3. TÉMA: „Tőkefajták”
Ha valódi esélyegyenlőségre törekszünk, akkor ismernünk kell azokat az ellenható törvényszerűségeket, amelyet kompenzálni szükséges. Így tisztában kell lenni azzal, hogy az iskolarendszerben különböző mértékben megjelenő/megengedett látens szelekciós mechanizmusok hátterében a családok által birtokolt és az iskola által preferált tőkefajták (pénz és szimbolikus: kulturális, kapcsolati tőke) befektetésének különbsége húzódik. Ezáltal „az iskola a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének legitimált eszköze"30 tud lenni, mivel a különböző társadalmi helyzetű családok iskolához való viszonyrendszere (habitusa), mint kulturális tőke határozza meg az iskolába való pénz és szimbolikus tőkék befektetésének mértékét. Amennyiben a család érték- és normarendszerében erőteljesen megjelenik a hosszútávú iskoláztatás igénye, akkor képes és hajlandó a folyamatos befektetésekre az iskoláztatás során. Ez megjelenik már az iskolaválasztáskor, de végigkíséri az adott iskolafokot olyan módon, hogy a család a gyermeke iskolai előmenetelét folyamatosan nyomon követi, és kiegészítő oktatási szolgáltatásokat vesz igénybe az iskolarendszeren belül és mellette. Amennyiben a család történetében, kulturális tőkéjében az iskoláztatás nem kiemelt szempont, ezek a beruházások elmaradnak. Ez azt jelenti, hogy nem tud élni az iskolaválasztás és oktatási szolgáltatások széles körével, és gyermekét mielőbb a munkaerőpiaci-kilépésre készíti fel. Vagyis a hosszabb távú iskoláztatás az iskolához való viszony függvényében dől el az egyes családoknál. Bourdieu éppen erre a tényre hívja fel a figyelmet, vagyis arra, hogy manifeszt módon ugyan megjelenik az iskoláztatáshoz való egyenlő hozzáférés (esélyegyenlőség) a demokratikus társadalmakban, azonban látens módon a család kulturális tőkéje dönti el, hogy kíván-e, tud-e ezzel a lehetőséggel élni. Az esélyegyenlőség ez esetben nyilvánvalóvá teszi az oktatási rendszerbe való belépés és előrehaladás lehetőségét, azonban a nagyobb - elsősorban kulturális - tőkékkel induló családok egyre nagyobb előnyökre tesznek szert befektetéseik során. Ez azt eredményezi, hogy azok a családok, amelyek nem rendelkeznek az iskola által preferált tőkékkel, fokozatosan kilépnek az oktatásból: már a bementenél korlátozott a választásuk, az előrehaladáskor nem vesznek igénybe széleskörű szolgáltatást, és a lehető legrövidebb idő alatt elhagyják a rendszert. A társadalmi közvélekedésben ez a mechanizmus úgy jelenik meg, hogy a jobb társadalmi helyzetű, iskolai tőkebefektetésekkel élni tudó családok szerint az iskoláztatás lehetősége mindenki előtt nyitott („esélyegyenlőség van"), és azok a családok a hibásak, amelyek nem élnek ezzel. Vagyis az egyenlőtlenségi rendszer újratermelődésének látensen működő mechanizmusa segíti a társadalmi pozíciók átörökítését, és egyben a felelősséget áthárítja arra a csoportra, amely nem tudja a mobilitás iskolán keresztüli csatornáit kihasználni. Ezzel szemben csakis a társadalom és iskola folyamatosan működtetett méltányossággal jellemezhető beavatkozás-rendszere tud hatni, mely többletráfordítással segíti hozzá a hátrányban levőket az esélykiegyenlítéshez.
30 Bourdieu, Pierre (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest.