Skip navigation

2.3. A falu-város ellentét megjelenése és a vidék idealizálása a 18. század pedagógiai hagyományában

 

A városi környezettel szembeállított természeti környezet hangsúlyozása a nevelésben Rousseau munkáiban jelenik meg, nevéhez társítható a jelmondattá, programmá vált, „vissza a természethez" törekvés, amely a nevelésről való számos felfogásban máig hatóan érezteti a hatását.  „Emil vagy a nevelésről" című munkájában Rousseau a romlott erkölcsűnek tekintett városból a természet közvetlen közelébe, vidékre kívánja költöztetni tanítványát. Felfogásának egyik markáns eleme, hogy a gyermeket tapasztalati úton kell tanítani, azonban a tapasztalatszerzés szempontjából korántsem közömbös, milyen környezetben és hogyan tanul a gyermek. Bár a tanulás körülményeit a nevelő határozza meg, ő maga háttérben marad, így a növendék közvetlen tapasztalás által, nem könyvekből tanul. A növendék az őt körülvevő természet jelenségeinek tanulmányozásával, gyűjtemények összeállításával, egyszerű kísérletek elvégzésével tanulja például a földrajzot, csillagászatot, fizikát.  Természetes környezetben, nevelőjével sétálgatva, beszélgetve, megélt élményekkel átszőtt és tapasztalatainak feldolgozását támogató pedagógiai folyamat keretében szerzi meg az új tudást (Pukánszky - Németh 1996). Témánk szempontjából Rousseau „Emil, avagy a nevelésről" című munkája kapcsán azt emeljük még ki, hogy „a magántulajdon fogalmát épp a kert kapcsán érteti meg a gyermekkel." (Vörös 1983, 17.)