Fontos kritérium a hatásos segítéshez, hogy a pedagógus merjen szembenézni önmagával, folyamatosan fejlessze önismeretét. Először a nevelőnek kell magát „problémafogadó” állapotba hoznia, hogy ne idegesítőnek, zavarónak minősítse a helyzetet és ne akarjon azonnali megoldást. Lehetőleg ne úgy értelmezze a helyzetet, hogy „Ezzel a gyerekkel baj van”, hanem hogy „Ennek a gyereknek problémája van”. Első reakcióink természetesen automatikusak, de a hatékony segítéshez egy tudatosabb stratégiát kell kidolgoznunk. Ennek első feltétele, hogy a gyermek viselkedését figyelve, próbáljuk beazonosítani azt az érzelmi-hangulati-indulati állapotot, amely mozgathatja a viselkedést. Mondjuk ki helyette, amit ő csak „kiviselkedni” tud. A nevelés fontos alapszabályaként itt is érvényesül, hogy az érzelmet mindig fogadjuk el, de a zavaró viselkedést korlátozzuk. Soha ne a gyereket, csak a konkrét viselkedést büntessük, kritizáljuk.

A problémás viselkedésre a családi és iskolai környezet leggyakrabban az el nem fogadás nyelvén reagál. Ez lehet, hogy félelmet kelt, és leállítja a zavaró viselkedést, de a félelem kiváltotta negatív érzések talaján újabb problémás viselkedések virágozhatnak ki. Az el nem fogadás nyelve sorompót állít a megoldások elé. Váltani kell tehát az elfogadás nyelvére! Jelezni kell a gyermek felé, hogy érzékeljük és elfogadjuk, hogy valamilyen problémája van, és emiatt viselkedik problémásan. Cél, hogy megtanítsuk a gyereket megfogalmazni problémáját, és ezáltal a „kiviselkedést” okafogyottá tegyük. Ne legyenek azonban illúzióink, az egyén idegrendszere a nevelésre bizonyos helyzetekben sajátos működésmódja szerint fog reagálni. Ilyenkor további teendőkre is szükség lehet a probléma megoldása érdekében:

• helyzetelemzés: első lépésben soha ne találgassunk, ne nevezzük meg az okot, hanem maradjunk nyitottak a lehetőségekre. A helyzetelemzés szempontjai: milyen helyzetben, kikkel kapcsolatban, mióta jellemző az adott viselkedés.
• figyelmen kívül hagyás: a problémás viselkedést figyelmen kívül hagyjuk, így az megerősítés híján alábbhagy. Csak akkor hatásos, ha mindenki következetesen tudja végrehajtani az ignorálást.
• váratlan figyelem: a figyelmen kívül hagyás másik oldala. A gyerek semleges vagy kívánatos viselkedését odafigyelésünkkel megerősítjük.
• elszeparálás: a problémás viselkedésű tanulót elkülönítjük, majd – ha megváltozik a zavaró viselkedés – azonnal konstatáljuk, és visszaállítjuk az eredeti helyzetet.
•  „tedd dicsérhetővé!” : olyan helyzeteket teremtünk, ahol a problémás gyerek is képes dicséretre méltó dogok elérésére.
• szuggesztív dicséret: konkrét cselekvés, viselkedés dicsérése, megerősítése, fontos a szemkontaktus tartása.
• szabálykövetés fejlesztése: tudatos fejlesztés, nem fenyegetni, hanem engedni kell, így a gyerekben az alkalmazkodóképességet alakítjuk.
• tanulási problémák kezelése: az együtt járás miatt fontos. Ne csak a tanuló, hanem a tanítás oldaláról is vizsgáljuk!

A problémás viselkedés rendezése a nevelőtől megkívánja, hogy az érintettel, az érintettekkel beszélgetést kezdeményezzen. Ez az együttműködés előmozdítására, a problémakezelésre irányul, és éppen ezért segítő beszélgetésnek nevezzük. A segítő beszélgetés alappillérei az empátia és az elfogadás (Tringer, 2007). Ezt úgy kommunikálhatjuk, ha megteremtjük a megfelelő környezeti és időbeli kereteket.

Beszélgetés a problémás gyerekkel. Szakmailag akkor járunk el helyesen, ha a problémás viselkedést megfigyelő, elemző periódust követően kezdeményezünk beszélgetést a gyerekkel. Érdemes a pozitív tulajdonságait is megfigyelni, majd ezekkel nyitni a beszélgetést, hogy mintegy feltöltődve szembe tudjon nézni a gyerek a problémákkal. Mindvégig érdemes kerülni a „te”-típusú vádló kommunikációt. Így kerülhetünk közelebb a viselkedéses szint mögött meghúzódó egyéni pszichodinamikai okokhoz. Az ismételt beszélgetések hangsúlyosan a pozitív viselkedésváltozásra kell, hogy fókuszáljanak. Fontos, hogy ne tanácsot adjunk, hanem rávezessük a diákot, támogassuk sértődés nélkül az önálló törekvéseit.

A problémás viselkedés kezelésében különös jelentőséget érdemel a szülőkkel való foglalkozás kérdése. A köztudat a magatartási, viselkedési zavarokat a rossz családi neveléssel hozza összefüggésbe. Emiatt a gyerek problémássá válása esetén a szülők szülői identitása is megkérdőjeleződhet, ami szorongást vált ki. Ennek hatására bizonytalanság alakul ki a szülőben, és ez a további kedvezőtlen nevelési légkör kialakulásának veszélyét rejti magában. A fentieket mérlegelve az alábbi szempontokat érdemes a beszélgetés során szem előtt tartani:

• kezdjük a pozitívumokkal a beszélgetést
• kérdezzük a szülőt, tájékozódjunk problémamegoldó stratégiái felől
• fontos megnyerni a szülőt az „együtt nevelésre”, megkérhetjük a szülőt az otthoni tudatos megfigyelésre
• megfigyelések egyeztetése.

A gyerektől is kérhetünk önmegfigyelést, figyelje meg viselkedését, érzéseit a problémássá váló helyzetben. Beszélgetés a kollégákkal. Fontos a munkatársakkal való egyeztetés. Ennek alkalmas formája az esetmegbeszélő csoport, amely az aktuális probléma megoldásán túl, a közös gondolkodás, egységes szemléleti alapok kialakításában is sikeres lehet. A pedagógus-mentálhigiéné gondozására is kiválóan alkalmas.