Intelligencia (Timár Eszter)
Intelligencia
„Intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek” (Boring, E. 1923)
Ezt a frappáns definíciót a Harvard Egyetem pszichológusa, egy nyilvános vitában adta meg. Ebből a definícióból nem derül ki más csak az, hogy olyan dologról van szó, amit tesztelni, mérni lehet. Mivel mérhető, ezért valószínűleg egy számot is hozzá lehet rendelni. Aki még soha nem hallotta azt a szót, hogy intelligencia, annak ez a definíció semmitmondó.
„Az intelligencia az egyénnek az az összetett vagy globális képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjék, hogy racionálisan gondolkodjék és eredményesen bánjék környezetével”. (Wechsler, 1939)
E meghatározás szerint az intelligencia egy összetett képesség, vagyis elemekből összetett egység. Ezek a funkciók egymástól nem függetlenek, de mégis egymástól megkülönböztethetők. Ez a definíció nem sorolja fel az egyén azon képességeit, amelyek lehetővé teszik a célszerű cselekvés megvalósítását, és az sem derül ki belőle, hogy milyen eljárással mérhető ez a fogalom.
Intelligencia (lat), értelmesség: 1 komplex képesség, irányított, logikus, elvont gondolkodásra, az egyén képessége új információk befogadására és megértésére (tanulására), továbbá ezek célszerű alkalmazására társadalmi, gyakorlati és elvont problémahelyzetekben egyaránt. 2 a pszichológiai gyakorlatban azt nevezik intelligenciának, amit az intelligenciatesztek mérnek. Az intelligenciatesztek általában a memóriát, az absztrakciós képességet, a logikai következtetőképességet, az oksági viszonyok felfogását, meglévő ismereteket, a konvergens gondolkodást szokták megközelíteni verbális és nonverbális (képszerű, ill. gyakorlati) feladatsorok megoldása útján. Nem fogják át például a kreativitás intellektuális tényezőit és igen sok különleges képességet sem. (Pedagógiai Lexikon 1977)
Intelligencia, értelmesség: a probléma megoldási képesség egyénre jellemző foka, illetve a tanult ismeretek hatékony alkalmazásának képessége. Vizsgálata egyrészt pszichometriai természetű probléma, az egyéni különbségek jellemzésének egyik fajtája, mely ugyanakkor a gondolkodás problémájához is kapcsolódik.(Pedagógiai Lexikon 1997)
Mindkét definíció a Pedagógiai Lexikonban jelent meg, csak húsz év eltéréssel.
Az első definíció kétféle értelmezést tartalmaz. Az első külön veszi azokat a képességeket, amelyeket az intelligencia magába foglal. Ebben a meghatározásban is megjelenik a komplexitás és az alkalmazhatóság, akárcsak a Wechsler-féle definícióban. A második értelmezésben a pszichológiában használható tesztek eredményeként említi az intelligenciát, vagyis mint egy számot, úgy jeleníti meg. A második meghatározás konkrétan sorolja fel azokat a képességeket, amelyeket a tesztek mérnek, és rámutat arra is, hogy nem minden képesség mérhető tesztekkel.
A húsz évvel későbbi megfogalmazás sokkal tömörebb, kevésbé részletező, és a hangsúlyt az egyénre, valamint az egyéni különbségekre helyezi.
Az általam alkotott meghatározásban mindenképpen szerepelnie kell a képességek komplexitásának, az individuumnak és a mérhetőségnek. Tömörnek és egyértelműnek kell lennie. Ezért én az intelligenciát így határoznám meg:
Az intelligencia olyan - tesztekkel mérhető - egyéni képességek összessége, amelyek segítségével sikeresen igazodunk el a világban, hatékonyan oldjuk meg az előttünk álló problémahelyzeteket, és megfelelően alkalmazzuk tudásunkat minden helyzetben.
Az intelligencia mérése verbális és nem verbális módon is folyhat. A nem szóban történő vizsgálat leginkább elterjedt módszere az írásbeli kikérdezés. Az intelligencia kvóciens mérésére projektív és kikérdező tesztek állnak rendelkezésre, melyek egy részének már a felvételéhez is, de elemzéséhez mindenképpen szakértő közreműködés szükséges.
Az első széles körben alkalmazott pszichometriai tesztek általános értelmi képességet (g-faktor), intelligenciát mérő tesztek voltak. Kidolgozásuk célja az iskolaérettség (l. Binet és Simon, 1905), illetve az iskolakészültség (felsőoktatásba jelentkezők szűrésére alkalmazott teszt) megállapítása volt (Csapó és Molnár, 2012). Az azóta eltelt több mint száz évben számos empirikus kutatási eredmény támasztotta alá, hogy az emberi gondolkodási folyamatokban vannak közös mechanizmusok, és az általános g-faktor elmélete helyett új intelligenciakoncepciókat vezetett be (pl. praktikus intelligencia, szociális intelligencia vagy érzelmi intelligencia).
Felhasznált irodalom
Báthory Zoltán, Falus Iván (főszerk): Pedagógiai Lexikon. Keraban Könyvkiadó, Budapest 1997
Lengyel Zsuzsanna: Szív és ész: elméleti meggondolások az intelligencia vizsgálatáról
In: Hadtudományi szemle, ISSN 2060-0437 , 2010. (3. évf.) 2. sz. 105-112. old.
Dr. Kun Miklós, Dr. Szegedi Márton (szerk): Az intelligencia mérése Akadémiai Kiadó Budapest 1983
Molnár Gyöngyvér: A problémamegoldó gondolkodás fejlődése: az intelligencia és a szocioökonómiai háttér befolyásoló hatása 3-11. évfolyamon
In: Magyar pedagógia, ISSN 0025-0260 , 2012. (112. évf.) 1. sz. 41-58. old.
Nagy Sándor (főszerk): Pedagógiai Lexikon Akadémiai Kiadó Budapest 1977