1. megálló. Örökzöld és lombhullató

A pedagógia tanszék melletti parkrészben örökzöld és lombhullató növényeket egymás mellett láthatunk. A növények egy része egész évben megtartja a fényenergia megkötésére képes leveleit, tehát örökzöld. Más növények nem képesek a levelek alapműködését fenntartani, például mert túl nagy a szárazság, vagy a hideg, ezért leveleiket a kedvezőtlen időszakban eldobálják, vagyis lombhullatók. Az örökzöld növények is képesek leveleiket lehullatni, azonban ez folyamatosan, új levelek képzése közben történik. A lombhullató növények többsége a levelekből még fokozatosan lebontja és kivonja az újrahasznosítható anyagokat, így a lebomlás miatt a levelek színe is látványosan megváltozik.

A fehér eperfa (Morus alba) lombhullató növény, levelei ősszel megsárgulnak, majd lehullanak. Fehér színű, eperre emlékeztető, ehető, elhúsosodó virágtakarójú terméságazatáról kapta a nevét. A botanikus kertben egy lecsüngő ágú (f. pendula) ritka, de nagyon mutatós változata található, ami feleakkorára (kb. 5m) képes csak megnőni, mint az alapfaj. Egy örökzöld ciprus (Cupressus sempervirens) oszlopszerű nagy példánya mellett bújik meg (lásd a fényképet). A fehér eperfa Észak-Kínából származik, ahol mintegy 4700 éve termesztik. A selyemhernyó tápnövénye, ezért nevezik selyem eperfának is. Ilyen céllal telepítették be Európába is még az ókorban. Ennek az ősi kultúrnövénynek több mint 700 fajtáját ismerik a távol-keleten! A fehér eperfa levelének világos üde zöld színű, vékony levelei vannak, melyek ferde tojásdad alakúak. Gyakran a levéllemez szélei akár a levél közepének feléig is bemetszettek, szélükön fogazottak. Kétlaki fa, tehát az egyik féle fán csak barkaszerű porzós virágzatokat találunk, míg a csomókban nyíló, zöldes termős virágzatokat másik fán keressük. A fehér eperfa leveleit más növényekkel együtt, diétás étkezési teák készítésére is használják, terméséből pálinkát is készítenek.

A cédrusok különös formájú, szabálytalan elágazású, örökzöld, tehát lomboronájukat egész évben megtartó, hatalmasra növő fák. A botanikus kertben mind a négy fajuk megtalálható. Az atlasz cédrus (Cedrus atlantica) hazája Észak-Afrika, Algéria és Marokkó hegyvidéki tájai. Fájának kérge sötétszürke, vastag, idős korban lemezesen repedezetté válik. Az atlasz cédrusnak kúpos lombkoronája és vízszintesen álló oldalágai vannak. Tűlevelei szúrósak és merevek, 13-15 mm hosszúak. A cédrusokra jellemzően a tűlevelek kétféleképp helyezkednek el az ágakon: a hosszú hajtásokon szórtan állnak, a rövid hajtásokon viszont csomókban fejlődnek. Kerti változatban gyakran ültetik az atlasz cédrusnak az élénk ezüstszürke levelű formáját. A cédrusok virágporukat késő ősszel szórják. A pollenszemeknek légzsákja van, így a levegőben könnyen lebegve messzire eljuthatnak. Ágaikon hordó alakú, felálló, vastag nyelű, akár 8 cm-re is megnövő tobozok fejlődnek. A tobozok szorosan egymásra boruló pikkelyekből állnak és 2-3 év érés után esnek szét. A szabaddá váló magvaknak széles szárnyuk van, ami segít az elterjedésben.