2.1 melléklet – I. téma
A látási fogyatékosság (a gyengénlátás, az aliglátás és a vakság) fogalma szemészeti, gyógypedagógiai, szociális és professzionális szempontú kategória.
A látássérülés oka a szem valamelyik részének vagy az ingerközvetítő látóidegnek a fejlődési rendellenessége.
A látássérülés mértéke a látásmaradvány szemészeti adatai alapján határozható meg.
Az, hogy kinek mennyi a látásmaradványa, a látásélesség vagy vízus mutatja. Ez a retina felbontóképességét kifejező mérőszám, amely a látássérülés fokát a teljes látás százalékában, vagy tört formájában adja meg. Ezt az adatot a sajátos nevelési igényű tanuló szakértői véleménye is tartalmazza. A vízus jele nagy V betű, amely után két sorban találhatóak a két szem látásélességét jelző számok: felül a jobb, alul a bal szemre vonatkozóan.
Például így:
| V | 0,25 |
| 0,1 |
Ez azt jelenti, hogy a jobb szemen 25%-os, a bal szemen pedig 10%-os a látásmaradvány.
A gyengénlátó tanulók látásélessége 0,1 és 0,3 között van. Az aliglátók látják a nagyobb tárgyakat, súlyosabb esetben csupán a fényt érzékelik. Vak az, aki nem érzékeli a fényt sem. A látássérülésnek ilyen súlyos formája ritkán fordul elő.
A látóképesség meghatározásakor a látásélesség mellett a látásteljesítmény kifejezés is használatos. A látásteljesítmény tágabb értelmezésre ad lehetőséget: kifejezi a maradék látás felhasználásának képességét, amelyet befolyásol az egyén képességeinek fejlettsége, érdeklődése és tapasztalatai.
Amikor látásról beszélünk, akkor elsősorban a közeli és a távoli látásélességre gondolunk, ám a látás képességének egyéb fontos tényezői is vannak. Ezek: a perifériás látás, a színlátás, a kontrasztérzékenység és a látótér, amelyek a különböző szembetegségek következtében eltérő mértékben sérülhetnek.
A sérülés mértékének ismerete befolyásolja a pedagógiai munkát is.
A pedagógiai szempontból történő kategorizálás aszerint differenciálja a látássérülteket, hogy képesek-e a síkírás-olvasásra, vagy sem. Ebből a szempontból a látásélesség számszerű adataitól függetlenül a látássérülteknek két csoportját különböztetjük meg:
- A személyre a látáson alapuló (vizuális) információszerzés jellemző. Ők segédeszközzel képesek olvasni, írni pl. távcsőszemüveg, nagyító, olvasókészülék felhasználásával. Ebben az esetben a látássérült a vizualitás elsődlegessége mellett különböző mértékben támaszkodik a hallási (auditív) és a tapintó típusú (taktilis) információkra is. Ebbe a csoportba sorolható minden gyengénlátó személy és az aliglátók egy része.
- A súlyosan aliglátó és a vak személyeket elsősorban a tapintásos és a hallási információszerzés jellemzi. Maradék látásuk még segédeszköz igénybevételével sem teszi lehetővé a síkírást-olvasást.