Definíció a definíció definícióiból

(idem per idem)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készítette:

Vérné dr. Zabundia Rózsa

(VEZVAAB. PTE)

2015.

 

 

1. A definíció latin eredetű szó, amelynek jelentése: „pontos meghatározás, amely valamely fogalom v. tárgy lényeges jegyeit tárja fel”.[1]

Ez a mondat egy szinonimával magyarázza a definíció fogalmát, s ezt leszűkíti a fogalom megkülönböztető jegyének (pontos) megadásával. A mellékmondatban a vagylagosság ugyanakkor azt jelzi, hogy nem tudunk minden megkülönböztető jegyet megadni. Tehát nem is definiálja a fogalmat, csak azt jelöli meg, mit értünk az adott szón. A definíció klasszikus struktúrájára (genus proximum és differentia specifica) épül, s lexikális definícióként, a fogalom szokásos jelentését magyarázza el.

1. Amennyiben e fogalmat, vagy e fogalom rokon értelmű szavait vizsgáljuk, tautológiába ütközünk.

Szinonimái: „meghatározás; <mint művelet> definiálás; <(szó)jelentésé, t. é .is> szakny értelmezés”[2]

Már a szinonimák megadásakor használt kifejezések is definíciók. Nagy József szerint „A csonka definíciót (A veréb madár) nem szokás definíciónak tekinteni, mivel nem teszi lehetővé a definiálandó fogalom elemeinek megkülönböztetését az univerzum többi elemétől. A rendszer teljessége, kiépülése érdekében célszerű a csonka definíciót is számba venni.”[3]

A szinonimák rövidítéseinek kibontása: <t. é.> jelentése: „tágabb értelmű, a címszóval jelölt gondolati tartalmat kevésbé pontosan megjelölő, ill. a címszóétól eltérő kapcsolatokban is használatos szó v. kifejezés”; szakny jelentése: „szaknyelvi szó v. kifejezés, azaz egy v. több tudományág, ipari v. más foglalkozási ág stb. szakkifejezéseként v. szakmai zsargonjában élő szó v. kifejezés”.^[4]

Ez a két magyarázat egyértelműen jelzi a definíciók, a definiálások alapvető problémáit, vagyis a definiálandó dolog, jelenség, fogalom, stb. adekvát jelentésének, valamint e jelentés körül- vagy lehatárolásának nehézségét.

1. Az alábbi Idegenszó-tárban található definíció is szinonimákkal él, majd egy műveletre, egy eljárásra utal, amely azonban már nem bővíti vagy pontosítja az adott fogalmat, nem közöl új információt, egy felsorolásos definíciószerű eljárást alkalmazva csupán cirkulál. Egy hysteron –proteron.

„definíció ◊ tud meghatározás, körülírás ʘ lat definitio ’ua.’, lásd definiál” →

→ „definiál ◊ meghatároz, körülír, kifejt”[5]

 

1. A magyar nyelv történeti – etimológiai szótára éppen ellenkezőleg határozza meg e két fogalmat.[6] A definíciót a definiál címszó alá sorolja Először példákkal illusztrálja a fogalmak használatát, majd a „Latin eredetű szócsalád” kitétellel fogja össze és értelmezi a definiál, „lat. definire ’el- vagy körülhatárol, határt szab; meghatároz’” és a definíció „definitio ’ el- vagy körülhatárolás, határszabás; meghatározás’” fogalmát azonos módon egy szinonimasorral, csupán a két fogalom igei és főnévi tartalmára utalva. Ezt követően megismétli a meghatároz és a meghatározás szinonimákat, majd egyetlen szóval bővíti a két fogalom második jelentését. „lat. definire ’meghatároz, megmagyaráz’, definitio ’meghatározás, (meg)magyarázás’’. E második értelmezés külön érdekessége, hogy kizárólag a definíció fogalmának értelmezéséül szolgáló (meg)magyarázás szó esetében a fogalom jelentését befejezetté tevő igekötőt zárójelben közli, így esetlegessé teszi.

 

1. Az előző definíciófogalommal ellentétben A magyar nyelv értelmező szótára a definiálás műveletét sorolja a definíció címszó alá, és a művelet eredményét önálló jelentésként kezeli. „definíció [ë vagy e] fn –t, -ja (Fil. Tud) 1. Vmely fogalom tartalmának megvilágítása a legközelebbi nem fogalmának megjelölésével és ezen belül az egyedi megkülönböztető jegyekre való rámutatással; meghatározás. 2. Ennek eredménye, az így nyert meghatározás.”[7]

 

Ennek az értelmezésnek 1. jelentése egyébiránt úgy értelmezi a definíció fogalmát, hogy a definíció klasszikus szerkezetét írja le.

 

1. A Pedagógiai lexikon definíciója az Idegen szavak és kifejezések szótárának egyszerűsítésével kezdődik, majd a definiálandó fogalmat egy adott kontextusba helyezi, és abban a relációban vizsgálja tovább. Érdekessége, hogy a definiensen belül is definiál. ( A meghatározás szó a tárgy lényeges jegyeinek kifejtését jelenti.)

„definíció (lat) meghatározás: a tárgy lényeges jegyeinek kifejtése, az oktatási, ismeretszerzési folyamatban a fogalomalkotást jelentő művelet. Az isk. oktatásban a meghatározás a fogalom jegyeinek szavakban történő rögzítése.[…]”[8]

1. Jellegében azonos, implicit definíciót használ a Magyar Nagylexikon szócikke is. A zárójelekben található tartalmak további tulajdonságokat taglalnak, melyek a fogalom megértéséhez és alkalmazásához szükséges kritériumok. Ezek nem foglalhatóak egyetlen mondatba, ám a terjedelmük miatt most csupán egy további mondattal utaltam meglétükre. A Magyar Nagylexikon definíciója ugyanakkor fogalomátvitellel a definíció két eltérő tartalmát is taglalja a fogalom szinonimáját követően.

„definíció <lat> meghatározás: 1. (mat.) valamely fogalom értelmezése; alapvető, lényegi jegyeinek feltárása és összefoglalt megfogalmazása, ami lehetővé teszi más fogalmaktól való elhatárolását. Új fogalom értelmezése az elsődleges alapfogalmak (→ axiómák) v. más, már előzőleg meghatározott fogalmak felhasználásával történik. […] 2. (log) valamely kifejezés – a definiendum (lat. ’meghatározandó’) – jelentésének kifejtése más, ismert jelentésűnek föltételezett kifejezés – a definiens (lat. ’meghatározó’) – fölhasználásával. A definiendumnak és a definiensnek a → logikai grammatika azonos kategóriájába kell tartozniuk. […]”[9]

1. A következő definíció egy kontextuális definícióval indul, egyszerre érvényesül az elhatárolás, elkülönítés, illetve az összevetés igénye, a definíció csupán azonosításra szolgáló szó vagy szöveget jelent, mely ezután már más szövegek, állítások alapjául szolgálhat.

 „A meghatározás [értsd: definíció] a tárgy fogalmának biztosítása, az ismeret összefoglalását és szükséges leszűkítését, érvforrássá alakítását végezzük el vele. A definíció nem érv; az érv forrásaként működhet. A meghatározás arra a kérdésre válaszol, hogy mi a tárgy.” [10]

A definíció így folytatódik:

 „A formális meghatározás, amelynek alapjait Arisztotelész Topikájában találjuk, feltárja a fogalom, tárgy vagy dolog valóját, és egyúttal megkülönbözteti mindentől: megmutatja a dolog alapvető természetét. A meghatározandó dolgot (definiendum) fajba vagy általános nembe, osztályba (genus) soroljuk, majd hozzáadjuk a megkülönböztető jegyeket (differentiae). Valójában egyfajta indukciót végzünk, amelyben egyszerre érvényesül a hasonlítás és a különbségtétel. Az arisztotelészi definíció szemantikai egyenlőséget teremt a predikáció fogalmai között. Helyességének megállapítására így könnyen alkalmazható a megfordítás, az alany-állítmányi viszonyban álló részek felcserélése.”[11]

Tehát az eddigiek kibővülnek az eltérő jegyekre valamint a reáldefinícióra, a definíció klasszikus formájára történő utalással, illetve a definíció valóságtartalma kontrolljának lehetőségével.

1. Blaskó Ágnes és Hamp Gábor a nyelvi elemek közti összefüggést veszi alapul, miközben egy kontextuális definíció elemeit taglalja.

 „A definiáló bekezdés alapvetően a gondolatmenetünkben használt fogalom jelentésének megadását szolgálja. […] Definiáláskor […] élhetünk leírással, osztályozással, példákkal stb., azaz mindazzal, amit eddig tanultunk. A megfelelő definiálási mód függ a definiálandó tárgytól, a célközönségtől és persze attól, aki definiál. Definiálással akkor élünk, ha egy adott fogalomnak szerepe van az írásunkban […], el akarjuk kerülni a félreértést, tudatni akarjuk, hogy pontosan milyen értelemben használjuk az adott fogalmat, meddig terjed vizsgálatunk tárgya […], egy célközönségünk számára vélhetően ismeretlen fogalmat, kifejezést vezetünk be […], egy konkrét esetet kívánunk értelmezni, általánosabb kategóriába sorolni.”[12]

Ez a felsorolás folytatható lenne például azzal, hogy akkor használhatunk definiálást, ha szeretnénk az adott fogalmat összevetni, elkülöníteni, besorolni, a fogalom sajátosságainak viszonyát hangsúlyozni, átrendezni, stb. A fogalom maga ebben az idézetben egy már meglévő gondolati elem megnevezéseként szerepel.

1. Nagy József a besorolás működési szabályaként azonosítja a definíciót, annak megadását, a definiálást pedig implicit készségnek tartja. A definíció fogalmát tehát egy általánosabb kategória elemeként értelmezi. Definíciója a definícióról magyarázó, kifejtő nomináldefiníció. A klasszikus definíciós szerkezetet (genus proximum + differentia specifica) alkalmazza a megkülönböztető sajátosságok, mint nyelvi elemek összefüggéseit vizsgálva. A besoroló jegyek viszonya alapján konjuktív és diszjunktív viszonyt nevesít.

„A besorolás, vagyis a dolgok (egységek) fogalmi szintű azonosítása/megkülönböztetése a gyakorlati tevékenységek során tapasztalati szinten működik, perceptuális és fogalmi tudásunk implicit felhasználásával. A tanulás, a tanítás folyamatában, amikor meg akarjuk tudni, magyarázni, hogy mi micsoda, továbbá az alkotó intellektuális tevékenység eredményessége érdekében a dolgokat értelmező szinten (meta-szinten) is ismernünk kell. Vagyis a besorolás működési szabályát, a definíciót is ismernünk kell, hogy minél megbízhatóbb lehessen a besorolás/kizárás helyessége, amit azáltal érhetünk el, hogy a besorolás folyamatában annak szabályára is visszacsatolhatunk, támaszkodhatunk, s őt az absztrakció magasabb szintjén kizárólag a definíciót követve is egyértelmű besorolást/kizárást végezhessünk. Továbbá rendelkezni kell a definiálás implicit készségével, a kutatással/fejlesztéssel, tanítással, ismeretterjesztéssel foglalkozóknak pedig ismerniük kellene a definiálás, a definíciófogalmazás szabályait is, vagyis metakognitív szintű definiálási készséggel kellene rendelkezniük.

Mivel a definiálás implicit készségének kritériumorientált fejlődését törekszünk feltárni, ennek érdekében az értékelőknek ismerni kell a definíció szerveződését, ami a fentiek értelmében a kritériumorientált feltárás (a kiépülés) egyik kritériuma. A definiálandó fogalom neve (N) és a kifejtés közötti viszony ekvivalencia (↔, „akkor és csak akkor, ha” típusú, felcserélhető, egymást helyettesítő). A definíció központi eleme a besoroló fogalom (U, felsőbb fogalom, nemfogalom, genus, univerzum, a definiáló mondat állítmánya), valamint annak eleme, részhalmaza, vagyis a besorolandók (U egy valamely eleme = x). Az U elemei között az N által megnevezett dolgok megkülönböztetését a besoroló sajátságainak jegyei teszik lehetővé (A, B, C, D, E, F, G, H). Az ennél többjegyű definíció hibásnak minősíthető, és a (megkülönböztető, besoroló) jegyek száma egy szűkebb univerzum (besoroló fogalom) használata által csökkentendő. A besoroló jegyek közötti viszony leggyakrabban konjunkció (∧, és-kapcsolat, kapcsolatos viszony). Ha a definiálandó fogalom közös besoroló jegyeit (minden szükséges jegyét) nem tudjuk megadni, akkor a részhalmazainak neveit soroljuk fel diszjunktív kapcsolatokkal (∨, vagy-kapcsolat, ami vagy-vagy = kizáró vagy, valamint vagy/és, avagy, választó viszony). Mivel a kapcsolatos és a választó mellérendelt összetett mondatot mindenki ismeri, és ez a két megnevezés megfelel a konjunkció és a diszjunkció által jelölt viszonynak, ezért a definíciók szerveződés (struktúra) szerinti fajtáinak megnevezésére ezeket a szavakat célszerű használni. Megjegyzendő, hogy a választó viszonyon belül a vagy-vagy (kizáró vagy) viszonyt a fogalmazás eszközeivel egyértelművé kell tenni.”[13]

 

XI. Az űrlap teteje

A definíciók szerepe napjainkban egyre jelentősebb, ahogy bővülnek és specializálódnak ismereteink, ahogy az egyes szinonimák újabb és újabb jelentéstartalommal telítődnek.

Csak érdekességként említjük meg, hogy a 2012-es Nemzeti alaptanterv a fejlesztési feladatok címszó alatt definiáló tulajdonság megalkotását várja el a matematikában a megismerés területén a gondolkodási műveletek (10697. p.) között, a definíciót pedig a közműveltségi tartalmak közt a tanulási képesség fejlesztésén belül a tanulást támogató eljárásokhoz (10673. p.), valamint a matematikai logikához (10703. p.) sorolja, a matematikában a definíciókra történő emlékezést is fejlesztési feladatként kezelve.^[14]

A hatályos rendelet tehát közvetve, egy-egy átfogó kategória elemei közé sorolva írja körül a definíció fogalmát. Valójában csak a definíció valamely sajátosságát (gondolkodási, logikai művelet), a definíció funkcióját (tanulást támogató eljárás) és szerepét (közműveltségi tartalom) említve.

1. Összegzésül megállapítható, hogy az általam példaként hozott definíciók céljuk, formájuk, szerepük, terjedelmük és típusuk szerint is eltérőek még akkor is, ha néhány közülük azonos jellegű forrásból származik (értsd: lexikon, szótár). Közös elemük, hogy nem található köztük egy általános érvényű közös nevező, illetve, hogy a fogalmat további, ismételten magyarázatra, fogalom-meghatározásra szoruló fogalmakkal igyekeznek megragadni.

 

A saját értelmezésemben a definíció szómagyarázat, annak a szónak (címkének) a magyarázata, amelyet egy adott dologra vagy jelenségre aggattunk. Egy entitás (nevesített létező dolog és/vagy tulajdonság-együttes) érthető magyarázata.

 

Az én definícióm is jelentések megadásán, nyelvi elemek összefüggésén alapuló, viszonylag kevés differentia specificat tartalmazó nomináldefiníció.

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

Adamik Tamás – A. Jászó Anna – Aczél Petra 2004. Retorika. Budapest, Osiris Kiadó. 2004.

A magyar nyelv értelmező szótára. Első kötet A – D. Harmadik, a másodikhoz képest változatlan kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1978.

A magyar nyelv történeti – etimológiai szótára. Első kötet A – GY. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1967.

Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1983.

Blaskó Ágnes - Hamp Gábor: Írás 1.O. Az ötlettől a jól strukturált szövegig. Budapest, Typotex Kiadó. 2007.

Magyar Nagylexikon. Hatodik kötet Csen-Ec. Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó. 1998.

Nagy József: A rendszerező képesség fejlődésének kritériumorientált feltárása. =  Magyar Pedagógia. 103. évf. 3. szám.(2003. pp. 269-314.)

Nemzeti Alaptanterv - 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról https://www.ofi.hu/sites/default/files/attachments/mk_nat_20121.pdf. (2015. március 22.)

O. Nagy Gábor – Ruzsiczky Éva: Magyar szinonimaszótár. Harmadik, változatlan kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1983.

Pedagógiai lexikon. Első kötet A-F. Főszerk.: Nagy Sándor Budapest, Akadémiai Kiadó. 1976.

Tótfalusi István: Idegenszó-tár. Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Budapest, Tinta Könyvkiadó.  Harmadik bővített kiadás. 2008.