Mezozoikum (251-65) három nagy időszaka: triász, jura, kréta. A triász a nevét három jól elkülöníthető rétegéről kapta: vörös üledék, fehér kréta és fekete pala. Éghajlat: Pangea nagy része sivatagos, végén széttöredezik, a klíma hűvösödik és nedvesedik. Megjelentek a modern páfrányfák és zsurlók, de átütő változások nem történtek a növényvilág evolúciójában. Növényföldrajzi szempontból differenciálódtak az északi és egyenlítői flórák, amit tetézett az, hogy már tengeri gát is kialakult közöttük 80. ábra. Az északi féltekére a magvas növények (Spermatophyta), a déli féltekére a magvaspáfrányok (Glossopteris) jellemzőek. Tengerszint ingadozott, először csökkent, majd emelkedik, végül újra csökken. A Permben uralkodó Therapsidák a triásztól visszaszorultak, éjszakai állatokká váltak, amely hozzájárulhatott a szőrzet és a szabályozott testhőmérséklet kialakulásához. A kor végére a dinoszauruszok száma ugrásszerűen megnőtt, a legidősebb fosszília 230 millió éves. A Diptera, Hymenoptera, Trichoptera rovar rendek megjelentek. A Triász végi nagy kihaláskor a családok 20, a genusok 50, a fajok 80 %-a eltűnt.
Primitív nyitvatermők (Woodworthia), páfrányfák és cikászok uralkodnak. 81. ábra
Glossopteris magvaspáfrányok az alsó-krétáig virulnak, a modern zsurlók, valódi cikászok, modern páfrányok megjelenése. A földtörténi középkor első szakaszában átütő változások nem történtek a növényvilág evolúciójában, mint láthatjuk, megjelent az összes nyitvatermőcsoport. Növényföldrajzi szempontból differenciálódtak az északi és egyenlítői flórák, amit tetézett az, hogy már tengeri gát is kialakult közöttük. Komoly hőmérséklet különbségek alakultak ki észak-déli irányban, de a grádiens korántsem volt olyan meredek, mint ma. A perm és a triász jellegzetes növényei közül sok nem élte meg a jurát. A korpafüvek már a permben hanyatlottak, kis számban maradtak csak fenn. A Pleuromeia az óriás korpafüvek leszármazottja. A magvaspáfrányok a kései devon óta virágzottak, bizonyos időszakokban uralkodtak (Glossopteris a permben). A jurára erőteljesen hanyatlanak, alig élik meg a kréta elejét. A páfrányok fajszáma nő, a „modern páfrányok” közül a Matonia („ernyőpáfrány”) az alsó-triász óta változatlan 82. ábra. A páfrányfák (Dicksonia, Alsophila, Cyathea) virágzanak, a maiak jurától jószerivel változatlanok. A felső-triász „zárvatermőgyanús” növénye az Axelrodia (Sanmiguelopsida?).
A triászban megjelennek az első modern korallok (hexakorallokhoz tartoznak, mint a mára kihalt rugosa és tabulata korallok), a csigák és kagylók új típusai tömegesek. Az Ammonitesek hatalmas fejlődése a kevés túlélőből (mint Ophiceras). A késő devonban megjelent Belemnitesek (belső vázas Cephalopodák) elterjednek 83. ábra.A belemniteszek mára kihalt, tintazacskóval rendelkező 10 karú lábasfejűek, a tintahalak rokonai voltak. Kagylók és tüskésbőrűek közül sokan beássák magukat, ami újfajta védekezés a ragadozók ellen. A kagylók közül sokan a sekély tengerek köveihez tapadnak. Pörgekarúak (Brachiopoda) leszálló ágban.
A Perm végi kihalás következtében a halak faunája egységes lett. A korábbi csontoshalakkal ellentétben a triásziak gyorsabb és könnyedebb típusúak.
A mai állatvilágból triász jövevények a krokodilok, békák és valószínűleg a gyíkok, amelyek esetleg korábbiak.
A Közép-európai „Muschelkalk” leletek (Muschelkalk: a középső triász német neve, jellemző rá európában a kagylósmészkő) kulcsjelentőségűek, különösen fontosak hüllői. A Tanystropheus (Prolacertiform) az allometrikus növekedés egyik legszebb ismert példája. A fiatalok „átlagos” gyíkok, nyakuk aztán szinte elképzelhetetlenül hosszú, 9-12 csigolyájuk 30 cm hosszú. A fiatalok talán rovarokat ettek, a kifejlettek halásztak. A triász végén kihaltak. A Prolacertiformoknál jobban alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz a Nothosaurusok, amelyek evezőszerű végtagokkal rendelkező, hosszú nyakú és farkú állatok voltak. A triász végén haltak ki.
A Muschelkalkból is kerültek elő Ichthyosaurusok, az 1 – 2 m hosszúságú Mixosaurusok. Az Ichthyosaurusok a tengeri életmódhoz kifogástalanul alkalmazkodtak, a konvergens evolúció iskolapéldáját szolgáltatják. A cápákkal és a vízi emlősökkel együtt optimális – és nagyon hasonló - testformát alakítottak ki az úszó életmódhoz.
Felső triászban Testudina három alrendje közül a Proganochelydia kihal. Alsó triászban a bizonytalan besorolású Placodontia (álteknősök) megjelenik, ezek ki is halnak a végére. Nagyon valószínű, hogy a teknősökhöz rendszertanilag nem állnak közel. Az álteknősök puhatestűeket ettek, a frissen kialakult osztrigák fogyasztására specializálódtak. Elülső kiálló lapos fogaik a kagylók lefeszítésére szolgáltak, a hátsók kavicsszerűeknek zúzó funkciójuk volt. Hazánkban is fontos lelet került elő a Bakonyban (Placochelys placodonta).
A szárazföldön a pikkelyesek (Lepidosauria: Squamata) talán már felső Permben is, de a triászban biztosan megjelennek. A Sphenodontia (Lepidosauria) csoport a felső triászban alakul ki, mára csak a tuatara él közülük (hidasgyík, Új-Zéland).
A Karroo-medencében találták meg egy Proterosuchus nevű faj maradványait, mely az Archosaurusok, vagyis “uralkodó hüllők” egyik első képviselője. A talán a perm végén kialakuló csoport mesés karriert futott be. Ide tartoznak a krokodilok, dinoszauruszok és a repülő őshüllők, hogy csak a legnevezetesebbeket említsük. Anatómiai újításaik közül kiemelkedtek azok a változások, amelyek testtatásukat érintették. A Proterosuchus terpeszben járt, a későbbi formák között aztán különböző mértékben “egyenes tartásúak”, azaz lábaik egyre inkább testük alá húzódnak, kiegyenesednek. Azok az állatok, amelyeknek lábai függőlegesek, és a test alá húzódtak, a végtagokon át egyenesen a talajra viszik át a testsúlyukat, térdükre, bokájukra nem hat hajlítóerő.
Az „egyenes tartás” hatalmas előnyei nyilvánvalóak abból is, hogy egymástól független fejlődés eredményeként igen sokféle hüllő érte el. Az egyenes tartású állatok gyorsabbakká és nagyobbakká válhattak kedvező biomechanikai sajátosságaik folytán. Az egyenes tartáshoz a végtagok ízületeinek megváltozására volt szükség. A változások szépen nyomon követhetők a leletekben. Az Euparkeria (60 cm) (Karroo-medencéből) az első állat, amely két lábra emelkedve is járhatott. Valószínűleg ezt a képességét a körülkémlelésre, esetleg a gyors menekülésre használta.
A triász középső részének elejétől az Archosaurusok két irányba fejlődtek tovább: az Ornithosuchidák (ornithosuchidák, pteroszauruszok, dinoszauruszok, madarak) és a Crocodylotarsok (krokodilszerűek) felé. Az Ornithosuchidákat a “fejlett mesotarsalis boka” jellemezte. Tartásuk egyenes. Lábaik döntően a test alá húzódnak, csípőízületük gömbcsuklós rendszerű. A következőkben mondanivalónk főhősei a dinoszauruszok lesznek.
Az első ismert dinoszauruszok egyike a brazíliai Santa Maria képződményből, úgy 230-225 millió évvel ezelőttről előkerült Staurikosaurus volt. Két méter körüli hosszúságú, villámgyors ragadozó lehetett. Körülbelül ebben az időszakban a szárazföldeken és a tengereken kihalási hullám söpört végig. A szárazföldi fauna pusztulása jóval jelentősebb méreteket öltött, és miután a kihalási hullám a dinoszauruszokat alig érintette, átformálta Földünk élővilágát.
Eleinte a mára egy ősből levezethetőnek tekintett dinoszauruszok két csoportja különült el: a húsevő ceratoszauruszok és a növényevő prosauropodák. Előbbiek klasszikus példája a kecses, kétlábú Coelophysis (2,4 – 3 m) 85. ábra, amely aktív ragadozó volt, észak-amerikai leletek alapján kannibalizmus gyanúba is került.
Triász végén megjelennek az Archesauria: Saurischiák (akik nem mások, mint a Dinoszauruszok). A prosauropodák közül talán a legismertebb az “európai” Plateosaurus (6 – 8 m), ez növényevő volt. Emésztését zúzókövek segítették, fogai rágásra még nem voltak alkalmasak.
A triász végére a dinoszauruszok fajainak száma robbanásszerűen megnövekedett, domináns pozíciójukat 4-5 millió év alatt érték el. Több más, fontos csoport is ekkoriban jelenik meg: édesvízi teknősök, hidasgyíkok ősei, emlősök, békák.
A krokodilfélék (Archosauria: Crocodylia) megjelenik, 30 cm – 1 m-es fajokkal. Pterosauria (Archosauria) fejlődése felső triászban kezdődik, Jurában élik virágkorukat, a kréta elején kihalnak.
Az ősi Therapsidák visszaszorulnak, a triász végén kihalnak. A perm végén megjelent Cynodontia (Therapsida) tagjai tovább fejlődnek. A szemgödör összeolvad, a dentale válik az egyedüli állkapocscsonttá. A végtagok a test alá húzódnak, már nem állnak terpeszben. Valószínű, hogy a triász Cynodontiái endotermek. Találtak tapintóbajusz, és a hozzá kapcsolódó vérerek nyomait is, ami arra utal, hogy szőrösek lehettek. A hatékonyabb állkapocsízület kialakulásával párhuzamosan, az aricularis és quadratum csontokból kialakulnak a belső fül csontjai. A cynodontákból fejlődtek ki az emlősök. Az Adelobasileus felső triászban élt (225), átmeneti forma az ősi cynodonták és emlősök között. A Sinoconodon 208 millió éve élt előemlős. A legkorábbi emlős fosszília a triász végi- jura eleji, 205 millió éves Morganucodoné.