Az emberek aktívan és folyamatosan alkotják és módosítják a környezetükre vonatkozó ismeretek rendszerét. Ezt az ismeretrendszert sémának hívják, a kifejezés Bartlett-től (Bartlett és Bartlett, 1995) származik. Az ilyen sémákat az új információ osztályozására és értelmezésére használjuk. Tehát az osztályozás az észlelés szerves része. Mindez a szociális észlelésre is igaz. Az információ forrása az a tudás is, melyet az utunkba kerülő emberek típusaira nézve birtoklunk. Az ilyen tipológiák leegyszerűsítik az észlelést, és lehetővé teszik, hogy a mindenki számára ismert típus tulajdonságaival egy lényegében ismeretlen egyént is jellemezni tudjunk.

Az emberekről alkotott ítéleteket befolyásoló személykategóriákat gyakran személy-prototípusoknak nevezzük. A személy-prototípusok ismeretsémák a társas környezetünkben megismert embertípusokról. A prototípus a tulajdonságok ideális kombinációja, a kérdéses embercsoport „tökéletes” példája. Természetesen nem mindenki illeszkedik egyformán jól az adott prototípusba, vannak akik „jó” példái az adott típusnak, vannak akik kevésbé prototipikusak. Az emberekről való gondolkodásunkat a megítélt emberek prototipikussága is befolyásolja. Általában könnyebben alakítunk ki benyomást olyan emberekről, akik prototipikusak. Cantor és Mischel (1979) kísérlettel is igazolták, hogy a prototípussal összhangban álló személyleírásokra általában jobban emlékszünk.

Képzeljük el, hogy a boltban egy idős nőt látunk, aki úgy viselkedik, mint egy háziasszony, azonban szokatlan ruha és drága ékszerek vannak rajta, továbbá görkorcsolya van a lábán. Valószínűleg elég könnyű lesz róla benyomást kialakítanunk, bár egyik prototípushoz sem tartozik. A prototípus elgondolás egyik hibája, hogy a személyészlelésnek kizárólag a racionális, kognitív oldalával foglalkozik, és figyelmen kívül hagyja értékekkel telített, érzelmi jellegét.

Lehetséges-e a két ellentmondó elméletet összeegyeztetni? Mikor könnyebb benyomást formálni a prototipikus emberekről, és mikor azokról, akik eltérnek a prototípustól? Az a mód, ahogyan egy meghatározott személytípus iránt érzünk, meghatározhatja, hogy a prototipikus vagy a nem prototipikus személyeket észleljük-e könnyebben. Forgács (1989) vizsgálatában összegyűjtötték az egyetemi környezetben használt személyprototípusok listáját. Azt is elemezték, hogy a diákok miként tesznek különbséget a különböző prototípusok között (itt négy dimenzió adódott: tanulmányi eredmény; extroverzió; társas státusz; politikai radikalizmus). A vizsgálat eredményei szerint akkor észlelünk valakit könnyebben prototipikusként, ha a személytípushoz erős pozitív vagy negatív érzelmek kapcsolódnak. Egyébként a bonyolultabb személyek, akik több típus vonásait hordozzák, emlékezetesebbek lehetnek.