4.1 melléklet
1. A beás nyelv
A beás nyelvet a Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Boszniában, Horvátországban élő cigány közösségeknek egy kis része beszéli.
A magyarországi beások eredeti, feltehetően romániai tartózkodásáról nem állnak források a rendelkezésünkre. Magyarországra a 18. század óta folyamatosan vándoroltak be beás nyelvet beszélő csoportok. Ma elsősorban a Dél-Dunántúlon (Somogy, Tolna, Zala és Baranya megyében) élnek. A beás nyelv különböző országokban használt dialektális változatait, valamint kialakulásuk történetét sem ismerjük. Ugyanígy fonológiai és nyelvtani rendszerük leírása is teljességgel hiányzik ezekben az országokban. E tekintetben a hazánkban élő beások írásbelisége jóval előrehaladottabb minden - a környező országokban élő - beás közösségnél. A magyarországi beások elsősorban - a határ közelsége miatt - a Horvátországban, Szerbiában és a Romániában élő beásokkal állnak kapcsolatban. Az e közösségekkel ápolt kapcsolatok során szerzett nyelvi tapasztalataink azt igazolják, hogy az itt élő beások a magyarországiak által beszélt nyelvjáráshoz hasonló nyelvi változatot beszélnek.
A beás a román nyelv közeli rokona, archaikus változata, amelyre nem voltak hatással a román nyelvi és helyesírási reformok.
A magyarországi beás nyelvnek három fő tájnyelvi változata van: az árgyelán, a muncsán és a ticsán.
Ezek közül az „árgyelán" a legelterjedtebb, amely egy nyelvújítás előtti bánáti román dialektus, s a román nemzeti nyelvtől csaknem izoláltan őrzi archaikus nyelvjárási jellegét ma is. Az árgyelánok Somogy, Tolna, Zala, Baranya megyékben használják ezt a nyelvi változatot, de él néhány árgyelán család Veszprém és Vas megyében is.
A Dél-Dunántúlon Alsószentmártonban és környékén az ún. „muncsán" nyelvjárást beszélik, melyben - a határ közelsége miatt - számos szláv (szerb) eredetű szó található. Ez a dialektus - hasonlóan a hazánk keleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében beszélt harmadik nyelvjáráshoz, a „ticsán"-hoz - jóval többet merít a mai román nyelvből.
Akik a magyarországi beás cigányok írása, illetve helyesírása után érdeklődnek vagy azt használják, azok jól tudják, hogy a beás nyelvet beszélők írásbelisége igen fiatalkorú, annak kezdete az 1990-es évek elejére tehető. Az addig csak szóbeli kultúrával rendelkező - mintegy 40-50 ezer főnyi - magyarországi beás közösség életében az írásbeliség, az íráskultúra még ma sem tekinthető megszokott, mindennapi jelenségnek. Intézményes keretek között csak nagyon keveseknek van lehetősége ennek megismerésére, a közoktatásban nem haladja meg a tízet azoknak az intézményeknek a száma, amelyek a beás nyelvet iskoláikban tanítják. Ez a tény nem magyarázható az érdeklődés hiányával, az okok sokkal inkább a hiányzó nyelvtanárképzésben rejlenek.
A kodifikáció hiánya egy cigány nemzetiségi gimnázium - a pécsi Gandhi Gimnázium - pedagógiai koncepciójának és a gimnázium tanítási nyelvének, valamint a tantárgystruktúrájának meghatározása során tudatosodott, és ekkor vált elkerülhetetlenül szükségessé a beás nyelv leírása. Az írásmód kidolgozását megelőzte egy néprajzi kutatómunka, amely az Ormánság beások lakta településein népdal- és népmesegyűjtéseket jelentette: az első beás nyelvi korpuszok tehát népdalok és népmesék voltak, s az ezekből készült kiadványok részletes használati utasítást tartalmaznak a közölt szövegek kiejtéséhez. (Kovalcsik 1994; Kovalcsik-Orsós 1994). A főként Kovalcsik Katalin és Orsós Anna nevéhez fűződő néprajzi gyűjtőmunka során előtérbe került a leírás mikéntje.
Az írásbeliség kidolgozása során a kétnyelvű, magyar nyelven író, olvasó gyerekek kedvéért a magyar nyelv helyesírására támaszkodtak, ezért a leírásban a beás nyelvnek hagyományos, magyaros átírása figyelhető meg, amely nem alkalmazkodik az Európában ismert jelölésekhez.
2. A helyesírás és a mögöttes nyelvváltozat
A magyarországi beás nyelv fent említett három dialektusa közül az árgyelán jelenti az írásbeli változat alapját, mert az ebben a tevékenységben meghatározó szerepet játszó személy anyanyelve ez. A másik két dialektus írásbeli kommunikációja még nem alakult ki, leírásukra eddig nem történtek kísérletek.
Ugyan az elmúlt évtized az írásbeliség szempontjából számottevő, a beás nyelvről vagy a beás nyelven íródott kiadványaink száma nagyon kevés, így a beás nyelv - többek között helyesírási szótárral - még nem rendelkezik.
A jelenleg használt írásrendszer helyesírását tekintve is az egyszerűségre törekszik, így egy relatíve egyszerű szabályrendszer elsajátítása után a szabályos írásmód könnyen reprodukálható.
A beás nyelvet a Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Boszniában, Horvátországban élő cigány közösségeknek egy kis része beszéli.
A magyarországi beások eredeti, feltehetően romániai tartózkodásáról nem állnak források a rendelkezésünkre. Magyarországra a 18. század óta folyamatosan vándoroltak be beás nyelvet beszélő csoportok. Ma elsősorban a Dél-Dunántúlon (Somogy, Tolna, Zala és Baranya megyében) élnek. A beás nyelv különböző országokban használt dialektális változatait, valamint kialakulásuk történetét sem ismerjük. Ugyanígy fonológiai és nyelvtani rendszerük leírása is teljességgel hiányzik ezekben az országokban. E tekintetben a hazánkban élő beások írásbelisége jóval előrehaladottabb minden - a környező országokban élő - beás közösségnél. A magyarországi beások elsősorban - a határ közelsége miatt - a Horvátországban, Szerbiában és a Romániában élő beásokkal állnak kapcsolatban. Az e közösségekkel ápolt kapcsolatok során szerzett nyelvi tapasztalataink azt igazolják, hogy az itt élő beások a magyarországiak által beszélt nyelvjáráshoz hasonló nyelvi változatot beszélnek.
A beás a román nyelv közeli rokona, archaikus változata, amelyre nem voltak hatással a román nyelvi és helyesírási reformok.
A magyarországi beás nyelvnek három fő tájnyelvi változata van: az árgyelán, a muncsán és a ticsán.
Ezek közül az „árgyelán" a legelterjedtebb, amely egy nyelvújítás előtti bánáti román dialektus, s a román nemzeti nyelvtől csaknem izoláltan őrzi archaikus nyelvjárási jellegét ma is. Az árgyelánok Somogy, Tolna, Zala, Baranya megyékben használják ezt a nyelvi változatot, de él néhány árgyelán család Veszprém és Vas megyében is.
A Dél-Dunántúlon Alsószentmártonban és környékén az ún. „muncsán" nyelvjárást beszélik, melyben - a határ közelsége miatt - számos szláv (szerb) eredetű szó található. Ez a dialektus - hasonlóan a hazánk keleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében beszélt harmadik nyelvjáráshoz, a „ticsán"-hoz - jóval többet merít a mai román nyelvből.
Akik a magyarországi beás cigányok írása, illetve helyesírása után érdeklődnek vagy azt használják, azok jól tudják, hogy a beás nyelvet beszélők írásbelisége igen fiatalkorú, annak kezdete az 1990-es évek elejére tehető. Az addig csak szóbeli kultúrával rendelkező - mintegy 40-50 ezer főnyi - magyarországi beás közösség életében az írásbeliség, az íráskultúra még ma sem tekinthető megszokott, mindennapi jelenségnek. Intézményes keretek között csak nagyon keveseknek van lehetősége ennek megismerésére, a közoktatásban nem haladja meg a tízet azoknak az intézményeknek a száma, amelyek a beás nyelvet iskoláikban tanítják. Ez a tény nem magyarázható az érdeklődés hiányával, az okok sokkal inkább a hiányzó nyelvtanárképzésben rejlenek.
A kodifikáció hiánya egy cigány nemzetiségi gimnázium - a pécsi Gandhi Gimnázium - pedagógiai koncepciójának és a gimnázium tanítási nyelvének, valamint a tantárgystruktúrájának meghatározása során tudatosodott, és ekkor vált elkerülhetetlenül szükségessé a beás nyelv leírása. Az írásmód kidolgozását megelőzte egy néprajzi kutatómunka, amely az Ormánság beások lakta településein népdal- és népmesegyűjtéseket jelentette: az első beás nyelvi korpuszok tehát népdalok és népmesék voltak, s az ezekből készült kiadványok részletes használati utasítást tartalmaznak a közölt szövegek kiejtéséhez. (Kovalcsik 1994; Kovalcsik-Orsós 1994). A főként Kovalcsik Katalin és Orsós Anna nevéhez fűződő néprajzi gyűjtőmunka során előtérbe került a leírás mikéntje.
Az írásbeliség kidolgozása során a kétnyelvű, magyar nyelven író, olvasó gyerekek kedvéért a magyar nyelv helyesírására támaszkodtak, ezért a leírásban a beás nyelvnek hagyományos, magyaros átírása figyelhető meg, amely nem alkalmazkodik az Európában ismert jelölésekhez.
2. A helyesírás és a mögöttes nyelvváltozat
A magyarországi beás nyelv fent említett három dialektusa közül az árgyelán jelenti az írásbeli változat alapját, mert az ebben a tevékenységben meghatározó szerepet játszó személy anyanyelve ez. A másik két dialektus írásbeli kommunikációja még nem alakult ki, leírásukra eddig nem történtek kísérletek.
Ugyan az elmúlt évtized az írásbeliség szempontjából számottevő, a beás nyelvről vagy a beás nyelven íródott kiadványaink száma nagyon kevés, így a beás nyelv - többek között helyesírási szótárral - még nem rendelkezik.
A jelenleg használt írásrendszer helyesírását tekintve is az egyszerűségre törekszik, így egy relatíve egyszerű szabályrendszer elsajátítása után a szabályos írásmód könnyen reprodukálható.
3. A helyesírás szintjei/szinteződése
A beás nyelv oktatása - a hazai többi nemzetiségi és etnikai kisebbségi nyelvhez hasonlóan - nyelvoktató formában, heti két órában valósítható meg, ám a nyelvtanításhoz szükséges feltételrendszer hiányos volta miatt csak nagyon kevés - tíznél is kevesebb - általános iskolában tanítanak beás nyelvet. Ezekben az intézményekben a beás nyelv helyesírása nem szerepel külön tantárgyként, a beás nyelvoktatás részeként esik szó szabályairól.
4. A helyesírás kinyilvánított/látens alapelvei
A beás helyesírás saját kiadványban kinyilvánított alapelvekkel nem rendelkezik, ám sajátosságairól a helyesírás jellegének, illetve a betűsora bemutatása során kapunk ismertetőt.
5. A helyesírás jellege
A beás írás fonetikus, a kiejtés minél hűségesebb tükrözésére törekszik. Az írás legkisebb egysége a betű, amely a valóban kiejtett hangra utal. A betűkészlet a latin betűsorból alakult ki. A beás nyelv hangrendszere erősen eltér a magyarétól. A magánhangzók nagyon szabályos 3×3-as (elöl, középen és hátul képzett, valamint felső, középső és alsó nyelvállású magánhangzók) rendszerbe sorolhatóak.
A beás mássalhangzóknak két jellegzetességük van. Egyrészt majdnem minden mássalhangzónak van palatalizált megfelelője, másrészt pedig a hosszúság nem megkülönböztető jegyük.
A hosszúság sem a magánhangzók, sem a mássalhangzók esetében nem megkülönböztető értékű, hosszú mássalhangzók csak morfémahatáron fordulnak elő.
6. Az alapábécé forrása, kiegészülése
A magyar nyelv betűsorához képest a beás ábécé 35 betűje több eltérést mutat. (A betűsorban ezek kiemelten szerepelnek). Ezek között két új magánhangzó (ă, î) jelenik meg, melyeket a román nyelvből vettünk át.
A beás nyelv betűsora a következő:
A magyarban oly fontos ö, ő, illetve ü, ű ebben a nyelvben nem szerepel, és mint az előző pontban ezt említettük, a beás nyelvben a magánhangzók időtartamának nincs jelentést megkülönböztető szerepe, ezért hosszú í, ó, ú sem szerepel a betűsorban.
A mássalhangzók lágyságát (palatalizációját) egységesen a betű után tett j jelöli. Ez kétségtelenül a gazdaságosság rovására megy, hiszen a palatalizált mássalhangzók igen gyakoriak, viszont e mellett a megoldás mellett szól, hogy csak némelyik palatalizált mássalhangzónak van bevett, gyakori jele (pl. n az ny helyett), a többinél ad hoc jeleket kellett volna bevezetni. A két leggyakrabban használt palatalizált mássalhangzó a sj és zsj szerepel a beás alapábécében.
Több-kevesebb problémát jelent a beás írással ismerkedőknek a ty-vel jelölt mássalhangzó írásmódja, mivel ez fonetikailag nem a t-nek, hanem a cs-nek a palatalizált változata, ám a morfofonológiai rendszerben a lágy t (ty) világos módon a t-vel van párban.
A magánhangzóval kezdődő vagy végződő klitikumoknak gyakran van olyan „csonka" alakjuk, amelynek elejéről, illetve végéről hiányzik a magánhangzó. Ezt a jelenséget hívjuk magánhangzókiesésnek vagy elíziónak. A csonka alak akkor jelenik meg, ha közvetlenül a klitikum előtt, illetve után magánhangzó áll. Pl.: o împunsz ‘megszúrt'o-mpunsz vagy je ăj Ticá ‘ő Kati'je-j Ticá
Az elízió fő szabályai
a) Az î-vel kezdődő klitikum és az în-/îm- igekötővel kezdődő ige mindig a magánhangzó nélküli alakjában áll, ha magánhangzó előzi meg:
sză + întrámă - sză-ntrámă ‘meggyógyul';
o + învăcát o-nvăcát ‘tanult';
sză + o + îmmăritá - sz-o-mmăritá ‘férjhez fog menni';
b) Egyéb esetekben a magánhangzó-végű klitikum a csonka alakjában jelenik meg, ha közvetlenül utána magánhangzó áll:
mă + ám zsukát - m-ám zsukát ‘játszottam';
sză + o dusjé - sz-o dusjé ‘elmegy';
c) Végül a magánhangzóval kezdődő klitikum csak akkor jelenik meg csonka alakban, ha közvetlenül magánhangzó, de nem klitikum után áll:
binyé + ăsz - binyé-sz ‘jól vannak';
je + ăj bityágă - je-j bityágă ‘ő beteg';
nu + ăsz ákásză - nu-sz ákásză ‘nincsenek otthon';
d) Ha az á és az o magánhangzók egymás közvetlen szomszédságába kerülnek, mindenképpen egyetlen a magánhangzóba olvadnak össze. A helyesírásban kötőjellel jelöljük a több morféma jelenlétét:
o + ávut - avut 'volt neki, birtokolt'
o + ázsutát - azsutát; ' segített'.
7. A beás nyelv grafémái
A beás nyelvben általában egy graféma egy fonémát jelöl. E szabály alól kivételt képeznek a palatalizált mássalhangzók, ahol a mássalhangzó utáni j nem jelöl külön hangot, hanem több szláv nyelvhez hasonlóan lágyító jellel jelöli az előtte álló mássalhangzó palatalizáltságát.
Viszonylag ritkán, ám találkozhatunk az o után kis funkcionális terheltségű hiátust alkotó magánhangzó-kapcsolatokkal ou, uă, amelyekben az u a félhangzó szerepét tölti be.
8. Az írásjelezés története, mai állapota
A magyar-beás nyelvi interferenciának köszönhetően a legáltalánosabb és legerőteljesebb a magyar helyesírás hatása a központozásban (pl. a vessző, az idézőjel használatában). A magyartól eltérő szabályok érvényesülnek azonban a szavak elválasztásában és a kötőjel használatában (Péntek, 2002). A kötőjel minden esetben az elízió fent említett típusa alapján a kiesett magánhangzó hiányát jelöli.
Nincs kodifikálva az írásban is előforduló kölcsönelemek írásmódja, ezért az idegen szavak, a tulajdonnevek írása többnyire következetlen az írott nyelvi korpuszokban.
A nyelvhasználat közös gyakorlata alapján a keltezés írásban is követi a beszédbeli sorrendet, eszerint a nap, hónap és év követi egymást.
9. Grammatikai kutatások és helyesírás
A beás nyelvet érintő grammatikai kutatások még kezdeti stádiumban vannak. A rendelkezésünkre álló - többnyire néprajzi jellegű - nyelvi korpuszok jelentik az alapját annak a közeljövőben megjelenő beás leíró nyelvtannak (hangtan, alaktan, mondattan), amely az első, korszerű tudományos leíró nyelvtana lesz ennek a nyelvnek.
A szerzők: Orsós Anna és Kálmán László. Az új nyelvtan elősegítheti a beás nyelvi változatok kodifikációját és stabilitását, ezzel támogatja a nyelvet beszélő kisebbségi közösséget.
10. A helyesírás szabályozó testülete(i)
A beás helyesírásnak egyelőre nincsenek szabályozó testületei, és mivel a beás közösség tagjainak többsége autodidakta módon tudja csak a beás írásbeliséget elsajátítani, egyéb tanácsadó testületekkel sem rendelkezik. E munkában a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudomány Intézetében működő Romológia és Nevelésszociológia Tanszék cigány nyelveket oktató (beás, romani) anyanyelvi pedagógusainak van egyre meghatározóbb szerepe, és egyre szélesebb kör tart igényt az ő tanácsadó tevékenységükre.
11. Írásváltás, a helyesírás reformjai: gyakoriság, okok, hatékonyság, az elképzelések alapelvei
A fent említett elő beás leíró nyelvtanban a helyesírást a korábbinál „európaibb", nem a magyar írásmódon alapuló írással cseréltük fel. Ennek fő oka az, hogy a beás nyelv hangrendszere erősen eltér a magyarétól, ezért csak jelentős erőszak árán jegyezhető le a magyar konvenciók szerint. Ezért a leírásban a beás nyelvnek nem a „hagyományos", magyaros, és nem is a romános átírását használjuk, hanem megkíséreljük egy új írásmód bevezetését, amely jobban alkalmazkodik az Európában ismert jelölésekhez. A közép-európai szokásoknak megfelelő ún. huszita jelöléseket használtuk a mássalhangzók lejegyzéséhez, a palatalizációt a horvát írásban szokásos módon jelöljük, a magánhangzókat pedig nagyrészt a nyugat-európai szokások szerint írjuk (kivéve a „romános" ă-t). Mindezekben a döntésekben a gazdaságosságot és a közérthetőséget tartottuk szem előtt, ezért vetettük el a magyar vagy a román átírás kissé „egzotikus", kevesek által ismert módszereit.
A beás írásbeliség Magyarországon alig létezik, de a hozzáférhető dokumentumok (nem egységesített) magyaros átírást használnak. A jövőre vonatkozóan hosszútávon mindenképpen az itt használthoz hasonló nemzetközi jellegű átírást javaslunk, hiszen ez kedvez a különböző országokban élő beás közösségek közötti írásbeli kontaktusnak. Ugyanakkor az iskolákban, főleg az alsóbb osztályokban természetesen lehetne használni a magyaros átírást, és ott fokozatosan lehetne bevezetni egy nemzetközi jellegűt (Orsós-Kálmán 2009).
12. A szabályok alkalmazhatósága és időszerűsége
A beás nyelv esetében a norma és a kodifikáció az árgyelán nyelvi változat leírásával teremtődik napjainkban. A grafizációt, azaz az írásbeliség szabályozását: az írásrendszer kiválasztását, az írásrendszer megváltoztatását vagy a helyesírás módosítását jelenként éljük meg.
A beás nyelv nyelvtanát és szókincsét tartalmazó eddigi nyelvkönyvek, nyelvtanok és szótárak általában előíró szerepűvé válnak: akik a sztenderd nyelvet szeretnék használni, ezekhez a könyvekhez fordulnak iránymutatásért; sokak számára ezek válnak a „helyes" beszéd és írás törvénykönyveivé. Amíg a kodifikált normát el nem terjesztik, amíg be nem vezetik használatát, addig a kijelölt változat nem tud sztenderd változattá válni (Haugen 1983; 1998). Az iskolai oktatás jelenti az elterjesztés legteljesebb csatornáját. A norma elterjesztésének folyamata tartalmazza a javítást, azaz a meghatározott normától való eltérések normának megfelelő módosítását -, ezt végzik például a nyomdai korrektorok, a kiadók olvasószerkesztői vagy a tanárok. A beás nyelv tanítása során a szókincsbővítés, beszédgyakorlat vagy éppen a helyesírás gyakorlása segítene a nyelvi és kulturális egységének megteremtésében és fenntartásában, és az anyanyelv rendszeres használata során válna lehetővé a kodifikácó még hiányzó kérdéseinek kiterjesztésére. Ebben a tevékenységben - ahogy minden más nyelv esetén - a számítógép nagyon hathatós segítséget tud nyújtani nyelvhasználók, nyelvtanulók és nyelvtervezők tevékenységében egyaránt.
13. A beás nyelv írására és helyesírására vonatkozó ismereteket tartalmazó kiadványok
Orsós Anna (1994) Beás nyelvkönyv kezdőknek. Pă lyimbá băjásilor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Varga Ilona (1996) Beás-magyar, magyar-beás szótár. Konsept-H Kiadó, Budapest.
Orsós Anna (1997) Beás nyelvkönyv. Pă lyimbá băjásilor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (1997) Beás-magyar kéziszótár. Vorbé dă băjás. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (1999) Magyar-beás kéziszótár. Vorbé dă ungur. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (2002) Beás-magyar igeszótár. Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs.
Orsós Anna-Kálmán László (2009) Beás nyelvtan. MTA Nyelvtudományi Intézet-Tinta Könyvkiadó, Budapest.
A beás nyelv oktatása - a hazai többi nemzetiségi és etnikai kisebbségi nyelvhez hasonlóan - nyelvoktató formában, heti két órában valósítható meg, ám a nyelvtanításhoz szükséges feltételrendszer hiányos volta miatt csak nagyon kevés - tíznél is kevesebb - általános iskolában tanítanak beás nyelvet. Ezekben az intézményekben a beás nyelv helyesírása nem szerepel külön tantárgyként, a beás nyelvoktatás részeként esik szó szabályairól.
4. A helyesírás kinyilvánított/látens alapelvei
A beás helyesírás saját kiadványban kinyilvánított alapelvekkel nem rendelkezik, ám sajátosságairól a helyesírás jellegének, illetve a betűsora bemutatása során kapunk ismertetőt.
5. A helyesírás jellege
A beás írás fonetikus, a kiejtés minél hűségesebb tükrözésére törekszik. Az írás legkisebb egysége a betű, amely a valóban kiejtett hangra utal. A betűkészlet a latin betűsorból alakult ki. A beás nyelv hangrendszere erősen eltér a magyarétól. A magánhangzók nagyon szabályos 3×3-as (elöl, középen és hátul képzett, valamint felső, középső és alsó nyelvállású magánhangzók) rendszerbe sorolhatóak.
A beás mássalhangzóknak két jellegzetességük van. Egyrészt majdnem minden mássalhangzónak van palatalizált megfelelője, másrészt pedig a hosszúság nem megkülönböztető jegyük.
A hosszúság sem a magánhangzók, sem a mássalhangzók esetében nem megkülönböztető értékű, hosszú mássalhangzók csak morfémahatáron fordulnak elő.
6. Az alapábécé forrása, kiegészülése
A magyar nyelv betűsorához képest a beás ábécé 35 betűje több eltérést mutat. (A betűsorban ezek kiemelten szerepelnek). Ezek között két új magánhangzó (ă, î) jelenik meg, melyeket a román nyelvből vettünk át.
A beás nyelv betűsora a következő:
A magyarban oly fontos ö, ő, illetve ü, ű ebben a nyelvben nem szerepel, és mint az előző pontban ezt említettük, a beás nyelvben a magánhangzók időtartamának nincs jelentést megkülönböztető szerepe, ezért hosszú í, ó, ú sem szerepel a betűsorban.
A mássalhangzók lágyságát (palatalizációját) egységesen a betű után tett j jelöli. Ez kétségtelenül a gazdaságosság rovására megy, hiszen a palatalizált mássalhangzók igen gyakoriak, viszont e mellett a megoldás mellett szól, hogy csak némelyik palatalizált mássalhangzónak van bevett, gyakori jele (pl. n az ny helyett), a többinél ad hoc jeleket kellett volna bevezetni. A két leggyakrabban használt palatalizált mássalhangzó a sj és zsj szerepel a beás alapábécében.
Több-kevesebb problémát jelent a beás írással ismerkedőknek a ty-vel jelölt mássalhangzó írásmódja, mivel ez fonetikailag nem a t-nek, hanem a cs-nek a palatalizált változata, ám a morfofonológiai rendszerben a lágy t (ty) világos módon a t-vel van párban.
A magánhangzóval kezdődő vagy végződő klitikumoknak gyakran van olyan „csonka" alakjuk, amelynek elejéről, illetve végéről hiányzik a magánhangzó. Ezt a jelenséget hívjuk magánhangzókiesésnek vagy elíziónak. A csonka alak akkor jelenik meg, ha közvetlenül a klitikum előtt, illetve után magánhangzó áll. Pl.: o împunsz ‘megszúrt'o-mpunsz vagy je ăj Ticá ‘ő Kati'je-j Ticá
Az elízió fő szabályai
a) Az î-vel kezdődő klitikum és az în-/îm- igekötővel kezdődő ige mindig a magánhangzó nélküli alakjában áll, ha magánhangzó előzi meg:
sză + întrámă - sză-ntrámă ‘meggyógyul';
o + învăcát o-nvăcát ‘tanult';
sză + o + îmmăritá - sz-o-mmăritá ‘férjhez fog menni';
b) Egyéb esetekben a magánhangzó-végű klitikum a csonka alakjában jelenik meg, ha közvetlenül utána magánhangzó áll:
mă + ám zsukát - m-ám zsukát ‘játszottam';
sză + o dusjé - sz-o dusjé ‘elmegy';
c) Végül a magánhangzóval kezdődő klitikum csak akkor jelenik meg csonka alakban, ha közvetlenül magánhangzó, de nem klitikum után áll:
binyé + ăsz - binyé-sz ‘jól vannak';
je + ăj bityágă - je-j bityágă ‘ő beteg';
nu + ăsz ákásză - nu-sz ákásză ‘nincsenek otthon';
d) Ha az á és az o magánhangzók egymás közvetlen szomszédságába kerülnek, mindenképpen egyetlen a magánhangzóba olvadnak össze. A helyesírásban kötőjellel jelöljük a több morféma jelenlétét:
o + ávut - avut 'volt neki, birtokolt'
o + ázsutát - azsutát; ' segített'.
7. A beás nyelv grafémái
A beás nyelvben általában egy graféma egy fonémát jelöl. E szabály alól kivételt képeznek a palatalizált mássalhangzók, ahol a mássalhangzó utáni j nem jelöl külön hangot, hanem több szláv nyelvhez hasonlóan lágyító jellel jelöli az előtte álló mássalhangzó palatalizáltságát.
Viszonylag ritkán, ám találkozhatunk az o után kis funkcionális terheltségű hiátust alkotó magánhangzó-kapcsolatokkal ou, uă, amelyekben az u a félhangzó szerepét tölti be.
8. Az írásjelezés története, mai állapota
A magyar-beás nyelvi interferenciának köszönhetően a legáltalánosabb és legerőteljesebb a magyar helyesírás hatása a központozásban (pl. a vessző, az idézőjel használatában). A magyartól eltérő szabályok érvényesülnek azonban a szavak elválasztásában és a kötőjel használatában (Péntek, 2002). A kötőjel minden esetben az elízió fent említett típusa alapján a kiesett magánhangzó hiányát jelöli.
Nincs kodifikálva az írásban is előforduló kölcsönelemek írásmódja, ezért az idegen szavak, a tulajdonnevek írása többnyire következetlen az írott nyelvi korpuszokban.
A nyelvhasználat közös gyakorlata alapján a keltezés írásban is követi a beszédbeli sorrendet, eszerint a nap, hónap és év követi egymást.
9. Grammatikai kutatások és helyesírás
A beás nyelvet érintő grammatikai kutatások még kezdeti stádiumban vannak. A rendelkezésünkre álló - többnyire néprajzi jellegű - nyelvi korpuszok jelentik az alapját annak a közeljövőben megjelenő beás leíró nyelvtannak (hangtan, alaktan, mondattan), amely az első, korszerű tudományos leíró nyelvtana lesz ennek a nyelvnek.
A szerzők: Orsós Anna és Kálmán László. Az új nyelvtan elősegítheti a beás nyelvi változatok kodifikációját és stabilitását, ezzel támogatja a nyelvet beszélő kisebbségi közösséget.
10. A helyesírás szabályozó testülete(i)
A beás helyesírásnak egyelőre nincsenek szabályozó testületei, és mivel a beás közösség tagjainak többsége autodidakta módon tudja csak a beás írásbeliséget elsajátítani, egyéb tanácsadó testületekkel sem rendelkezik. E munkában a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudomány Intézetében működő Romológia és Nevelésszociológia Tanszék cigány nyelveket oktató (beás, romani) anyanyelvi pedagógusainak van egyre meghatározóbb szerepe, és egyre szélesebb kör tart igényt az ő tanácsadó tevékenységükre.
11. Írásváltás, a helyesírás reformjai: gyakoriság, okok, hatékonyság, az elképzelések alapelvei
A fent említett elő beás leíró nyelvtanban a helyesírást a korábbinál „európaibb", nem a magyar írásmódon alapuló írással cseréltük fel. Ennek fő oka az, hogy a beás nyelv hangrendszere erősen eltér a magyarétól, ezért csak jelentős erőszak árán jegyezhető le a magyar konvenciók szerint. Ezért a leírásban a beás nyelvnek nem a „hagyományos", magyaros, és nem is a romános átírását használjuk, hanem megkíséreljük egy új írásmód bevezetését, amely jobban alkalmazkodik az Európában ismert jelölésekhez. A közép-európai szokásoknak megfelelő ún. huszita jelöléseket használtuk a mássalhangzók lejegyzéséhez, a palatalizációt a horvát írásban szokásos módon jelöljük, a magánhangzókat pedig nagyrészt a nyugat-európai szokások szerint írjuk (kivéve a „romános" ă-t). Mindezekben a döntésekben a gazdaságosságot és a közérthetőséget tartottuk szem előtt, ezért vetettük el a magyar vagy a román átírás kissé „egzotikus", kevesek által ismert módszereit.
A beás írásbeliség Magyarországon alig létezik, de a hozzáférhető dokumentumok (nem egységesített) magyaros átírást használnak. A jövőre vonatkozóan hosszútávon mindenképpen az itt használthoz hasonló nemzetközi jellegű átírást javaslunk, hiszen ez kedvez a különböző országokban élő beás közösségek közötti írásbeli kontaktusnak. Ugyanakkor az iskolákban, főleg az alsóbb osztályokban természetesen lehetne használni a magyaros átírást, és ott fokozatosan lehetne bevezetni egy nemzetközi jellegűt (Orsós-Kálmán 2009).
12. A szabályok alkalmazhatósága és időszerűsége
A beás nyelv esetében a norma és a kodifikáció az árgyelán nyelvi változat leírásával teremtődik napjainkban. A grafizációt, azaz az írásbeliség szabályozását: az írásrendszer kiválasztását, az írásrendszer megváltoztatását vagy a helyesírás módosítását jelenként éljük meg.
A beás nyelv nyelvtanát és szókincsét tartalmazó eddigi nyelvkönyvek, nyelvtanok és szótárak általában előíró szerepűvé válnak: akik a sztenderd nyelvet szeretnék használni, ezekhez a könyvekhez fordulnak iránymutatásért; sokak számára ezek válnak a „helyes" beszéd és írás törvénykönyveivé. Amíg a kodifikált normát el nem terjesztik, amíg be nem vezetik használatát, addig a kijelölt változat nem tud sztenderd változattá válni (Haugen 1983; 1998). Az iskolai oktatás jelenti az elterjesztés legteljesebb csatornáját. A norma elterjesztésének folyamata tartalmazza a javítást, azaz a meghatározott normától való eltérések normának megfelelő módosítását -, ezt végzik például a nyomdai korrektorok, a kiadók olvasószerkesztői vagy a tanárok. A beás nyelv tanítása során a szókincsbővítés, beszédgyakorlat vagy éppen a helyesírás gyakorlása segítene a nyelvi és kulturális egységének megteremtésében és fenntartásában, és az anyanyelv rendszeres használata során válna lehetővé a kodifikácó még hiányzó kérdéseinek kiterjesztésére. Ebben a tevékenységben - ahogy minden más nyelv esetén - a számítógép nagyon hathatós segítséget tud nyújtani nyelvhasználók, nyelvtanulók és nyelvtervezők tevékenységében egyaránt.
13. A beás nyelv írására és helyesírására vonatkozó ismereteket tartalmazó kiadványok
Orsós Anna (1994) Beás nyelvkönyv kezdőknek. Pă lyimbá băjásilor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Varga Ilona (1996) Beás-magyar, magyar-beás szótár. Konsept-H Kiadó, Budapest.
Orsós Anna (1997) Beás nyelvkönyv. Pă lyimbá băjásilor. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (1997) Beás-magyar kéziszótár. Vorbé dă băjás. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (1999) Magyar-beás kéziszótár. Vorbé dă ungur. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár.
Orsós Anna (2002) Beás-magyar igeszótár. Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs.
Orsós Anna-Kálmán László (2009) Beás nyelvtan. MTA Nyelvtudományi Intézet-Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Felhasznált irodalom
Haugen, Einar (1983) The implementation of corpus planning: Theory and practice. In: J. Cobarrubias és J. A. Fishman (szerk.): Progress in Language Planning. Berlin: Mouton. 269-289. (Magyarul: Tolcsvai Nagy G. (1998, szerk.): A korpusztervezés kivitelezése: elmélet és gyakorlat, 143-160.)
Kovalcsik Katalin-Orsós Anna (1994): Fátá ku păru dă ar - Az aranyhajú lány - Beás cigány népmesegyűjtemény. I. kötet Gandhi Gimnázium, Pécs
Kovalcsik Katalin (1994) Florilyé dă primăvárá - Tavaszi virágok - Beás cigány énekeskönyv I. kötet; II. kötet. Gandhi Gimnázium, Fii Cu Noi, Pécs
Orsós Anna-Kálmán László (2009): Beás nyelvtan. MTA Nyelvtudományi Intézet, Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Péntek János (2002) A nyelvi környezet és a helyesírás. Magyar Nyelvőr, 3.