Az utóbbi évtizedekben megjelenő szakirodalomban is megfigyelhető egyfajta lelkesedés majd visszafogottság az „új" kifejezés használatával kapcsolatban. Lev Manovich The Language of New Media (2001), Mark B. Hansen New Philosophy for New Media (2004), Georges P. Landow, Hypertext 3.0: Critical Theory and New Media in an Era of Globalization (2006) című könyvében az újtechnológia és az újmédia kifejezésben az „új" egyszerre jelentette az időben újat és a strukturálisan mást. Ami azonban pár évvel ezelőtt újnak számított mára már a mindennapok része, így a terjedés sebességével arányosan üresedett ki az „új" kifejezés, épp erre való tekintettel javasolják a hálózatelmélet egyes képviselői, így Alexander R. Galloway, Eugene Thacker és McKenzie Wark, az Excommunication. Three Inquiries in Media and Madiation (2014) című könyvükben, hogy az „új" hangoztatása helyett térjünk vissza inkább a média és a mediáció kifejezésekhez. Az „újmédia" kifejezés azonban nem csak az új média eszközeire, hanem a média történetén belül zajló „új médiaforradalomra" (Manovich) is utal, amelynek megnevezésére találhatnánk ugyan jobb kifejezést is, de ez egyelőre még nem történt meg. A „new technology" és a „new media" kifejezések magyar fordításában alkalmazott egybeírása („újtechnológia", „újmédia") megőrzi az újnak-és-másnak ezt a kettősségét, és akár az újkritika (New Criticism) vagy az újhistoricizmus (New Historicism) kifejezések esetében mára már meghonosodtak a magyar kritikai diskurzusban.

A tananyag megírásánál három szempontot vettünk figyelembe: (1) A nemzetközi és hazai szakirodalomból elsősorban azokat a szövegeket és kutatásokat használtuk fel, amelyek a kortárs filozófiai, irodalomelméleti és színházelméleti diskurzusból kiindulva vizsgálják a digitális kultúra, a digitális írás, az újtechnológia, az újmédiaművészet, a színház és az irodalom kapcsolatát. Az elméleti és történeti összefüggések feltárásával párhuzamosan konkrét irodalmi szövegek, előadások és műalkotások elemzésére és empirikus kutatásokra is törekedtünk. (2) Módszertanilag a kortárs filozófiai, művészetelméleti, színházelméleti és az irodalomelméleti diskurzus kritikai módszerét alkalmaztuk, azaz a diskurzuselemzés, a fogalomelemzés, a kontextuselemzés, a szövegelemzés, a műalkotás-elemzés eljárásait. (3) A tananyag szerzői esetében figyelembe vettük a „digitális bevándorlók" és a „digitális bennszülöttek" (Marc Prensky) között tételezett generációs különbséget valamint a „netgeneráción" (Don Tapscott) belüli időbeli tagolódást, annak érdekében, hogy az x, y, z generáció tagjainak eltérő mediális tapasztalatai, médiahasználati szokásai, szövegírási és olvasási eljárásai is érvényesülhessenek.

Az eddigi kutatásainkban öt témakört vizsgáltunk, ennek megfelelően a tananyagot öt fejezetre tagoltuk: (I) a technokultúra-kutatás és a kritikai médiakutatás kérdésfeltevéseinek vizsgálata; (II) az írásbeliség, a szóbeliség, a digitális kultúra, a digitális írás sajátosságainak elemzése; (III) az újtechnológia és az intermedialitás megjelenése a kortárs színházelméletben és színházi gyakorlatban; (IV) az újmédia és az újmédiaművészet esztétikai megközelítése; (V) az újmédia és az új irodalmi műfajok kapcsolatának elemzése a kortárs magyar irodalomban.

A jelen tananyag a „Digitális kultúra és médiafilozófia" címen 2010-ben a PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelmélelti Tanszékén működő Sensus-műhelyszeminárium keretében megkezdett kutatási projekt része. A kutatás első fázisában a vizuális kultúra, a digitális kultúra, az újmédia kultúra (W. J. T. Mitchell, N. Katherine Hayles, Lev Manovich) valamint az újmédia filozófia (Mark B. Hansen) kérdéseit vizsgáltuk, majd a a TÁMOP 4.1.2.-08/1 B pályázat keretében (Tanári MA) „Az irodalmi folyamat poétikai komponensei" projekt részeként A szöveg mint intermediális esemény (2011) című digitális tananyagban valamint a hozzá kapcsolódó, A szöveg-játék mint intermediális esemény (2011) című oktatási segédanyagban az irodalom, a képzőművészet, a színház, a zene, a film, a számítógépes játékok és az újnyilvánosság (Facebook, youtube) egymáshoz való viszonyát elemeztük. Jelen tananyaban elsősorban az újmédia, az újszínházművészet, az újmédiaművészet és az irodalom kérdéseire összpontosítottunk, ám a kutatást szeretnénk tovább folytatni, ennek megfelelően a most vizsgált kérdések körét az újonnan megjelenő szakirodalom valamint az elméleti és empirikus kutatásaink alapján folyamatosan bővítjük és az eddigi kutatásaink eredményeit frissítjük. Újgenerációk, újszövegek, újolvasási szokások -- Esettanulmányok
címszó alatt tervezünk egy hatodik fejezetet, amelybe a tananyag egyetemi oktatásban történő használata során készített esettanulmányok kerülnek.

A kötet szerzői

Beke Ottó, PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola, doktorandusz, Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanárképző Kar (Vajdaság, Szerbia), tanársegéd
Deres Kornélia, KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet, egyetemi adjunktus
Orbán Jolán, PTE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének (Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék) egyetemi tanárSzabó Viktória, PTE BTK, Magyar szak, MA-hallgató
Szanyi-Nagy Judit, PTE BTK, Magyar szak, Kommunikáció és médiatudomány minor, MA-hallgató