Nem tűnik el a linearitás mint „az írásra jellemző tulajdonság,"²¹⁶ csupán az értelmezés, a továbbírás, a kiegészítés új irányai, (betű)sorai előtt nyílik meg. A multilineáris szövegképződmények gyakran grafikailag kiemeltek. A Grammatológia az egyenes vonalú írás végét a könyvformáéval állítja párhuzamba: „A lineáris írás vége valóban a könyv vége, akkor is, ha manapság még a könyv az a forma, amelybe új - irodalmi és elméleti - írások jól-rosszul beburkolóznak. Nem arról van szó, hogy könyvfedelek közé kényszerítsünk új írásokat, inkább arról, hogy végre olvassuk el, ami a kötetekben beíródott a sorok közé. Ezért van az, hogy midőn vonal nélkül kezdünk írni, egyúttal újra is olvassuk a múltbeli írást, egy másfajta térszervezés szerint."²¹⁷

Az elektronikus levelezés kérdésköre kapcsán Ferraris utal arra, hogy az írás egyenesvonalúsága tradicionálisan különböző módokon valósulhat meg: lehet balról jobbra, jobbról balra, fentről lefelé, lentről fölfelé tartó vagy esetleg kígyóvonalas is. E-mailezés alkalmával azonban nemcsak megjelennek mindezek a „vonaltípusok" (esetleg közülük egynéhány), hanem folyamatosan metszik, keresztezik is egymást, ily módon hozva létre az elektronikus levél textúráját. Ennek megfelelően is értelmezhetők G. Richard Dimler, S. J.-nek a számítógépes éra nyelvi jellemzőivel kapcsolatos azon meglátásai, amelyek szerint „a nyelv újra »dinamikus, nem pedig statikus; képlékeny, nem pedig szilárd; puha, nem pedig kemény; hajlékony, nem pedig merev«."²¹⁸ Az e-mailnek és általában a számítógépes eljárásokkal létrehozott szövegnek a szerkezeti változtatások iránti nyitottsága és a nyelvhasználat Dimler által megfigyelt dinamizmusa és képlékenysége közötti összefüggés nyilvánvaló.

Egy kézzel írott levél, egy kézirat vagy bármilyen nyomtatvány: folyóirat és könyv szövege is kiegészíthető, például megjegyzésekkel látható el. A papír alapú kézirat és nyomtatvány esetében azonban az új elemekkel történő kiegészítés és bármilyen típusú utólagos módosítás - beleértve a törlés és az átírás műveletét is - csak a hordozó közegbe való, többnyire nyomokat hagyó beavatkozás révén valósítható meg: „A könyv(ek) tükre, akárcsak a festői vászon egy lezárt és alakíthatatlan médium [...]"²¹⁹ A digitálisan létrehozott és működtetett szöveg szerkezeti változtathatósága ellenben a hordozó közeg inherens jellemvonásaiból következik. Ennek megfelelően - Nyíri Kristófot idézve - „a szövegszerkesztő képernyőjén megjelenő szöveg arra vár, hogy update-olják - átírják, javítsák, kiegészítsék."²²⁰ Ezek a szövegek „folyamatos újraírásnak vannak kitéve, nemcsak jelentésük, de formájuk is korlátozott objektivitású. Amikor meditálunk fölöttük, nem annyira értelmezzük, mint inkább átírjuk őket. Gondolkozni felőlük annyit tesz, mint változtatásokat eszközölni rajtuk."²²¹ A könyvekben megjelenő szövegek nem szükségszerűen zárt szerkezetűek, csupán a grafikai rögzítettség magasabb foka jellemzi őket, mint a képernyőn megjelenőeket. Természetesen ez utóbbiak sem nyitottak minden esetben, azonban technikailag könnyebb strukturálisan módosítani vagy akár teljes mértékben átalakítani őket.

Barbara Johnson Roland Barthes S/Z²²² című könyvét értelmezve jegyzi meg, hogy „ugyanannak a szövegnek az újraolvasása eredményezi azt, amit Barthes a »szöveg különbözőségének« hív."²²³ Johnson - miután felveti annak lehetőségét, hogy „a kritikai különbözőség létrehozás[át] a kritika tulajdonképpeni célja[ként]"²²⁴ határozzuk meg, a kritika szó etimológiáját világítja meg. Eszerint a kritika szó a görög krinein igéből ered, ennek jelentése pedig „elválasztani", „választani", vagyis megkülönböztetni. „A kritikus nem csak a szövegek egymásközti különbözőségeinek értékelésére szolgáló kritikai eszközök létrehozására törekszik - állapítja meg a szerző -, hanem az egyes szövegeken belül is próbál megragadni valamiféle egyedi különbözőséget."²²⁵ Ezt követően pedig leszögezi, hogy „a szöveg különbözősége nem egyediségében vagy saját azonosságában áll: általa a szöveg önmagával különbözik össze."²²⁶

A digitálisan létrehozott és tárolt szövegek gyakran specifikus létmódjukból, temporalitásukból kifolyólag különböznek össze önmagukkal. Az átírás, javítás és kiegészítés természetesen nem szükségszerűen érinti a szöveg identitásának alapjait, azonban minden esetben strukturális módosításokat eredményez. A Johnson által elemzett „belső különbözőség"²²⁷ a digitálisan tárolt szövegek jelentős részének esetében mediális jelenség formáját ölti, és nem csupán a szemantikai vonatkozásokat érinti, hiszen nem az absztrakt kritikai-értelmező, hanem maga a specifikus textuális tevékenység hozza azt felszínre: „Ahelyett, hogy a szöveg azonosságát hozná létre, a különbözőség éppen az azonosságot mint olyant támadja meg azáltal, hogy vég nélkül halasztja a szöveg részeinek illetve jelentéseinek összegzési lehetőségét, tehát a totalizált, egyesített egész létrejöttét."²²⁸

A digitálisan tárolt és működtetett szövegek egyes típusai - Nyíri Kristófot idézve - „nem viselik magukon történelmük bélyegeit, [vagyis] kortalanok."²²⁹ Saját testetlen mediális környezetüknek és efemer jellegüknek köszönhetően viszont az inherens textuális különbözőséget potenciálisan felszínre hozó időbeli létük van: „Midőn az elektronikus szöveget megváltoztatjuk, az eredeti szövegezés általában nyom nélkül eltűnik. Nincs ott többé a képernyőn; és ha a változtatásokat eredetileg a printout-on végezzük, utóbbit ezt követően általában eldobjuk."²³⁰ Ez a potenciálisan egymást követő, egymást felülíró szövegváltozatok formájában manifesztálódó temporalitás nem maguknak a szövegeknek az immanens jellemvonása, hanem a szövegek létalapjául szolgáló testetlen mediális környezet kivetülése a textuális működésmódra. Hasonlóképpen a papír alapú szövegek történelmi bélyege, kora és önálló időbeli létezése sem volt önálló teljes mértékben. Mindez a hordozó közeg materiálisából ered.