Mérés (Schmidtné Varga-Zságer Ágnes)

A MÉRÉS fogalmáról

 

„Mérés: 1. Az a cselekvés, hogy vki mér vmit./ Ennek eredménye.”

„Mér: 1. (Nagyságot) számokban meghatároz(ni igyekszik). … Mérőeszköz mennyiséget, nagyságot mutat, jelez. … 4. Vmihez viszonyítva ítél meg, értékel vkit, vmit.”[1]

 

Ez a meghatározás a mindennapi életben legáltalánosabban használt jelentését adja a szavaknak, de kiemeli a mérőeszköz és a mennyiség fogalmát, valamint a viszonyítás alapvetését is.

 

„Mérési módszerek

Kvantitatív eljárás. Pszichofizikai és intelligencia mérése skálák vagy pontszámok útján, statisztikai feldolgozással.”[2]

 

A definíció tovább pontosít a skálák, pontszámok mint mérőeszköz, és a statisztika mint módszer megemlítésével.

 

„Ha pedagógiai mérésekről beszélünk, ott is a mérés hétköznapi fogalmából indulhatunk ki. Elkészítünk egy mérőeszközt, a mérőeszközön létrehozzuk a megfelelő skálát, majd ezt a mérőeszközt illesztjük hozzá a megvizsgált tulajdonsághoz, teljesítményhez. A pedagógiai mérések tipikus eszköze a teszt. A teszt szó eredeti értelmében próbát jelent; a pedagógiai és pszichológiai szóhasználatban a teszt, a tesztelés a megvizsgálandó tulajdonság kipróbálás útján való értékelését jelenti.” [3]

 

Ez a meghatározás már pedagógiai használhatóság szempontjából közelíti a mérés fogalmát. Magába foglalja a mérést mint viszonyító cselekvést, a skálával rendelkező  mérőeszközt, és a tesztet, mint jellemző pedagógiai mérőeszközt.

 

„A mérés fogalma a természettudományos értelemben vett precizitással szemben a társadalomtudományokban inkább a pontosságra törekvést jelenti. Arra azonban mindenképpen szükség van, hogy a mérőeszközünk megbízhatóan működjön, pontosan mérjen. A teszt megbízhatósága, reliabilitása alatt azt értjük, hogy mennyire jól méri azt, amit mér.”[4]

 

Itt a hangsúly a társadalomtudományokban alkalmazott mérések relatív pontosságán van.

„Mérés esetén sokkal pontosabb az értékelés. A mérést úgy végezzük, hogy a mérőeszközön rögzített skálát hozzámérjük egy megvizsgálandó tulajdonsághoz. A pedagógiai értékelésben elég nehéz eljutni erre a szintre, hiszen számos olyan személyiségjegy, viselkedés, teljesítmény van, amelyhez nagyon nehéz, illetve mai ismereteink alapján nem tudunk mérőeszközt készíteni.”[5]

 

Ez a meghatározás is a pedagógiai mérések abszolút pontosságának nehézségét emeli ki.

 

„A pedagógiai mérésekkel szemben alapvetően három mérésmetodológiai követelmény támasztható: objektivitás, érvényesség (validitás) és megbízhatóság (reliabilitás).”[6]

 

„A mérésmetodológiai követelmények között kell megemlíteni azt az igényt is, hogy egységes eljárásokat kel biztosítani az értékeléskor minden résztvevő számára. A külső változók hatását minimalizálni kell.”[7]

 

Ez a kettő ugyan nem definíció, de kiemelik a méréssel szemben támasztott igényeket.

 

„A statisztikai vizsgálatokban (függetlenül attól, hogy leíró- vagy matematikai statisztikai módszerekről van szó) alapvető szerepet játszik a mérés. Mérés során mindig valamilyen egyedeket (gyerekeket, tanárokat, iskolákat, osztályokat, tantárgyakat, stb.) vizsgálunk valamilyen szempontból. Ez a ,,szempont” matematikailag mindig valamilyen halmazt jelent, amelynek elemeit rendeljük hozzá a mérés során az egyedekhez. A halmaz elemei bármik lehetnek (foglalkozások, teszteredmények, személyiségváltozók, településtípusok, a ,,jó” és ,,rossz” megjelölések, stb.), vagyis nem csak számok.”[8]

 

Ez a leírás már egzaktabban, matematikai alapok felől közelítve írja le a pedagógiai mérést.

 

 „A magyar köztudatban kevésbé ismert szó a docimológia. Az értékelés és az osztályozás tudományát jelöli. A docimológiát Henri Pieron francia pszichológus hozta létre 1922-ben azzal a céllal, hogy tudományos alapokra helyezzék az értékelést, és minél inkább kiküszöböljék belőle a szubjektivitást. Eleinte a vizsgák kritizálásával foglalkoztak, később megoldásokat is javasoltak. Az értékelést közelíteni lehet a tudományoshoz, de nehéz elérni. Az értékelés tudományosságának feltételei közé tartozik az érvényesség (csak a vizsgált területre vonatkozzon az értékelés), a megbízhatóság (a véletlen tényezők a lehető legkisebb szerephez jussanak az értékelésben) és az objektivitás (a személyiségből eredő torzító hatást a minimumra kell csökkenteni).”[9]

 

Ezt a meghatározást azért idéztem, mert jól jelzi azt a problémát, mellyel a „mérés” fogalmának keresésekor találkoztam. Több szakkönyv, cikk ezt a szót, szócikket nem is említi, csak az „értékelés” meghatározásával foglakozik. A két szó szinte szinonímaként, esetenként felváltva szerepel a szövegben, miközben a mérés az értékelésnek csak bizonyos fajtáját jelöli.

 

 „Pedagometria: mindazok az egzakt, méréseken és matematikai módszerek alkalmazásán alapuló eljárások és a kapott eredmények szakmai értékeléseinek módjai, amelyeket a pedagógia alkalmaz vagy alkalmazhat.”[10]

 

Ez a forrás ugyan nem tekinthető szakmailag mérvadónak, mégis úgy érzem, jól megragadja a lényeget.

 

Végül az általam felállított definíció:

 

A pedagógiai mérés az az értékelési eljárás, melynek során egzakt módon, matematikai módszerekkel, egy mérőeszköz skálájával hasonlítjuk össze a megvizsgálandó tulajdonságot, teljesítményt. A mérőeszköznek objektívnak, érvényesnek és megbízhatónak kell lennie.