlhevüléssel járó, nagy párologtatás ellen.