Az elsődleges szocializációs közegben megélt körülmények, kapcsolatok, hiányok, érzelmi hatások mély lenyomatokat képeznek az egyénben, amelyeket, mint hajlamosító tényezőket (diszpozíciókat) visz tovább az életbe (Láng, 2012; Láng és Nagy, 2013). A mintának, modellnek kiemelt jelentősége van a fejlődés során. Ez a hatás a szociális tanulás során valósul meg spontán jelleggel. Ez azt jelenti, hogy akkor is tanulunk a környezetünktől, amikor nem tudatosan gondolunk rá. A tudatosan érvényesített hatás a nevelés folyamatában érvényesül, és jó esetben a spontán és tudatos nevelés kongruens egymással. A szülők generációról generációra hagyományozott nevelési mintákat követnek, ezek egyeztetése a szülő felek között fontos kérdés. Ahhoz, hogy a család, mint elsődleges szocializációs közeg, helyesen töltse be az egészséges fejlődést elősegítő funkcióját, bizonyos feltételeket teljesíteniük kell:

·         biológiai gondozás

·         biztonság, védettség, támasz nyújtása

·         gyerek iránti szeretet, bizalom

·         szülő mint vállalható, elérhető, proszociális minta

·         nevelés és életvitel legyen kongruens

·         összehangolt nevelés

·         szülők állandóan, konstruktívan kiegyensúlyozódó kapcsolata, amelynek alapja egymás személyiségének kölcsönös tisztelete

·         a szülői ismeretek fejlesztése, ugyanis az „elég-jó” szülői szerep tanulható

·         rugalmas, a gyerek személyiségére, életkorára szabott nevelési stílus; meleg-engedékeny légkör

·         neveljenek az épp elégséges frusztráció elve alapján, vagyis támasszanak adekvát nevelői követelményeket

·         a visszajelzések a gyerek pozitívumaira épüljenek, pozitív énképet alakítsanak ki

·         a kritika és dicséret legyen differenciált, ne a gyerek teljes személyiségét érintse

·         a szülők a biztonságot adó „gyökerek” után képesek legyenek „szárnyakat” adni gyerekeiknek.

 

Az elsődleges szociális közeg károsító hatásai már magzati korban érhetik a fejlődő utódot az anya szervezete által közvetített stresszhatás formájában. Szerencsés esetben más szociális közegek részben kompenzálhatják a káros családi hatásokat. Az átmeneti krízisek elengedhetetlenek a családi fejlődéshez, ugyanakkor megemlíthetünk néhány negatív tényezőt, amelyek jelenléte kifejezetten káros hatással van a fejlődésre (csak amik nem a fenti pozitív hatótényezők hiányából egyértelműen adódnak):

·         túl sok változás a gyerek személyi vagy tárgyi környezetében

·         a szülő társ hiányában gyermekét terheli saját felnőtt problémáival

·         a gyermek tartósan hátrányos helyzetűnek, kisebbrendűnek érzi magát

·         a családot ért veszteség miatt a gyász lefolyása kóros

·         szélsőséges nevelési klíma.

 

A másodlagos, intézményes szocializáció kapcsán kiemelendő fontosságú az a nehézség, amely a formális oktatás általánossága és a gyerekek egyedisége között feszül. A gyermekek, mint rendkívül sokféle „alapanyagok”, különböző eszközökkel formálhatók. Rugalmasság kell tehát a nevelő részéről, hogy megtalálja a leghatékonyabb eszközöket.

A szélsőséges nevelési stílusok nemcsak a családban, hanem bárhol máshol is kártékony eszközök lehetnek. A nevelési stílus a felnőtt személyiségvonásaiból (is) következik, így a pedagógusok önismerete, mentálhigiénéje is befolyással lehet az egészséges fejlődés menetére.

 

Az életmód, életstílus, kultúra, amely adott társas-társadalmi körülmények között és adott életkorban jellemző, szintén jelentős hatást gyakorol az egyén fejlődésére. A gyermek 5-6 éves korában a legjellemzőbb tevékenység a játék (Mérei és V. Binét, 2006). Egészséges az a gyerek, aki tud életkorának megfelelő szinten játszani. Ezen keresztül zajlik a gyerek önkifejező, öngyógyító és önfejlesztő tevékenysége. Az iskolaérett gyermek a megfelelő testi és értelmi fejlettség mellett szociálisan, készségeiben is alkalmassá válik az iskolai életre. Elfogadja a felnőtt irányítását, a szabályokat, s igyekszik is azokat betartani. Kitartással végzi a feladatait, ösztönzi, hogy új jártasságokat szerezzen, eléri az érzelmi rátermettség állapotát. Társas kapcsolatokban a saját nézőpont mellett empátiás képességeket is mutat. Kisiskoláskortól a fő tevékenységgé a feladatvégzés, ismeretszerzés válik, de nem szorulhat háttérbe a játéktevékenység, amennyiben a fejlődést kedvező irányba kívánjuk mozgatni. Az évek előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kapnak a kortársak. Serdülőkorban elkezdődik a családról való leválás, az önállósodás folyamata, az önálló életstílus kialakítása.

 

A megfelelő játéktevékenység helyét átveheti a „képernyőkultúra”. A közvetlen emberi kapcsolatokat ezek az eszközök pótolják, s a gyerek egy sajátos „televalóság” részese lesz, tudatában tartósan összemosódik a valóság és a fikció. Ismereteiben korábban érővé, míg szociális készségeiben, érzelmi intelligenciájában lassabban érővé válhat a gyermek. A kamaszok életmódjában megjelenhetnek olyan káros szokások, amelyek az egészséges fejlődésmenetet megzavarhatják. A korán kezdett, egészséget veszélyeztető életmód még fokozottabban fejti ki károsító hatását a fejletlenebb, éretlenebb szervezetre, idegrendszerre.