Umberto Eco a Ferraris-kötethez írott bevezetőjében¹¹⁴ hasonlóképpen érvel azon elképzelés mellett, mely szerint a digitális kultúra megjelenése és egyre gyorsabb ütemű terjedése nem jelenti az írott kommunikáció alkonyát, hiszen egyre szélesebb tömegek válnak általa olvasóvá.¹¹⁵ Ferraris értelmezése szerint „a szóbeliségről szóló összes jövendölés ellenére egyre inkább az írásbeliség felé haladunk. Ahhoz, hogy ezt észrevegyük, csupán meg kell szabadulnunk a szóbeliséget favorizáló előítélettől [...], vagyis hogy a beszéd háttérbe szorítja az írást - a mai világban, amely valójában mindinkább a bábeli könyvtárhoz válik hasonlatossá."¹¹⁶

Ferraris szerint nemcsak azok az információhordozó közegek és kapcsolattartási formák járulnak hozza az írás napjainkban is tapasztalható térhódításához, amelyek nyilvánvaló módon és döntő mértékben szövegekkel operálnak, azokat foglalják magukba, tárolják és továbbítják, mint például az elektronikus levelezés, a chat vagy esetleg maga a világháló is, hanem a hang forradalmát kirobbantó rádió és (mobil)telefon és a képi fordulatban meghatározó szerepet játszó mozi és televízió is. Ezek szerint a hang forradalma és a képi fordulat meg sem történt, mindez csupán illúzió volt; annak a látszata, hogy az írás mint inskripció és regisztráció, mint jelhagyás transzcendálható, és helyébe a kommunikáció sokkalta autentikusabb formái lép(het)nek.

Az „abszolút eszköz"¹¹⁷ szerepét betöltő mobiltelefont Ferraris írógépként határozza meg. Hasonlóképpen vélekedik a telekommunikáció és általában a high-tech egyéb eszközeiről, eljárásairól, avagy - Umberto Ecót idézve - „az új elektronikus ördöngösségek[ről]"¹¹⁸ is. Többek között a fax, az üzenetrögzítő, a chat, a személyi számítógépek, az elektronikus levelezés, a világháló, az SMS-szolgáltatás, az aláírással illetve PIN kóddal működő bank- és hitelkártya esetére terjeszti ki Ferraris az írás paradigmáját, kijelentve, hogy „a csúcstechnológia vívmányait árusító üzletek valójában hatalmas írógépraktárak."¹¹⁹

Nem arról van azonban szó, hogy Ferraris az írást - mintegy Derridához hasonló módon az intézményesülés, az iterabilitás, a nyom struktúrájának, redukálhatatlan mozgásának fontosságát hangsúlyozva - megkülönbözteti az írásnak „a fonetikai modell inspirálta" instrumentalista és technicista,¹²⁰ szorosan a beszélt nyelv elemeihez kötődő koncepciójától, s ily módon a lehető legtágabb értelemben vett írást átfogó kategóriaként, jobb esetben működésmódként határozza meg; nem. Fontos azonban megjegyezni: Ferraris a könyvet Derridának ajánlja, sine quo non¹²¹ s kiemeli, „[a] könyv halálát és az írás robbanásszerű térhódítását jövendölte Derrida 1967-ben a Grammatológiá-ban."¹²² Ezen a ponton jegyezzük meg, hogy Ferraris értelmezésében „[a] Husserlt követő Derrida soha nem gondolta, hogy a fizikai valóság konstruált valóság volna. A fizikai valóság léte - folytatja gondolatmenetét Ferraris - per definitionem különbözik a megismerő szubjektumtól és az ez utóbbi fejében esetlegesen zümmögő elméletektől. A »semmi sincs a szövegen kívül« elv tehát csakis az (önálló létükben fölfedezendő, majd közzéteendő) eszmei tárgyak szocializálására, illetve a (létezésükhöz regisztrálást igénylő) társadalmi objektumok konstruálására vonatkozhat."¹²³ Ezt követően pedig Ferraris Derrida - értékelése szerint(i) - tévedésére igyekszik rámutatni. Ferraris meglátása szerint ugyanis Derrida „az eszmei tárgyakat a társadalmi tárgyakkal, a tudást annak szocializálásával téveszti össze."¹²⁴

A másodlagos szóbeliség kommunikációtechnológia-történeti periódusával kapcsolatos többirányú ferrarisi kritikában az írás jelenségköre a kétdimenziós, tehát síkszerű közeg által reprezentált egyenes vonalú írásbeliség koncepciójában kerül elgondolásra. Ferraris a maroktelefont és a telekommunikáció egyéb eszközeit is az írógép mint paradigmatikus szerkezet irányából határozza meg.¹²⁵ Az írógép pedig az alfabetikus írásbeliség szukcesszív logikáját követi: a hangzó beszédet építőelemeire, beszédhangjaira bontva jegyzi le, a szupraszegmentális nyelvi jelektől és az extralingvális kommunikációs eszközöktől egyaránt függetlenítve azt. Az írógép ennek megfelelően - grafémákból felépülő vizuális struktúrát hozva létre - dekontextualizálja és rögzíti (dekontextuálva rögzíti és vice versa) a megnyilatkozást. Az írógép Ferraris számára az ilyképpen felfogott írás gépe: író gép. Amikor pedig a mobiltelefon mellett a számítógépet is úgy határozza meg, mint „mind hordozhatóbb írógépet,"¹²⁶ akkor az írógép legfontosabb funkciójaként az írás, a lejegyzés, a jel- és nyomhagyás jelenik meg: a verbális megnyilatkozás vizuális-grafematikus struktúrában történő megragadása: „Az új írógépek nem valami különös, valami meglepő, valami világtörténelmi újszerűség folytán válhatnak abszolút eszközökké, hanem a technika egyik legősibb vívmányát alkalmazva teszik lehetővé, hogy nyomot hagyjunk, és hogy írásban regisztráljunk."¹²⁷

Ferraris azokat a kommunikációs formákat és módozatokat, amelyeket (hipotetikusan, avagy a szerzőt idézve: „a szóbeliséget favorizáló előítélettől"¹²⁸ vezérelve) a másodlagos szóbeliségként aposztrofált korszak jellegzetes tüneteiként, az írásbeliségtől való eltávolodás megnyilvánulási formáiként szokás kezelni, a lineáris és alfabetikus írásbeliség működésmódja szempontjából határozza meg. Ennek megfelelően a különböző formulákat, beszédfordulatokat, rövidítéseket és hangulatjeleket, bár eltérő gyakorisággal, azonban egyaránt alkalmazó e-mail, SMS és chat - Ferraris olvasatában - nem a beszélt nyelvnek az írottra tett hatásaként megnyilvánuló oralizálódást, a szóbeliség térnyerését példázza. Hovatovább nem is kreolizációról, az élőbeszédnek az írásba történő befurakodásáról van szó.
Érdemes a formuláknak, az állandósult szókapcsolatoknak és -fordulatoknak, valamint a különböző típusokba tartozó, szintaktikai, grammatikai, esetleg mindkét szinten működő rövidítéseknek a Ferraris által átfogó kategóriaként kezelt jelenségkörét megbolygatni. Az említett kategóriáknak az első pillantásra egységesnek tűnő látképét olyképpen kell árnyalni, hogy a szegmentális és szupraszegmentális nyelvi jeleknek, valamint a különböző megnyilatkozás-típusokat egyaránt magába foglaló diskurzus extralingvális-nonverbális kommunikációs eszközeinek szempontjából megnyilvánuló különbségek és hasonlóságok elemezhetővé váljanak.