Alfred Wegener német meteorológus 1912-ben fogalmazta meg a kontinensvándorlás elméletét, de a tudományos világ sokáig keményen támadta. Az évek során felgyűlt adatok viszont igazolták Wegener állítását: a kontinensek vándorlása nem csak egy elmélet, hanem tény. Ugyanezt elmondhatjuk az evolúcióról is: nem elmélet, nem hipotézis, hanem tény.

A ma élő fajok összehasonlító vizsgálatából, a földrajzi eloszlásukból elegendő a tudásunk, hogy ezt kijelenthessük. A fosszíliák (fossus=kiásott) csak még szebbé teszik a képet. A brit genetikus, J.B. S. Haldan híres mondása szerint van ami megcáfolhatná az evolúciót: „Nyúlkövületek a prekambriumban.” A bioszféra evolúciója olyan mint egy sokdimenziós mozaik, melynek a mélységét az idő adja. Minden egyes mozaikkocka beleillik a képbe, viszont vannak még kevésbé éles foltok. A következő fejezetben nem jeleztük minden esetben a bizonytalanságokat, vagy a mérések hibahatárait. Például a kambrium alsó határa 542.0±1.0 millió év. Egy-egy élőlénycsoport megjelenését sem tudjuk pontosan, de ez nem csak a leletek hiányossága miatt van. Ha a nyulak őseit szépen mind sorba raknánk, nehéz lenne megmondani, hogy melyik volt azaz egyed, amikor már mezei nyúlról beszélhetünk. Azt viszont biztosan tudjuk: nem a prekambriumban élt.

A fosszílizáció nagyon ritka esemény, szerencsés véletlenek egybeesése szükséges hozzá. A legfontosabb, hogy a tetem (legyen az bármilyen organizmusé), vagy annak legalább egy darabja ne váljon más élőlények táplálékául. A néhány centiméteres élőlények „lágy” részeinek fennmaradása kész csoda, csakis különleges körülmények között kövülhetnek meg, ha gyorsan kerültek oxigénmentes környezetbe. Az igazán szóba jöhető fajok a kemény részeket tartalmazó növények és állatok közül kerülnek ki: a fákból a törzs szilárdságát biztosító lignin, a gerincesekből csontjaik, a puhatestűekből héjuk, az ízeltlábúakból páncélzatuk. A fosszílizáció leggyakoribb módja a hirtelen betemetődés, amikor az anoxikus körülmények nehezítik a bomlást. A betemetődés lassabb módja a tavak, folyók alján a folyamatos üledékképződés hatására történik. A fosszília képződéshez szükséges, hogy a lerakódott üledékből kőzet képződjön. A fent leírtakra kevesebb az esély a domb- és hegyvidéken élő állatoknál, míg jóval nagyobb a hegyomlással hirtelen betemetett, hordalékkúp területén elpusztult, mély tengerfenékre került élőlényeknél. A legjobb élőhelyek az egykori alföldek és tengerfenekek. A szervezetek fennmaradását, lebomlását, egyáltalán a kövületek képződését vizsgálja a tafonómia (taphos=temetés, nomos=törvény).

A kövületek általában szórványosan kerülnek elő. A több milliárd, valaha a Földön élt faj közül alig párszázezer ismert, ami jó, ha tízezred százalékokban mérhető. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy több száz olyan csodás leletegyüttes van, amelyek mintegy ablakként bepillantást engednek az adott kor életközösségének életébe. Sokszor az egyes fosszíliák minősége is kiváló, akár a lágy részeik is fennmaradhatnak. A különleges lelőhelyek tudományos neve Lagerstätte, jelentése „kövülettelér”, „kövületraktár”.