2.1. A genealógia története
A genealógiát, mint tudományt a 15.
században kezdték először tárgyalni. Ekkor még a valóság és a mítosz vegyesen
volt jelen.
A genealógia a
többi történeti segédtudománnyal együtt a 18. században vált önálló
tudományággá. Jóllehet előzményei már az előző két évszázadra visszanyúlnak, a
genealógia tudományos diszciplínává azonban csak a genealógiai bibliográfiák,
illetve a 18. század első felében napvilágot látott első, e tudományágról szóló
elméleti munkák nyomán vált. A genealógia gyakorlati alapvetéseinek tudományos
kidolgozásával, illetve gyakorlati alkalmazásával − Johann Christoph Gatterer
(1727-1799) német történész, heraldikus, egyetemi tanár, a tudományos
heraldika, valamint a genealógia és kronológia egyik megalapítója munkái
alapján − született meg az önálló tudományos diszciplína. A 18. századi nagy francia forradalom az érdemtelen
kiváltságok méltatlan eszközének értékelte és száműzte a gyakorlatból a
genealógiát. A 19. században kapott méltó elismerést a tudományos igényű
genealógia, és hasznosítása más tudományágakban is helyt kapott. E század a
nemzetté válás. a családok identitástudata kialakulásának, illetve az erre való
ráeszmélés korszaka volt.
A 20. század végére a származástant számos
más irányú kutatásban is hasznosították. Csak annak a családnak van jövője, amely a múltban gyökerezik. A
családfa gyökerei az emlékezet talajába kapaszkodnak, onnan szívják az ágakat
éltető erőt. – hangoztatta Szabó Magda.
A második világháború után a genealógiát hatalmi eszközökkel visszaszorították, két okból: egyfelől a leszármazási adatok felhasználásának hitleri módja miatt, másfelől pedig kispolgári allűrökre és a nemesség kutatásra hivatkozva.
Az 1940-es évek végétől kezdődően a genealógia erőteljes
visszaszorítására, lényegében megszüntetésére került sor Magyarországon.
Retrográd, feudális (fasiszta) stb. tudománynak kiáltották ki e szakterületet. Ebben
az időszakban csak néhány esetben került sor genealógiai jellegű/vonatkozású
tudományos eredmények publikálásra, ezek leginkább a középkorkutatás keretei
között jelentek meg. Az
1883-ban megalakult Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek
folyóirata a Turul, 1950-ben megszűnt. A
genealógia iránti újbóli érdeklődés legelőször − az 1960-as évekre visszamenően
− a Magyarországról, illetve az egykori Magyarországról kitelepített, elkerült
németség körében merült fel. Széles körben végzett forrásfeltárás,
forrásgyűjtés után a feldolgozás eredményei döntően a korabeli
Nyugat-Németországban láttak napvilágot.
Az 1980-as évektől kezdődően egyre szélesebb körben merült fel
a családtörténet, a családtörténeti kutatás iránti igény a saját érdeklődést
nyíltan vállalók részéről. Ez idő tájt érlelődött egy szakmai szervezet
létrehozásának szükségessége is. 1982-ben Budapesten, dr. Csapó György Várfok
utcai lakásán gyűltek össze a szakemberek és érdeklődők, s elhatározták a történelmi
segédtudományok művelőit összefogó tudományos egyesület megalapítását. A Magyar Történelmi Társulat keretében került sor az
Archeográfíai, Heraldikai és Genealógiai Szekció megalapítására1983-ban. E
szekció elnökévé Kállay István professzort választották meg. Jelenünkben a
Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság éves kongresszust és tudományos
előadás-sorozatokat szervez. A tudományos kutatómunka legfőbb publikálási
közege a Turul. A Társaság elnöke: Pandula Attila.
A családtörténeti kutatás ma ismét reneszánszát éli – gondoljunk
csak a családkutatással foglalkozó cégek, internetes oldalak nagy számára,
valamint az elmúlt tíz évben és az azóta is folyamatosan megjelenő kötetekre, amelyek
között egyre gyakrabban találhatunk laikusok tollából származó írásokat. Egy
családtörténeti munka elkészítését mindenképpen segítheti, hogy a 21. században
egyre könnyebbé válik a kutatás, hiszen az internet segítségével számos
adatbázis akár az otthonunkból is elérhető (Nagy Dóra, 2011).