2.1 melléklet – II. téma
Az emberi hallásérzékelés meghatározott magasság-, és hangerőtartományok közötti levegőrezgéseket képes felfogni. A hangmagasság a rezgésszámtól függ, mértékegysége a Hertz (jele: Hz), a hangerősség mértékegysége a decibel (dB). A még éppen meghallott hangoknak az érzékelése mutatja a hallásküszöböt.
Az emberi fül a 20-20 000 Hz közötti magasságú hangokat képes érzékelni. Jó hallás esetén 0-10 decibel közötti a hallásküszöb. A hallássérülteknél ez 30-100 vagy még nagyobb, akár 110-115 decibel között is lehet. A beszédhangok a 300 és 4000 Hz közötti tartományban találhatóak.
Vizsgálat, mérés
A hallásállapotot audiológiai szakrendelésen vizsgálják. A hallás mérése hang- vagy beszéd-audiometriával történik. Ez az eljárás a különböző hangmagasságokon azt vizsgálja, hogy mely hangerőt észleli a vizsgált személy (hallókészülékkel vagy hallókészülék nélkül).
A hallásvizsgálat eredményét audiogramban rögzítik. Az audiogramról leolvasható a hallásküszöb, amely ép hallószervek esetén vízszintes vonalat ad. Amennyiben ettől bármely irányban eltérő lefutású, vagy megrövidült a hallásgörbe, az hallássérülést mutat, melynek jellege pontosan leolvasható.
Van, akinek a magasabb, van, akinek a mélyebb hangok területén nagyobb a hallásvesztesége. A hallásvizsgálat jelentőségét növeli, hogy ezen alapul a hallókészülék kiválasztása és beállítása, ezért rendszeres időközönként meg kell ismételni.
A hallássérülés típusai
A hallássérültek csoportjait súlyosság szerint differenciálják: nagyothallókra és siketekre. Teljes siketség ritkán fordul elő. Minden tizedik hallássérült siket.
A kategorizálás alapja a különböző frekvenciákon mért átlagos hallásveszteség.
Eszerint:
- 25-40 dB hallásveszteség - enyhe,
- 40-60 dB hallásveszteség - közepes,
- 60-90 dB hallásveszteség - súlyos nagyothallás,
- 90-110- dB hallásveszteség - a siketséggel határos átmeneti sávba tartozik,
- és110 dB feletti hallásveszteség siketséget jelent.
A hallássérülés alapvető pedagógiai következményei
A hallássérülésnek a pedagógiai munka szempontjából az a legmeghatározóbb következménye, hogy sérül a beszédértés. A hallássérülés bekövetkeztének időpontja befolyásolja a pedagógiai feladatokat: ha a beszéd kialakulása előtt következik be, akkor késleltetetté válik a gyermekek természetes beszédfejlődése.
Mivel a hallássérültek a beszédhangokat sem hallják tisztán, a hangképzés is nehezített. Kiejtésük nem tökéletes, hangsúlyuk, beszédtempójuk is eltér a szokványostól, aminek következtében sérül az érthetőség.
A hallássérült személy beszédét a szűkebb szókincs, grammatikai hibák jellemezhetik (például gyakran nem egyeztetnek alanyt és állítmányt, elnagyolják a toldalékokat). Beszéd- és szövegértés tekintetében is hátrányt szenvednek.
Kommunikációjukat egyrészt az akadályozza, hogy a gyenge hallási képesség miatt nem hallják, vagy félrehallják a beszédet, vagy annak részleteit. Másrészt az is gyakran előfordul, hogy ugyan jól hallják a szavakat, vagy mondatokat, de szegényes szókincsük miatt értelmezési nehézségekbe ütköznek.
A szövegértés problémája természetszerűleg nemcsak az élő beszéd megértését nehezíti, hanem olvasás közben is jelentkezik. Általában ezzel függenek össze a hallássérült tanulók olvasási nehézségei, és nem olvasástechnikai eredetűek.
A sérült gyermekek gyakran válnak egészséges társaik gúnyolódásának célpontjává. A siket, a nagyothalló személy beszédértése akadályozott. Az erőfeszítés, hogy ne maradjon ki a körülötte zajló beszélgetésből, arra készteti, hogy a meghallott beszédfoszlányokat értelmes közlendőkké fűzze. Ennek következtében gyakran félreértelmezi a hallottakat.
A hallássérülés hétköznapi megközelítése gyakran a félreértésen alapuló komikumot helyezi előtérbe. Mindennapos az olyan tréfa, vicc, amelyben a siket ember beszélgetőpartnere kérdéseit rendre félrehallja, és a társaság ezen jól szórakozik.
Általános szabály, hogy a hallássérülttel átlagos hangerővel és szokványos artikulációval kell beszélni!