3.1 melléklet – IV. téma
Előzmények
A fogyatékos gyermekek-tanulók integrált formában történő nevelésének-oktatásának igénye a világ különböző országaiban más-és más módon jelentkezett.
Az ENSZ közgyűlése 1993-ban fogadta el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzatot. „Az államok biztosítsák integrált formában az egyenlő alap-, közép- és felsőfokú oktatási lehetőségeket a fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek részére."
Azt is kimondják, hogy a többségi iskolarendszer valószínűleg nem tudja kielégíteni valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek igényeit, ebben az esetben szóba jön a speciális iskolarendszer.
A gyermekek jogairól 1989-ben New Yorkban született nemzetközi egyezményhez való csatlakozást a Magyar Köztársaság az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki. Ezzel annak szabályai a magyar jogrendszer szerves részévé váltak.
A hatvanas évektől napjainkig - külföldön
Az integrációs tendencia az 1960-as években kezdődött. Az egyes országokban eltérőek voltak a kiváltó okok és a megvalósulás formái.
Skandináviában a „normalizációs elv" volt az integráció előfutára. „Ez az elv már az 50-es években hangsúlyozza, hogy a fogyatékos emberek számára olyan életfeltételeket kell teremteni, amelyek a legnagyobb mértékben közelítenek a normális életfeltételekhez." (Lányiné 1993.)
Erre alapozva jelenik meg a dán parlament határozatában 1969-ben, hogy „Az akadályozott tanulók oktatását oly módon kell kiterjeszteni, hogy a gyermekek a többségi iskolai környezetben részesülhessenek oktatásban, amennyiben a szülők ezt akarják és gondját tudják viselni a gyermeknek otthon és amennyiben a speciális intézmény gondolkodása nem feltétlenül szükséges része a fejlesztésnek. (Dán minisztériumi kiadvány, 1991.) Dániában a 90-es években 12-13%-os a többségi iskola keretei közötti megsegítés.
Az USA-ban polgárjogi mozgalmak keretében léptek fel a fogyatékosok emberi jogaiért és a szegregáció oldásáért.
1975-ben megjelent oktatási törvény kimondja a legkevésbé korlátozó környezet biztosítását minden fogyatékos számára, s ezzel egyidejűleg azt, hogy a legkedvezőbb iskolai környezetet a többségi iskolához viszonyított lehető legközelebbi elhelyezés jelenti. A tanulók zöménél ezt az integráció testesíti meg, viszont azok számára, akik nem tudnak sikeresen együtt tanulni ép társaikkal, kevésbé korlátozó a többségi iskolán belül létesített speciális osztály, mint a bennlakásos, önálló speciális iskolában történő elhelyezés.
A törvény kimondta a sokoldalú pedagógiai vizsgálatok bevezetését, a szülők megnövekedett szerepét a szakvélemények elfogadása vagy elutasítása szempontjából. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a végső döntést a gyermek elhelyezéséről a szülő hozza meg. Kötelezően bevezették a minden fogyatékos gyermek számára elkészítendő egyéni fejlesztési tervet, s ennek évenkénti kötelező felülvizsgálatát.
Olaszországban antipszichiátriai mozgalom és a kisebbség diszkriminációja elleni fellépésnek volt jelentős része a fogyatékos gyermekek/tanulók integrált nevelésének megvalósulásában.
Radikális lépés volt az 1977-ben megjelent oktatási törvény, mely felszámolta az állami speciális, bentlakásos iskolákat, egyidejűleg kedvező feltételeket biztosított az integrált fogyatékosokat fogadó osztályok számára. A létszámkorlátot 20 főben határozták meg, és két főnél nem lehet több fogyatékos azonos osztályban. Mindenütt kötelező a pedagógiai asszisztensek biztosítása.
A gyógypedagógus képzésnek hosszabb időre volt szüksége ahhoz, hogy az oktatásban beállt fordulatra felkészüljön.
2002 októberében Pisában tartott EACD (European Academy of Childhood Disability) konferencia egyik témája volt az olasz és nemzetközi integrációs tapasztalatok összehasonlítása. A téma akkora érdeklődést váltott ki, hogy a szekcióként meghirdetett program „plenáris üléssé" alakult, mert a nagyszámú érdeklődő csak a nagy konferenciateremben fért el. Az európai bemutatkozók között a témában az OKI-PTK poszterrel jelent meg.36
Angliában a hetvenes években a gyógypedagógiai iskolák és eredményességük nagyszabású felülvizsgálatát rendelte el a kormány. Erre külön bizottságot, az ún. Warnock-bizottságot hozták létre. Munkájuk több éves eredményeképpen 1978-ban elkészült a jelentés. Ennek nyomán felváltotta a fogyatékos fogalmat az általánosabb speciális nevelési szükséglet fogalma. A jelentés elmarasztalta az angol speciális iskolák teljesítményét - ezzel nagy lökést adott az integrált fejlesztésnek. Kimondta, hogy a hatékony gyógypedagógiai ellátás egyetlen kritériuma az egyes gyermekek szükségleteire adott lépések eredményessége. „Valamennyi speciális nevelési szükségletű gyermeket integrálni kell az oktatás és a közösségi élet területén."
Elérte, hogy a különböző gyógypedagógiai szakmai szolgáltatások számban és minőségben erőteljes fejlődésnek induljanak. (Warnock, 1978.)
Közvetlen eredménye az 1981-ben megjelent angol közoktatási törvény, amely zöld utat adott az integrált oktatásnak alap, közép és felsőfokon, de nem szüntette meg a speciális intézményeket sem, amelyek azóta számban és az ellátottak létszáma terén csökkentek.
Németországban lassabban terjedt és terjed az integráció gondolata (hazánkhoz hasonlóan), hiszen kiterjedt és jól differenciált speciális iskolai hálózatot teremtettek meg a második világháború után. Itt is és Ausztriában is elsősorban a szülők követelésére történt a váltás, viszonylag későn, csak a 80-as évek végén - akárcsak Magyarországon.
Kezdetben integrációs kísérleteket indítottak be, ezek adatait tudományosan értékelték. Napjainkban terjed az integráció, a szülők élnek az alternatív iskolaválasztás jogával, s törvényben is garantált gondoskodás történik a szükséges feltételek biztosításáról.
Az ENSZ és az UNESCO támogatják a fogyatékos tanulók integrált nevelését-oktatását. 1993-ban megjelent az ENSZ közgyűlésnek a fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzata. Az UNESCO egy évtizede tűzte napirendre az integrált nevelés megvalósítását világszerte (Jönssorn, 1992.), és speciális továbbképző programot is kidolgozott, melyet több mint 40 nyelvre lefordítottak (Ainscow és mtsai, 1993)