2.1 melléklet – III. téma

Mozgáskorlátozottságról akkor beszélhetünk, ha a csont-, az ízületi, az izom- vagy az idegrendszer bármely részének sérülése vagy hiánya miatt az egyén mozgásos tevékenységei végérvényesen, maradandóan megváltoznak.
Érdemes megjegyezni, hogy a „mozgássérülés" - „mozgáskorlátozottság" - „mozgásfogyatékosság" - egymásnak megfelelő fogalmak annyiban, hogy a különböző szakirodalmakban hol az egyik, hol a másik formával találkozhatunk.
Az Egészségügyi Világszervezet - WHO - a „fogyatékosság" fogalmát, röviden a következőképpen értelmezi: a humán (emberi) funkciók zavara, akadályozottsága, azaz az ember normális érzékelő, mozgási vagy értelmi funkcióihoz szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiánya.
Tartós, maradandó mozgásos állapotváltozás az egyén életének bármely szakaszában felléphet! Lehet veleszületett (azaz: a méhen belüli életben, a fejlődő magzatot éri valamilyen „trauma" - vagy a szülés közben történik valami „rendellenesség" - illetve az újszülöttet éri olyan betegség, amely a fenti állapotváltozást okozza/okozhatja) vagy a későbbi életkorban szerzett állapotváltozás.
Mozgássérülés, mozgáskorlátozottság sokféle ok miatt alakulhat ki. Kiváltó kórok lehet pl.:

• genetikai eredetű,
• gyulladásos folyamat következtében, amelyet leggyakrabban valamilyen vírusos fertőzés okoz,
• anyagcserezavar,
• daganatos megbetegedés stb.

Fontos elkülöníteni a „mozgásszervi megbetegedés"-eket a „mozgássérülés"-ektől, a „mozgáskorlátozottság"-októl.
A „mozgásszervi megbetegedések" átmeneti állapotot jelentenek, mert különböző gyógyító eljárásokkal (orvosi gyógymódok, gyógyszeres kezelések, terápiás eljárások: fizikoterápia, gyógytorna stb.) megszüntethetők, míg a „mozgáskorlátozottság"-ok a különböző gyógyító eljárásokkal befolyásolhatók, „javíthatók", de a kialakult mozgásállapot nem szüntethető meg.
A mozgáskorlátozott fiatalok nevelésével-oktatásával foglalkozó szakemberek a feladatokat nem az életkor, hanem a kórforma, az állapot végleges, javuló vagy romló jellege, illetve a mozgásállapot súlyossága szerint határozzák meg.
Egy kategóriába tartoznak azok a mozgásos tünetcsoportok, amelyek a pedagógiai gyakorlat terén azonos vagy hasonló feladatot jelentenek.
Ezek:

• A felső és alsó végtag veleszületett rendellenességei, összenövések, hiányok, amputáció következtében kialakult végtaghiányok.
• Petyhüdt bénulást okozó kórformák, melyek következtében csökken az izomtónus, vagy tónustalanná válik. Az izomerő teljesen csökkenhet (plégia) vagy csak gyengül (parézis).
• Korai agykárosodás következtében kialakult mozgás-rendellenességek.
• Ortopédiai elváltozások - tartási rendellenességek.

Előfordul, hogy a mozgáskorlátozott fiatal izomtónusa testszerte fokozott, kóros reflexek, különböző deformitások jellemzik. Ezt az állapotot nevezzük spasztikus izomállapotnak. Atetotikusnak nevezzük, amikor nagy kiterjedésű, koordinálatlan, csavaró, facsaró mozgás a jellemző rá, mely általában kiterjed a végtagokra, a törzsre és a fejmozgásra. Az ilyen esetekben jellemző a kéz ujjainak terpesztett, feszesen nyújtott tartása. Gyakoriak a kóros reflexek. Kevert forma esetén a spasztikus és atetotikus izomállapot egyszerre jelentkezik.
Az ataxiát a bizonytalan egyensúly, apró hullámú végtag-, esetleg törzsremegés jellemzi, az izomtónus petyhüdt, a mozgás koordinálatlan.