3.1 melléklet – 4. szövegrész

Máté Mihály (2006): Cigány foglalkozások, cigány mesterségek³⁶ (részlet)

„A cigányok zenélésével a legkorábbi időktől foglalkoznak tudományos körökben. Liszt Ferenc 1861-ben magyarul is megjelent könyvében egyenesen a magyar zenével azonosította a cigányok által játszott muzsikát, heves vitát kiváltva ezzel az állításával.
A zenével foglalkozó cigányok belső társadalma is erősen tagolt volt. Számos falun lakó cigány zenész a nyári időszakban vályogvetéssel, napszámos munkával foglalkozott, és csak a téli időszakban muzsikált. A városban lakó muzsikus cigányok már állandó zenekarokat szerveztek, és különböző szórakozóhelyeken zenéltek. Számos híres zenész külföldön is ismertté vált, Európán kívül a többi földrészen is felléptek. Csak az1867-es kiegyezés ideje előtt külföldön fellépő cigány zenészekről vaskos monográfia készült... Csak az 1930-as években vált szét a cigányzene és a cigány zene fogalmi kettőse - elsősorban a Csenki testvérek gyűjtőmunkájának eredményeképpen, de Bartók Béla tanulmánya is segítette ezt a kérdést tisztázni. Különösen ki szokták emelni a szerzők a cigányzenekarok részvételének tényét és fontosságát az 1848-as szabadságharcban, ahol az egyes harcoló alakulatokat egy-egy zenekar lelkesítette a harcra.
A szerepüket a szabadságharc bukása után is nagyra értékelték a magyar identitás megtartásában. Ez a zene olyan népszerű volt, hogy még a kisvárosokban is több zenekar működött... Ma annak lehetünk tanúi, hogy az éttermi zene iránta kereslet nagyon lecsökkent. Számos cigány zenész maradt így foglalkozás nélkül. Van olyan megye, ahol a munka nélküli zenészeket mint közmunkásokat alkalmazzák, és különböző rendezvényeken lépnek fel. A munka nélkül maradt zenészek, illetve utódaik köz ül számosnak a tehetségét a zeneművészeti főiskola elvégzése után ismerhette meg a világ. Köztük vannak komolyzenei előadó művészek, de világhírű jazzmuzsikusok is."

Kállai Ernő: A cigányzenészek helye és szerepe a magyar társadalomban és a magyar kultúrában³⁷ (részlet)

„Napjainkig meghatározó - de a kutatások alapján bizonyosan csak mítosznak tekinthető - az a vélekedés, hogy a cigányok a zenélésre születtek, és ez a tevékenység Indiából hozott ősi mesterségük. A cigányok 14-15. századi, magyarországi betelepedése után először csak a 16-17. századtól kezdődően találkozhatunk olyan forrásokkal, ahol néhányukról zenészként szólnak. Ugyanígy ennek a korszaknak nyugat-európai feljegyzései sem említik a zenélést olyan módon, mintha ez a cigányság meghatározó vagy elsődleges megélhetési forrását jelentené. Ezért is tűnik meglepőnek, hogy a kovácsmesterség és egyéb kézműipari tevékenységek mellett a 18. század második felében szinte a semmiből, meglepetésszerűen megjelenő cigánybandák tagjai már hivatásszerűen is a szórakoztató zenélésből próbáltak megélni. Eleinte még csak kiegészítő tevékenységként - Czinka Panna (1711-1772), akit az első cigányprímásnak szoktak tekinteni, a feljegyzések szerint a zenélés mellett gyakran segített férje kovácsműhelyében is, aki pedig szintén zenélt felesége bandájában -, később a szórakoztató zene iránti kereslet egyre nagyobb igénye miatt már egyedüli foglalkozásként.
A fordulatot, felemelkedési és megélhetési lehetőséget a magyar nemzeti öntudatra ébredéssel együtt megjelenő és hosszú időre uralkodóvá váló zenei műfaj, a verbunkos teremtette meg. A verbunkos - rábeszélés, meggyőzés, toborzó - eredetileg olyan férfi tánc, amelyet a Habsburg Birodalom országaiban az állandó tömeghadsereg megszervezésétől az általános hadkötelezettség bevezetéséig olyan alkalmakkor táncoltak, amikor fiatalokat próbáltak meggyőzni a katonaélet szépségeiről, és rábeszélni őket a kalandosnak feltüntetett katonaélet önkéntes vállalására. A tánc pedig elképzelhetetlen lett volna zene nélkül. Egyre nagyobb igény volt olyan emberekre, akik megfelelő színvonalon tudják szolgáltatni a szükséges zenét, és egyre többször igényelték a gazdagok is szórakozásaikhoz ezt az újfajta muzsikát. Ebből az időszakból feljegyzések is tanúskodnak arról, hogy a sok zeneszolgáltatás mellett alig tudják eredeti szakmájukat folytatni néhányan a cigányok közül... Mindez következett abból is, hogy a magyar nemzeti ébredés és formálódó nemzeti kultúra erősen igényelte egy sajátos magyar zene megteremtését... Az ebben az időben fejletlennek mondható magyar zenekultúra forradalmi megújulásra várt, és ennek végrehajtói, részesei elsősorban a cigányzenészek lettek."

Hagyományos cigány foglalkozások Sajószentpéteren³⁸ (részlet)

„Magyarországon már szinte a kezdetektől találkozunk cigányzenészekkel kapcsolatos feljegyzésekkel, első említésük a 15. századból származik, amikor is Beatrix királynénak zenéltek. A forrásokból megtudhatjuk, hogy nagy volt a kereslet a cigányzenére, mulatságok, lakodalmak, jeles ünnepek nélkülözhetetlen kelléke volt a cigányzene.
Ez a foglalkozás szintén keretet adott az állandó helyváltoztatásnak, hiszen a zenészek nem csak saját településükön zenéltek, bejárták szinte az egész országot. A 19. században, valamint a 20. század elején a sajószentpéteri zenészek eljutottak Budapesttől egészen Lőcséig és Kassáig, természetesen a környező településeken is nélkülözhetetlenek voltak, így Miskolcon, Putnokon, Barcikán keresztül szinte minden környező településen zenéltek. Sajószentpéteren a Sasfészek, illetve a Mogyorós vendéglő, valamint az Úri Kaszinó nélkülözhetetlen hangulatteremtői voltak. A 20. század második felében igen jelentős szerepet töltenek be Budapest mellett a Balaton szórakozóhelyei. Ennek még jelentősebb hangsúlyt adott a külföldi, főleg nyugati vendégek megjelenése, akik igen csak szerették a cigányzenészekkel rendelkező szórakozóhelyeket. Helyben azonban a II. világháború után már csak a Mogyorós-féle vendéglőben léptek fel.
A 20. században klasszikusnak számító cigányzenekar hét tagból állt, ezek a prímás, segédprímás, terces, brácsás, cimbalmos, klarinétos és a nagybőgős voltak. Egész családok kizárólag zenélésből éltek, míg mások, kiegészítő kereseti lehetőségként alkalmi zenészek voltak. Ilyen egész generációkat felölelő családok a településen Ruszó, Farkas, Horváth, Budai, Szitai, Buri, Kiss Salasovics, családok. A 20. század végére Sajószentpéteren bezártak, vagy átalakultak azok a helyek ahol a helyi hagyományos cigányzenét játszó zenészek felléphetek volna, az 1950-60-as évekre szinte végleg elhallgatott a cigányzene Sajószentpéteren.

 

---