Motiváció (Mogyorósi Virág)

Motiváció

1. Latin eredetű kifejezés, melynek elsődleges jelentése motiválás indokolás, megokolás. Másodlagos szempontból a cselekvés ösztönzői illetve kiváltói tartoznak a fogalom jelentése alá. [1] Több típust különböztetünk meg, melyek különböző szempontok alapján csoportosíthatók. Legalapvetőbb típusa a szervezet biológiai egyensúlyáért, a homeosztázis fenntartásáért felelős (pl. az éhség, szomjúság, testhőmérséklet szabályozása). Másik típusa a fajfenntartásra való belső késztetés, ami idegi és hormonális szabályozású, és amelyre jelentős hatást gyakorolnak a társas és kulturális hatások.
   A kíváncsiság is egyfajta ösztönző erő, ami az ismétlődő ingerlés által az idegrendszer normális működésének fenntartásához szükséges. Emberszabású majmoknál figyelték meg, hogy a különféle tárgyakkal végzett manipuláció során az érdeklődés maga volt a tanulásra ösztönző motiváció. A kíváncsiságkésztetés az embereknél különféle viselkedésekben figyelhető meg (pl. csecsemőknél járás megtanulására, világ megismerésére való késztetés). M. Zuckermann vezette be társaival a szenzoros élménykeresés fogalmát. A kérdőívekkel végzett mérés alapján „a fokozottan élménykereső személyek minden élethelyzetben nagyobb érdeklődést mutatnak az újszerű, váratlan élmények iránt” (Báthory és Falus, 1997, p. 490).  Ezeknek az embereknek csökkent a veszélyérzetük, ami pl. a veszélyes sportok keresésében is megnyilvánul.
   Az önmagunkkal szembeni teljesítményelvárást igényszintnek nevezzük. Ehhez kapcsolódik a motívumtanulás fogalma, amely az elsődleges hajtóerő létrejöttéből és a másodlagos motívumok kialakulásából áll. Az előbbi szenvedélyeinket és különféle függőségeinket foglalja magában, míg az utóbbi az elsődleges megerősítők eléréséhez segít hozzá. A szervezetet viselkedésre késztető belső hajtóerőt az angolok drive-nak nevezik. A motiváció fogalmát régen a drive-redukcióval társították, mivel mindkét esetben a viselkedés egyfajta feszültség levezetésére irányul, amely ha bekövetkezik, a viselkedés lezárul. Azonban bizonyos esetekben a belső feszültség épphogy növekszik, vagy legalábbis fennmarad (pl. szexuális motiváció, kíváncsiságkésztetés egy jó könyv olvasása során) így a két fogalmat nem vehetjük egy kalap alá.
   A szándék és az akarati cselekvés szorosan a motiváció fogalmához köthetők. A szándék, akárcsak a motiváció, „valamely tevékenység elvégzésére indít” (Báthory és Falus, 1997, p. 490), azonban kevésbé erőteljes és sokszor ellentmondásos, így gyakran el is felejtjük, míg motívumainkat nem. [2]
2. Pszichológiai szempontból megközelítve a motiváció cselekvést szabályozó ösztönkésztetés jelent. A kutatók közül sokan a veleszületett (primer) és a szerzett (szekunder) szükségletekből indultak ki. Az alapszükségletek mellett az embert, mint csoportlényt jellemző szükségletek is egyre inkább előtérbe kerülnek (kíváncsisági aktivitás, kontaktus és a megerősítő társas kapcsolatok iránti igény).[3]
   A személyiségelméletek kapcsán ismerhetünk meg feltételezéseket, hogy az ember motívumai miként alkotnak rendszert. Sigmund Freud szerint a viselkedés kiváltói a szexualitás és az agresszió. Úgy véli, motívumainkat a múltból merítjük, vagyis viselkedésünket jelentős mértékben befolyásolják múltbéli élményeink. Gordon Allport funkcionális autonómia fogalma szembe megy Freud állításával, miszerint motívumainkat a jelenből nyerjük.  Alfred Adler szerint viselkedésünk a hatalomvágynak és a kisebbrendűségi érzésnek tudható be. A hatalomvágy helyett manapság az önmegvalósítás fogalma elterjedt a személyiségpszichológusok körében, mely az ember önkifejező törekvéseire irányul a kíváncsiság, az igényszint és a teljesítménymotiváció által. Abraham Maslow az önmegvalósítás ábrázolására hierarchikus rendszert dolgozott ki, a „motivációs piramist”. Ennek alján az alapvető motívumok állnak, és minden egyes szinten egy magasabb fokú motívum áll, amelyek ha teljesülnek, akkor juthatunk el a piramis csúcsán elhelyezkedő önmegvalósítás igényéhez. [4]
   
3. Pedagógiai aspektusban lényeges kérdés, hogy a tanulás hogyan tehető belső (intrinzik) motivációvá, milyen mértékben és arányban alkalmazzuk a jutalmazás, büntetés eszközeit hogy a tanulók kíváncsisága ne csökkenjen. [5]
   A motiváció oktatásban betöltött szerepét jelentősen befolyásolja a tanulók hozzáállása, a tanulás öröme, pozitív vagy éppen negatív érzelmeik. Feladatmegoldás során az első fontos lépcső a feladat megértése, ezt követi a szükséges tudás aktivizálása, amit a feladatmegoldás követ. A megértés során számos tényező (pl. bonyolultság, saját kompetenciák, énkép, teljesítménymotivácó) szerepet játszik, amelyek alapján a tanuló megbecsüli a feladat nehézségét. Ezek alapján a tanuló mozgósítja tanulási törekvéseit vagy az eleve lemondás mellett dönt. Lényeges kérdés, hogy a tanuló minek tulajdonítja eredményeit (saját képességek vagy külső tényezők). Belső kontrollal rendelkező tanulók a sikert önmaguknak tulajdonítják, ami motivációul szolgálhat a további feladatok elvégzésében, a sikertelenséget pedig az erőfeszítés hiányának tudják be, így tovább próbálkoznak. A kudarckerülő, szorongó tanulók a kudarcot a tehetség hiányának tulajdonítják, míg a sikert a véletlen művének, ami megmagyarázza negatív énképük kialakulását és ezáltal a tanulásba fektetett erőfeszítés hiányát. „Az erőfeszítés lényege az önszabályozott tanulásnak” (Báthory és Falus, 1997, p. 492), ami lehet tudatos és tudattalan illetve kvalitatív és kvantitatív (pl. egész délután a könyv fölött görnyedő diák). A feladat érdekessége jelentősen befolyásolja a tanulásban mutatott kitartást, egyéb esetekben külön motivációval növelhetjük a tanulók kitartását.[6]