A családtörténet a család generalizált logikája alapján egybefűzött többgenerációs történet. A családi történet viszont bármilyen kisebb történet, epizód lehet. Míg a családfák a család életének tényeit rögzítik, a családi történetek többek közt a szereplőkhöz és eseményekhez kötődő érzelmeket, nézeteket, értékeket, az események kapcsolatát értelmező általánosításokat tartalmazzák. A családi mítoszok, narratívák, illetve megkonstruált családtörténetek a pedagógiában felhasználhatók. A fontos személyek mintául szolgálhatnak, erőt adhatnak, a történetek pedig erősíthetik az identitást, a motivációt és orientálhatják a pályaválasztást (Boreczky Ágnes, 2014).

Egy-egy család többgenerációs történetének megírása létjogosultnak számít. S nem csak a királyok, hercegek, grófoké, hanem nominális vizsgálatok tárgyai lehetnek ma már a mikrohistória korában a régebben ismeretlennek vagy jelentéktelennek tekintett történelmi szereplők is.

Kutathatjuk többek között a városi polgárcsaládok, a jobbágycsaládok és a 19. század végi gazdasági válság következtében az első világháború kitöréséig az Osztrák-Magyar monarchia területéről Amerikába származott családok múltját is.

Minden család számos történetet őriz. A családi mítoszok "hősök"-től és "feketebárányok"-tól népesek, de vannak eredet-, helytállás- és hűségtörténetek, sikertörténetek, karriertörténetek stb., melyek a fontos személyeken keresztül sajátos családi valósággá és értékvilággá állnak össze. A történetek egy része olyan időkbe és olyan világokba kalauzol, amelyek egyébként már csak történelemkönyvekből, irodalomból vagy képeslapokból ismertek. Az epizódok a legkülönfélébb helyzeteket jelenítik meg: háborús lövészárkokat, hadifogságot, letűnt világok mindennapjait, csínytevéseket, vágyakat, csalódásokat.

A családtörténetek tehát fő- és altémákban megjelenített különböző múlt- és jövőképek, értékek, szerep-reprezentációk stb. hordozói is. (Boreczky Ágnes, 2014).

A családtörténeti kutatások során felmerült történetek segíthetnek abban, hogy a család jelen helyzetét, problémáit a családtörténet és az aktuális szociális helyzet kapcsolatában is értelmezze, ugyanakkor a családi minták tudatos feltárásában is segíthet. A családtörténeti kutatások során számos legendát és történetet hallhatunk, melyek igen sokféle formát ölthetnek. A családi legendák már jobban kiszínezett, gyakran fordulatokkal teli történetek, esetleg tanmesék, melyeket generációról generációra igyekeznek átörökíteni. Ezzel szemben leginkább a felidézett események állnak közel a valósághoz, a család tagjai próbálnak a részletekhez ragaszkodva elmondani egy-egy családi eseményt.

 

A családtörténeti kutatásoknak több iránya is van: vannak, akik tehetséges, híres család történetét kívánják feltárni, míg mások saját családjuk történetét kutatják.

Az embereknek két nagy csoportja van: az egyik nagy csoport kitartóan kutatja családját, származását, míg a másik felét nem érdekli őseinek élete. Gyakran a családtörténeti kutatásokat azonosítják a családfakutatásokkal, azonban a családfa csak a végeredmény rajzi megjelenítése. A családtörténet olyan történeteket tartalmaz, amelyeket a felmenőkről meg lehet tudni. Olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy honnan származtak, hol volt őshazájuk, mely településen éltek, milyen életmódot választottak, milyen családot, vagy dinasztiát képviseltek, hány gyermeket neveltek, volt-e közöttük olyan, aki kitűnt a többiek közül, vagy milyen betegségben szenvedtek? (Hegedűs Judit, 2006).

 

A kutatás elindítása függ attól, hogy melyik korszakban kívánjuk magát a kutatást megkezdeni.

· Amennyiben 100 évre szeretnénk családunk történetében visszatekinteni, hagyatkozhatunk a közvetlen rokonok elbeszélésére, az általuk közölt adatokra.

· A családi legendáriumok három csoportba sorolhatók: verbális legendárium (anekdoták, történetek), írott legendárium (versek, levelek, naplók stb.) és vizuális legendárium (fényképek, fotóalbumok, filmek, plakátok stb.).

· A levéltárakban lehetőségünk van születési, halotti és házassági anyakönyvek (az állami anyakönyvezés 1895-től került bevezetésre), végrendeletek, hagyatéki jegyzőkönyvek, népszámlálási adatok kutatására. A megszerzett információk szakirodalmi kiegészítésére is figyelmet kell fordítanunk.

· Amennyiben közép- vagy koraújkori nemesi családok történetével kívánunk foglalkozni, az első információ, amivel a kutató általában rendelkezik, legalább a család egyik tagjának neve – persze ennél szerencsésebb eset is fennállhat, pl. ha valaki saját családja történetét szeretné megismerni, akár oklevelek birtokában is lehet.

· Célszerű a kutatást a szakirodalom tanulmányozásával kezdeni. Érdemes a számtalan, interneten található program segítségül hívása. A jelenleg legösszeszedettebb adatbázissal rendelkező honlap a familysearch.org. Magyarországról a katolikus és református születési anyakönyvek kb. 80%-a, az állami anyakönyvek nagyobb része, valamint gyászjelentések vannak fenn. Ez több mint 25 millió találat. A legrégebbi adat 1624-ből való.

· A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár honlapján lévő adatbázisokat érdemes még megnézni. A két összeírás (1715 és 1720) egy-egy településéről tud képet adni az ott lakókról név szerint. Különböző nemesi levelek, jegyzőkönyvek, középkori iratok stb. lelhetők fel.

· A Budapest Főváros Levéltára is sok adattal szolgálhat. Az 1900-as lakcímjegyzék különösen hasznos. Az archivportal.hu a magyar levéltárak közös oldala, itt érhető el egy közös adatbázis, ahol kereshetők térképi elemektől, a hagyatéki leltárokon át büntetőügyekig minden (Nagy Dóra, 2011).

· A fényképek/fotók szerepe jelentős a kutatásban. A három pilléren nyugvó fotóantropológiai megközelítés a családi képek megértése szempontjából is kikerülhetetlen.

1. pillér: A kép tartalmi elemzése (mi van a képen). Fontos a kinézis (az emberi testtartás kultúránkénti különböző jelentése, azaz a gesztuskommunikáció, az emberi testnyelv), a proxemika (az emberek térbeli viselkedése, hogyan alakítják a teret maguk körül) a koreometrika (a kultúra koreográfiája, a mozgás) kutatása, vizsgálata.

2. pillér: A kép létrejöttének háttere (miért készült a kép).

3. pillér: A kép használata (hogyan, miként) (Fejős, 1999).

A családi fotók alkalmasak arra, hogy fenntartsák, erősítsék a generációk közötti kontinuitást, növelik a családi összetartozást, a családhoz való tartozás érzetét.

A fénykép a befogadást, a valahová tartozást erősíti. A családi fotók legáltalánosabb használata is az integrációt erősíti, hiszen családi fényképet készíteni vagy nézegetni társas tevékenység. A családi fotó az egység, az összetartozás kifejeződése. A családi képek mindig egy mítoszt próbálnak fenntartani, a közösség értékrendje szerinti ideális állapotokat tükrözik. A fénykép reprezentál: a fényképezésen keresztül a család megjeleníti magát saját maga és mások számára. A család önmagáról alkotott képét (amely végső soron a családi legendáriumokban manifesztálódik) igazán jól reprezentáló fotók kitüntetett helyre kerülnek a lakáson belül, ezért a családi legendárium gerincét alkotó képek jó részét könnyen megtalálhatjuk a lakás legreprezentatívabb pontjain. A fényképek közötti hierarchiát nem csak az mutatja, hogy melyik került a falra és melyik a fiókba. Fontos lehet a méret, a képek egymáshoz való viszonya, a keret, a képet kísérő szöveg és/vagy kommentár is. A fényképek értéke nemcsak abban rejlik, hogy képesek bemutatni az élet részleteit, hanem abban is, hogy kifejezik ideáljainkat, hiedelmeinket. A családi fénykép egy esztétikai, szociális és morális produktum. A képkészítéskor többnyire boldog pillanatokat ragadunk meg, ezért a képkészítés alkalmainak feltárása megmutatja a család által legfontosabbnak ítélt helyzeteket, történéseket. A családi fotók árulkodnak a legteljesebben a családon belüli kapcsolatokról. A fénykép az élet és a vágyak évszázados mintáit hagyományozza tovább. A képek, fotók dekódoláshoz az interjútechnikákat kell segítségül hívnunk. (Linares, 2000.)

„Ahogy a különálló fényképek bemutatják azt, hogy egy család hogyan látja önmagát egy meghatározott térben és időben, az album azt mutatja meg, hogyan kell ezeket a képeket a közös élményről készült egységes feljegyzéssé rendezni." (Kotkin, 2000.) Ilyenkor tehát nemcsak a képek, hanem maga az album mint önálló egész válik a vizsgálat tárgyává. A festményeknek, rajzoknak és a fotóknak is a családtörténeti kutatás szempontjából felbecsülhetetlen értéke van.

Az 1860-as években már számtalan fénykép készült fontosabb eseményekről. Az Arany-családról készült 1863-as kép megörökíti Arany János leánya, Arany Juliska (Széll Kálmán jegyese) budapesti esküvője előtti pillanatokat.

 

18. Arany János családja, 1863.

Forrás: Vasárnapi Újság, 1914. 61. évfolyam, 26.sz.

Ősi szokás szerint Arany Jánosné (Ercsey Julianna) és Juliska váltig iparkodtak rábeszélni apjukat, hogy a házasság emlékére az egész család fényképeztesse le magát, természetesen a vőlegénnyel együtt. Arany Jánosnak azonban nem igen tetszett a terv, mert nem szívesen ült fényképezőgép elé. Végül Gyulai Pál költő, író, irodalomtörténész kedves nógatására készült el ez a családi kép, amely egy jómódú szalontai nemzetes úr családját vetíti elénk. A kép igazi értéke abban rejlik, hogy rajta van Arany János családi köre.

Demény Dezső a Korszerű családvizsgálat című munkájában leírja, hogy tanulságos vállalkozás lenne az Arany János-i családkép (Családi kör) pszichoszociológiai lebontása a meghatározó társadalmi alapszerkezetig. A mélyelemzés — többek között — kideríthetné, hogy a megjelenített család történelmileg determinált, s bizonyíthatná, hogy a társadalom irodalmi ábrázolása a társadalomtudós és pszichológus számára is okulásul szolgál.

Az Arany János-i családkép értékéből semmit nem von le az a körülmény, hogy szerkezetében, sajátos zártságában és nyitottságában a múlté. Ellenkezőleg, emeli: hiszen életszerűen őrzi a letűnt tegnap egy darabját, s múltbelisége ellenére érzékelteti a humanizált család összemberi szerepét: az otthont (Demény Dezső, 1970). A pedagógiai gondolkodás ez irányú erőfeszítéseit jelzik olyan kiadványok is, mint A család könyve a múlt század közepéről, vagy az 1874-ben indult és csaknem fél évszázadon át Kolozsvárott szerkesztett Család és Iskola, a két világháború között pedig az Erdélyi Iskola, az Erdélyi Magyar Tanító s egyes pedagógiai jellegű művek (például Imre Sándor: A családi nevelés fő kérdései. Kolozsvár, 1925).

 

1840–1880 között, a fényképészet első negyven évében, a festő–fotográfusoknak jelentős és meghatározó szerepük volt Magyarországon. A fényképek lassanként egészen háttérbe szorították a valódi művészetet. A „photograph mánia” mindenkit magával ragadott. Barabás Miklós 1862 nyarán, felesége halála után jelentette be az Úri és a Korona utca sarkán fölállítandó fényképészeti műtermének tervét. Fajth János fényképésszel közös új műtermét 1862. október 13-án nyitotta meg, melyet egy évig működtettek együtt, majd további egy évig Barabás Miklós egymaga vezette. Az újabb képek hátlapjain már csak az ő neve szerepelt. A korabeli sajtó szomorúan vette tudomásul, hogy Barabás Miklós elhagyta a képzőművészet területét, ,,leteszi ecsetét’’, ahogy akkor mondták. Barabás együtt szerette volna a két mesterséget folytatni, ezért jelentette be, hogy ,,[…] művész ecsetjét, mint illik, nem fogja pihentetni.’’(Pesti Napló, 1862. június 27). .Ezért csak korlátozott időt, a hétköznapok délelőttjeit töltötte fényképészeti tevékenységgel.

 

19. Barabás Miklós családjával, 1864.

Forrás

 

A legérdekesebb az 1864-ben családjáról készült fotója, amelyet függöny és gipszoszlop keretez. A hátteret egy festett fal illúziója zárja, jobbra egy növény mögötti térben már egy újabb kellék, a felhőket imitáló részlet. A felvételen a család tagjai láthatók: Demjén Lászlóné (Barabás Henriette), Barabás Miklós, Barabás Elemér, Demjén László, Szegedi Maszák Hugóné (Barabás Ilona), Szegedi Maszák Hugó, Thaly Kálmánné (Barabás Alice).

 

20. József Attila és családja

József Áronné (Pőcze Borbála), József Jolán, József Etelka és József Attila

Forrás 

 

A 20. század elején készült műtermi kép sokat elárul József Attila családjáról. A képen a gyermekeit egyedül nevelő anya, József Áronné (Pőcze Borbála), Attila, Etelka és Jolán látható. A családfő, József Áron 1908. július 1-én eltűnt; családja úgy tudta, hogy kivándorolt Amerikába, valójában Romániába ment. A három gyermekével magára hagyott édesanya napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. A négyfős család 1910 tavaszán felbomlik, amikor a kicsik, Etelka és Attila az Országos Gyermekvédő Liga jóvoltából nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenc parasztgazda házához kerültek Öcsödre. József Attila az öcsödi református iskolában tanult meg írni és olvasni. Két év eltelte után édesanyja ismét magához vette őt és nővérét.