3.1 melléklet – 1. szövegrész
Petercsák Tivadar: Adatok a teknővájó cigányok munkájához30 (korabeli adatgyűjtés tapasztalatai - egy teknővájó mester munkájának bemutatása)
„A Magyarországon élő cigányság rendszeresen dolgozó rétegét alkotják a teknős cigányok. ... A teknővájás öröklődő mesterség, Oláh József is apjától tanulta. A Szabolcs megyei Vencsellőn laktak és 12 éves korától rendszeresen járta apjával a környékbeli falvakat. Négy-öt év alatt elsajátította a teknőkészítést. ,,Tanult mesterség a mienk" - tartja a teknővájásról. Nősülés után önállósodott, és előbb Vencsellőn, majd a Zemplén megyei Felsőbereckiben telepedett le. Itt azonban főleg csak télen lakik, az év nagy részében a Bodrogköz, Hegyalja és a Hegyköz falvaiban dolgozik, ahol megfelelő fát tud beszerezni.
A két világháború között még bőven volt munkája. Egyrészt az ipar fejletlensége miatt több faedényre (teknő, fatál, kanál) volt szüksége a lakosságnak, másrészt több fa is állt rendelkezésre. Régebben az uradalmakban és azoknál a parasztgazdáknál dolgozott, ahol megfelelő fát tudott szerezni. A nagybirtokosoknál rendszerint az erdőben telepedett le, maga válogatta ki a fát. Gyakran 100-150 darab teknőt is készített egy helyen. A késztermékeket vagy kettéosztották és mind a fa tulajdonosa, mind a teknővájó értékesítette a sajátját, vagy pedig a cigány adta el az összes teknőt és a pénzt elfelezték. A parasztgazdáknál úgy dolgozott, hogy a gazda adta a fát, a teknővájónak kellett kivágni és azt készített belőle, amit a fa tulajdonosa kívánt. Az árut itt is megfelezték, de előfordult, hogy az teljes egészében a gazdáé lett, a teknőkészítő pedig pénzt, esetleg kosztot kapott a munkájáért. Nagyon ritkán a fát vette meg valamelyik faluban, ott helyben elkészítette a különböző faedényeket és vásáron értékesítette.
A teknővájó cigányok - mesterségük természetéből következően - vándorló életmódot folytattak. Oláh Józsefnek régebben saját lova és szekere volt, ezzel járta Zemplén és Szabolcs megye községeit. Magával vitte családját is és a legszükségesebb felszerelési tárgyakat. ... Ha erdőben dolgoztak, mindig ott is telepedtek le arra az időre, amíg volt munka. Itt szabadabban élhettek, könnyen megszerezhették a tüzelőt. Az erdőben rendszerint hosszabb ideig dolgozott, ezért kunyhót építettek a család számára. Anyagát az erdő adta, így könnyen elkészült vele. Nagysága a család létszámától függően változott: szélessége kb. 2 méter, hosszúsága 3-4 méter. A kunyhót nem a föld színére építették, hanem kb. fél méterre lemélyítették a földbe. A kunyhó vázát egymáshoz sátor alakúra támasztott vastag rudak alkották, amit gallyal fedtek, majd beföldeltek. Kis ablakot is hagytak rajta, a bejáratot pedig deszkaajtóval zárták. A kunyhó belsejét jó vastagon berakták szénával és ezen aludt a család. Ha előfordult, hogy télen is ilyen kunyhóban laktak, akkor kis masinával (tűzhely) fűtöttek.
A teknőket és egyéb edényeket a családfő készítette, a fiúgyerekek csak a fa kivágásában segítettek. Az asszony a kész áruval járta azt a falut, ahol éppen dolgoztak. Elsősorban a kisebb darabokat adták el helyben, a nagy teknőket a vásárra vitték. A szakajtókért (fatál) gyakran kaptak élelmiszert (krumplit, lisztet, szalonnát), amit az erdőn főztek meg. A főzés a kunyhó előtt történt, három kőre helyezett fazékban. Saját készítésű faedényekből ettek, fakanállal...
Az 1950-es években még volt elegendő munkaalkalom, de a termelőszövetkezetek megalakulása után egyre nehezebben lehetett fához jutni. ... A teknővájó cigányok általában háromféle árut készítettek: teknőket, szakajtókat és kanalakat.
Teknőkészítés
A paraszti háztartások elsősorban a sózóteknő és a dagasztóteknő készítését igényelték a teknővájó cigányoktól. A sózóteknő egységes méretben készült, a dagasztóteknőből kellett egy nagyobb méretű kenyérsütéshez és egy kisebb - a dagasztóteknőnek kb. a fele -, amiben fánknak való tésztát dagasztottak. A teknős cigány egyik legfontosabb szerszáma a balta. A kiszemelt fa elhasításától a nagyolásig (a teknő formájának durva kifaragása) minden munkát baltával végez. A balta mellett a kapocskával, illetve kopacskc'ival végzik a legkülönbözőbb műveleteket, s ezeket tisztulásnak nevezik. ... A teknőkészítés legelső mozzanata az alkalmas fa kiválasztása. A fa állapota és minősége gyorsíthatja vagy lassíthatja a munkát és meghatározza a teknő minőségét. A teknővájó cigányok általában fűzfából és nyárfából dolgoznak. A nyers fát a legkönnyebb faragni. A száraz fa „már be van sülve" és könnyebben megrepedezik a belőle készült teknő. Oláh József fiatalabb korában naponta 2-3 nagy sózóteknőt is elkészített, a kisebb méretűből pedig öt-hatot. A kisebb méretű teknő ára 1969-ben 80-100 forint volt.
Szakajtó
Anyaga azonos a teknőével és fő mozzanataiban a munka menete is megegyezik. A szakajtó készítéséhez azonban sokkal keskenyebb törzsű fa is megfelelő. Ennél a méretet már baltával is el tudja vágni, nem használ fűrészt. ... Oláh József fiatalabb korában, ha jó nyers fából dolgozott, akkor naponta 6-8 szakajtót is elkészített. Az 1960-as évek végén egy szakajtót 25-30 Ft-ért értékesít.
Kanalak
A használattól függően, több fajta kanalat készített. Régebben egyaránt faragott zsírkavaró, rántáskavaró fakanalat és evőkanalat. Újabban már szinte egyáltalán nem készít evőkanalat, mert csak néhány idősebb ember kér ilyet. Korábban azért szerették a fakanalat, mert „ezzel jobb ízű az étel, és nem melegszik át olyan könnyen, mint az alumíniumkanál." ... A kanálkészítéssel több munka van, mint a teknővel vagy a szakajtóval. Sokkal nehezebb a kis méretű kanalat faragni, mint a többit és lassabban is halad vele. Kanalat főleg télen készít, amikor a nagyobb darabokon kint nem lehet dolgozni. A nagy zsírkavaró kanalak ára 6-10 forint, a kisebbeké 2-3 forint, a fa evőkanalat pedig 5 forintért árulja.