3.1 melléklet – 2. szövegrész

Bódi Zsuzsanna: Fémműves cigányok Magyarországon³¹ (részlet)
„Hazánk területére a 15 század elején érkeztek nagyobb csoportokban cigányok a török uralom alá került Balkánról. Ebből a korból cigány kovácsokról csak szórványos adatokkal rendelkezünk, pedig a háborúk miatt a fegyvergyártás és karbantartás területén bizonyára sokan dolgoztak közülük, ahogy erre a néhány fennmaradt dokumentum utal. ... Mátyás király 1487-ben a sebesszéki cigányoknak kiállított privilégiumlevéllel - a Nagyszeben város erődítési munkálataiban, valamint esetleges védelmében való részvétel fejében - fölmentette őket mindenféle közmunka végzése alól és garantálta adómentességüket is. Mátyás király Fekete Seregében fegyvermesteri, tüzéri feladatokat láttak el a cigányok. A lovakat lesántító sulyom készítői is ők. Ez az eszköz fontos elhárító fegyvere volt a korabeli hadviselésnek. II. Ulászló 1496-ban szabadságlevelet adott Bolgár Tamás vajdának és 25 sátorból álló népének, mivel puskagolyókat és egyéb hadi szerszámokat készítettek a pécsi püspök számára. ...

A 16. században a hódoltsági területen élő cigányokról a török források révén viszonylag sok adattal rendelkezünk. A mohamedán hadsereg és közigazgatás szolgálatában igen sok fémműves cigány állt (kovácsok, tűzmesterek, golyóöntők, szegkovácsok, kardkovácsok, puskakészítők, fegyvercsiszárok). A kincstári szolgálatot teljesítők adómentességet élveztek. A fémműves mesterség jelentőségét mutatja, hogy 1560-ban Budán az adózó cigányok egyharmada kovács volt. Az 1580-as török összeírás ötvös-rézművesről is említést tesz körükben.... Míg a hódoltsági területen a cigányok nagy tömegeit foglalkoztatta a hadsereg és a közigazgatás, valamint a társadalmi felemelkedés is adott volt számukra, az ország többi területén a fémműves cigányok helyzete igen változatos képet mutat. Voltak, akik uradalmi szolgálatba álltak, mint kovácsok, fegyverkovácsok. Az uradalmak biztosították számukra a vasat, megszabták, mit és milyen mennyiségben készítsenek és meghatározott áron vették át tőlük az elkészült termékeket. A városokban lakó cigány kovácsokat a céhek általában nem fogadták be. Ahol veszélyeztették a céhekbe tömörült kovácsok munkáját, ott a városi rendeletek korlátozták a cigány kovácsok tevékenységét. Debrecen 1670-ben például a következőképpen szabta meg a cigány kovácsok működési körét:
„A czigányok műve-, békó, rostély, kolomp, doromb, fúró, fogó, nyárs, iszká-ba, léczszeg, kapa, ásó, zsindelyszeg, zabola. A munkát megújíthatja, fódozhatja. Szántó vasat is czéh mester hírével megcsinálhatja."³²

Erdélyben élt a hódoltság idején a legtöbb cigány. A városok mellett letelepülők ellátták a közmunkákat és volt köztük kovács is. A vándorló cigány kovácsok részére a földesurak vagy a közigazgatás tisztségviselői privilégiumleveleket adtak ki, mivel a falvakban - más mesteremberek hiányában - szükség volt munkájukra.
A török uralom magyarországi felszámolása után, az elnéptelenedett területek 18. sz. eleji betelepítésével egyidejűleg, cigányok is érkeztek nagyobb csoportokban hazánkba, megnőtt a vándor cigányok létszáma... A letelepült cigányság harmada a volt hódoltsági területeken, csaknem fele városokban élt a 18. sz. közepén. Településstruktúrájuk a korábbi évszázadok harcai során alakult ki, amikor a cigány kovácsok a török hadsereg, a várak és uradalmak számára nagy tömegben termeltek. A férfiak nagyobb hányada ebben a korban is a kovács mesterséget folytatta, bár az összeírások részletes elemzése során megfigyelhető egy - a következő században kiteljesedő - foglalkozásváltási stratégia, a zenészek számának növekedése... A cigányok letelepítését nagyrészt az uradalmak vállalták magukra, a községekben és uradalmakban cigány kovácsokat alkalmazva. Nagy mennyiségű vasáru termeltetésére is voltak példák. A kovácsoknak a vasat és a szenet az uradalom biztosította, meghatározott termékmennyiség elkészítését előírva. Az uradalom értékesítette a termékeket, a haszonból a cigány kovácsok is részesültek... A kovácsok mellett a cigány fémművesek másik két népesebb csoportja az üstkészítők és a szegkovácsok. Üstkészítőt legtöbbet a máléfőző üstöt használó területeken találtak a Tisza-Maros-közén. Csak kétharmad részük telepedett le véglegesen, a többiek részben vagy teljesen vándorló életmódot folytattak. Szegkovácsok nagyobb csoportokban az ország északi megyéiben éltek, rájuk a letelepedett életmód a jellemző. A cigány fémművesek többi csoportja: a csengőkészítők, kolompárok, bádogosok, rézművesek, késesek, köszörűsök, ha rendelkeztek is lakhellyel, munkavégzésük mozgó életformát követelt.

Az 1893-as felmérés adatai azt bizonyítják, hogy a cigányok hagyományos fémműves mestersége ebben az időben már visszaszorulóban volt, hiszen a 18. században még a férfiak fele végezte ezt a munkát. Az országban a 19. század közepére a tanult iparosok száma megnövekedett, így a városokban, a jelentős jövedelmet biztosító uradalmakban és falvakban a cigány kovácsokat a tanult iparosok váltják fel. Figyelembe kell venni azt is, hogy a több évszázada letelepedett cigány kovácsok és szegkovácsok jelentős része erre az időszakra már asszimilálódott. A cigány fémművesek munkája iránti igény csökkenését mutatja, hogy a 19. században iparuk gyakorlása már többnyire más foglalkozással párosul. A kovácsok mesterségük mellett leggyakrabban téglavetők, lókupecek, muzsikusok és sárművesek, a szegkovácsok leginkább muzsikusok... A cigány fémművesek javító, szolgáltató tevékenységére is szükség volt még a 60-as években is a falvakban...

A kárpáti cigány dialektust beszélő szegkovács csoportok foglalkozásváltási stratégiája másképp alakult. Az évszázadok óta letelepült szegkovácsok munkája iránti kereslet is csökkent a gépi nagyipar tömegtermelésével, de egyes területeken (pld. vasút, bánya) továbbra is szükség volt az általuk készített termékekre. Zömében nagyüzemeknek dolgoztak, de vaskereskedők megrendeléseinek is eleget tettek. Műhelyüket lakóházuk mellett építették fel, jellegzetessége az ún. munkalyuk volt, ami a kényelmesebb munkavégzést szolgálta. A fiúk 10-12 éves korukban kezdték elsajátítani a mesterség fogásait édesapjuktól. Egy év alatt fokozatosan a legbonyolultabb és legnagyobb erőt kívánó munkadarabok elkészítését is megtanulták. A kisebb gyermekek az előkészítő munkákban (pld. szén törése, rostálása) vettek részt, az asszonyok pedig a megrendelések leszállításában segédkeztek.
Mivel a szegkovácsok egy-egy munkadarabból mindig is nagyobb mennyiséget készítettek, nem volt idegen tőlük a nagyüzemi munkavégzés. Így a II. világháború után sorra alakultak szövetkezeteik. Ezek folyamatos munkaalkalmat biztosítottak tagjaik számára és segítségükkel a telepek felszámolása is szervezett keretek között valósult meg. A szegkovácsok munkája iránti kereslet csökkenése miatt a 80-as évekre már csak két szövetkezet tudott fennmaradni, ezek is csak a termékszerkezet megváltoztatása árán. A felbomlott szövetkezetek tagjai az iparban helyezkedtek el vagy önálló iparosként dolgoznak..."

 

---