Változatos összefüggéseik, mint a háttérképek és a színpadi jelenetek közti vizuális kapocs vagy a színpadi jelenetek és tévés vallomások közti tematikus összefonódások alkalmasak arra, hogy felvillantsák az eltérő művészeti médiumokhoz (fotográfia, színház, tévéfilm) kötődő ábrázolási hagyományokat. Így az idősíkok párhuzamossága értelmezhető a különféle médiumokon keresztül megmutatkozó emlék-variánsok szintjeinek felidézéseként, ahol a szintek egymásba csúszhatnak, s a múlt-jelen-jövő hármasának határai egymásba is csúsznak. Hiszen a történet szintjén jelen időt implikáló tévéfelvételekről az első, tévéképernyőn is látható színész fizikai megjelenésnek pillanatában kiderül, hogy előre felvett anyagok. A fényképek kimerevített pillanatait életre keltő testek pedig a múlt idő variánsaiként jelennek meg a színpadon, miközben mozgásukkal reflektálnak a tévéfelvételeken hallható vallomásokra. A technológiai médiumok által kicselezett jelenlét itt az idő és az emlékezet nem-hierarchikus dinamikáját hozza játékba.

A lineáris idő és koherens narratíva kizárólag a televízió képernyőkhöz kötődik, másképpen fogalmazva csakis a testek hiányán keresztül képes megmutatkozni. Ebből a szempontból a tévé lesz az, ami „értelmet nyer" egy hagyományos, történet-központú megközelítésében. A testek eközben körkörös, repetitív, nem-teleologikus időszeleteket reprezentálnak, melyek határozottan ellenállnak a realista színházi hagyományból ismert szerepköröknek. A fényképek pusztán jelölőivé válnak egy zárt entitásként elképzelt múltnak. Az eltérő médiumok az idő eltérő reprezentációit közvetítik, amelyek ugyanakkor egyszerre válnak a színházi tér részévé, miközben az idő dinamikus, egymást átható rétegei megtapasztalhatóvá válnak a nézők számára.

A Mozgó Ház Társulás aktivizálja a nézőket az idő-rétegek és médiumok, a testek és mozgóképek összjátékának tudatosításán keresztül. A koherens drámai világot közvetítő előadásokkal ellentétben, a Cseresznyéskert hangsúlyossá teszi az észlelésmódok különbözőségét és nem engedi, hogy nézője elfelejtse: a világ strukturáltsága sohasem készen kapott, hanem mindig az érzékelésmódok, médiumok, ábrázolási hagyományok által keretezett térben létezik. Az előadás végső soron reflektálja és felfrissíti az emberi észlelés változatos módozatait és e módozatok összjátékát, s ezzel párhuzamosan az embermegváltozott szerepére is rámutat.

A Mozgó Ház sajátos módon emlékez(tet)ett Csehov Cseresznyéskertjére:olyan forgatókönyvvé avanzsálva a szöveget, amely képes „kísérteni jelenünket, s közben a régi drámákat is újraaktiválja."³⁸⁹ Az előadás az egységes, zárt narratíva tagadását egy olyan tér megnyitásával éri el, amelyet a fotók, testek és televíziós filmek különféle mediális és temporális összefonódásai és szétkapcsolásai töltenek meg. A temporalitás újfajta szerveződését a mediális szimultaneitás teszi érzékelhetővé, amely szerint az idő kronologikussága többé nem számít a világ kizárólagos és hiteles ábrázolási alapjának. A társulat 1994 és 2002 között létrejött előadásai ezen sajátos meggyőződés és az ebből kialakuló színházi formanyelv aktivizálása révén váltak a magyar színháztörténeten belül némiképp izoláltan kezelt,³⁹⁰ nemzetközi szempontból azonban nem előzmény nélküli, de mindenképp izgalmas részeivé.