A genealógiát, mint tudományt a 15. században kezdték először tárgyalni. Ekkor még a valóság és a mítosz vegyesen volt jelen.

A genealógia a többi történeti segédtudománnyal együtt a 18. században vált önálló tudományággá. Jóllehet előzményei már az előző két évszázadra visszanyúlnak, a genealógia tudományos diszciplínává azonban csak a genealógiai bibliográfiák, illetve a 18. század első felében napvilágot látott első, e tudományágról szóló elméleti munkák nyomán vált. A genealógia gyakorlati alapvetéseinek tudományos kidolgozásával, illetve gyakorlati alkalmazásával − Johann Christoph Gatterer (1727-1799) német történész, heraldikus, egyetemi tanár, a tudományos heraldika, valamint a genealógia és kronológia egyik megalapítója munkái alapján − született meg az önálló tudományos diszciplína. A 18. századi nagy francia forradalom az érdemtelen kiváltságok méltatlan eszközének értékelte és száműzte a gyakorlatból a genealógiát. A 19. században kapott méltó elismerést a tudományos igényű genealógia, és hasznosítása más tudományágakban is helyt kapott. E század a nemzetté válás. a családok identitástudata kialakulásának, illetve az erre való ráeszmélés korszaka volt. 

A 20. század végére a származástant számos más irányú kutatásban is hasznosították. Csak annak a családnak van jövője, amely a múltban gyökerezik. A családfa gyökerei az emlékezet talajába kapaszkodnak, onnan szívják az ágakat éltető erőt. – hangoztatta Szabó Magda.

A második világháború után a genealógiát hatalmi eszközökkel visszaszorították, két okból: egyfelől a leszármazási adatok felhasználásának hitleri módja miatt, másfelől pedig kispolgári allűrökre és a nemesség kutatásra hivatkozva.

Az 1940-es évek végétől kezdődően a genealógia erőteljes visszaszorítására, lényegében megszüntetésére került sor Magyarországon. Retrográd, feudális (fasiszta) stb. tudománynak kiáltották ki e szakterületet. Ebben az időszakban csak néhány esetben került sor genealógiai jellegű/vonatkozású tudományos eredmények publikálásra, ezek leginkább a középkorkutatás keretei között jelentek meg. Az 1883-ban megalakult Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek folyóirata a Turul, 1950-ben megszűnt. A genealógia iránti újbóli érdeklődés legelőször − az 1960-as évekre visszamenően − a Magyarországról, illetve az egykori Magyarországról kitelepített, elkerült németség körében merült fel. Széles körben végzett forrásfeltárás, forrásgyűjtés után a feldolgozás eredményei döntően a korabeli Nyugat-Németországban láttak napvilágot.

Az 1980-as évektől kezdődően egyre szélesebb körben merült fel a családtörténet, a családtörténeti kutatás iránti igény a saját érdeklődést nyíltan vállalók részéről. Ez idő tájt érlelődött egy szakmai szervezet létrehozásának szükségessége is. 1982-ben Budapesten, dr. Csapó György Várfok utcai lakásán gyűltek össze a szakemberek és érdeklődők, s elhatározták a történelmi segédtudományok művelőit összefogó tudományos egyesület megalapítását. A Magyar Történelmi Társulat keretében került sor az Archeográfíai, Heraldikai és Genealógiai Szekció megalapítására1983-ban. E szekció elnökévé Kállay István professzort választották meg. Jelenünkben a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság éves kongresszust és tudományos előadás-sorozatokat szervez. A tudományos kutatómunka legfőbb publikálási közege a Turul. A Társaság elnöke: Pandula Attila.

A családtörténeti kutatás ma ismét reneszánszát éli – gondoljunk csak a családkutatással foglalkozó cégek, internetes oldalak nagy számára, valamint az elmúlt tíz évben és az azóta is folyamatosan megjelenő kötetekre, amelyek között egyre gyakrabban találhatunk laikusok tollából származó írásokat. Egy családtörténeti munka elkészítését mindenképpen segítheti, hogy a 21. században egyre könnyebbé válik a kutatás, hiszen az internet segítségével számos adatbázis akár az otthonunkból is elérhető (Nagy Dóra, 2011).