Szajkó (Garrulus glandarius)

A szajkó vagy közismert nevén mátyásmadár közepes termetű (33 cm), a varjúfélék családjának egyik legszínesebb hazai képviselője. Népi nevei: cserszajkó, mátyás, mátyás-madár, matyi-madár, zajgó. Tollazata rózsaszínes világosbarna, farka fekete, farcsíkja fehér. Szárnya feketés, égszínkék-fekete sávozású szárnyfolttal.
Elerjedési területe Írországtól Japánig tart, él Afrika északi területein is, de hiányzik a Skandináv félsziget és Oroszország északi részeiről. Főleg a lombhullató és az olyan fenyőelegyes erdőket kedveli, amelyekben a tölgyek is előfordulnak, mert kedvenc téli tápláléka a tölgymakk. Fészkét ágakból építi a fák lombkoronájába. Monogám, párjához egész életében hűséges. Évente csak egy fészekaljat nevelnek a szülők. Étrendje változatos, főleg bogarakat és lepkehernyókat, valamint gyümölcsöket és magokat fogyaszt. Ősszel nagy távolságokat tesz meg és jelentős mennyiségű tölgymakkot gyűjt össze. Ezeket saját területére szállítja, a talajban és avarban kis lyukakat ás és elrejti őket. Jól emlékszik az elásott makkok helyére és télen felkeresi ezeket a raktárakat. Néhányról azonban elfelejtkezik, így az elültetett makkból új facsemete fejlődhet.  Magyarországon gyakori fészkelő, állandó madár. Télen csapatosan kóborolhat.
Éneke változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangokból áll. Kiváló hangutánzó, más madarak hangja mellett, a környezetében megfigyelt hangokat (pl. kutyaugatás) is jól utánozza. Éber madár, riasztó hangja figyelmezteti az erdő állatait a közeledő veszélyre. Német kutatók azt vizsgálták, hogy a mókusok viselkedését hogyan befolyásolja a szajkó riasztóhangjának lejátszása. A riasztóhang lejátszása után a mókusok nagy része elhagyta a helyszínt és sokkal óvatosabban viselkedett. A két faj közötti ilyen jellegű kölcsönhatás azzal magyarázható, hogy a szajkó és a mókus hosszú idő óta egymás mellett él, illetve ugyanazok a természetes ellenségei.