Erikson (1991) a fejlődést egy életen át tartó folyamatnak tartja, másrészt a fejlődést krízisek sorozataként írja le. Elmélete szerint személyiségünk alapvető összetevői veleszületetten adottak. Az egyes összetevők kimunkálásának azonban életkorfüggő optimuma van. A személyiség összetevői a társas interakciókban nyerik el végső formájukat. Ezért ebben az elméletben kitüntetett szerepe van a társas környezetnek (szülőknek, nevelőknek, kortársaknak).  Minden fejlődési korszaknak megvan a maga krízise. Az Erikson-féle fejlődési krízis egy kihívás, amelynek a személy meg kell, hogy feleljen. Az egészséges fejlődés ennek a krízisnek a sikeres megoldása, míg a sikertelen megoldás különböző pszichés problémákat idézhet elő. Tehát ebben az elméletben a krízis a fejlődés velejárója: egy esély a magasabb szintre történő továbblépésre. Azt jelzi, hogy a személyiség már nem tud hatékonyan működni úgy, ahogyan azt egy korábbi életszakaszban tette. Bizonyos működési kereteket, munkamódokat újra kell fogalmazni, bizonyos kérdésekre választ kell találni. Ez a krízis-koncepció hasonlít a modern számítógépes videojátékok logikájához: csak akkor léphetsz egy következő, egy magasabb szintre vagy pályára a játékban, ha megoldod az aktuális pálya feladatait.

 

Erikson nyolc életkori ciklust különít el, melyek meghatározott sorrendben követik egymást (nem lehet felcserélni őket, az epigenetikus elv szerint működnek). Az egyes ciklusokat kritikus időszaknak nevezi, mert minden állomáson át kell esnünk egy normatív krízisen: erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az adott szinten megjelenő képességeinket megfelelően kiterjesszük és birtokba vegyük. Erikson ott jelölt ki új fejlődési stádiumot, ahol a testi-fizikai érés, mentális műveletek és a társkapcsolati jellemzők együttesen jellegzetesen új mintázatot mutattak, de a nyolc szakasz nem teljesen azonos értékű, mivel az ötödik állomás, a serdülőkor kitüntetett jelentőséget kap: itt integrálódik tudatosan először az összes korábbi periódus.

 

1. korszak: csecsemőkor (0-1 év). Krízis: bizalom – bizalmatlanság. Kedvező kimenetel: bizalom, optimizmus. Kedvezőtlen kimenetel: skizoid, depresszív személyiségkép. A csecsemőkor időszaka alatt a gyerek megtanulja, hogyan kell kapni és elvenni (oralitáson keresztül) és megtanítja az anyát adni. Ha egymásra hangolódnak, bizalom, ha nem, akkor bizalmatlanság alakul ki. „Az vagyok, amiben reménykedem, s amilyen reményt nyújtok”.

 

2. korszak: kisgyermekkor (1-3 év). Krízis: autonómia – szégyen, kétely. Kedvező kimenetel: kialakul az önkontroll és a megfelelés érzése. Kedvezőtlen kimenetel: túlzott önmagunkkal való foglalkozás, kényszer. A korai gyermekkor az analitás időszaka. Lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, itt tudja átélni, hogy az anyától független, autonóm lény. „Az vagyok, amit szabadon akarhatok”.

 

3. korszak: játszókor (3-6 év). Krízis: kezdeményezés – bűntudat. Kedvező kimenetel: önálló cselekvés tervezése és megvalósítása. Kedvezőtlen kimenetel: bűntudat, hisztéria, pszichoszomatikus betegségek. Az óvodáskorban a fallikus fázis, az Ödipusz-komplexus megjelenése, Freud szerint az lehet a konfliktus és bűntudat feloldása, ha a gyerek az azonos nemű szülővel azonosul. „Az vagyok, aminek el tudom képzelni magam”.

 

4. korszak: kisiskoláskor (6 év-pubertás). Krízis: teljesítmény – kisebbrendűség. Kedvező kimenetel: intellektuális, fizikai és szociális kompetencia. Kedvezőtlen kimenetel: kisebbrendűség érzése, negatív önértékelés. Az iskoláskor, a teljesítményképesség időszaka, latencia periódus. A gyerek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot, de ha ezt nem tudja átélni, kisebbrendűségi érzés alakul ki benne. „Az vagyok, amit működtetni tudok”.

 

5. korszak: serdülőkor. Krízis: identitás – szerepkonfúzió. Kedvező kimenetel: egységes, önálló énkép. Kedvezőtlen kimenetel: identitásdiffúzió, kriminalitás. A serdülőkor, genitális fázis. Erikson szerint ez a legfontosabb, egyben legkritikusabb szakasz. Az identitáskrízis elnyúló időszakát moratóriumnak nevezzük. Ekkor birkózik meg a serdülő a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságaival és itt integrálja mindazt, amit az előző időszakokból hozott magával).

 

6. korszak: fiatal felnőttkor. Krízis: bensőségesség – elszigetelődés. Kedvező kimenetel: szoros, tartós kapcsolat, pályaelköteleződés. Kedvezőtlen kimenetel: szociális elszigetelődés, magány. A fiatal felnőttkorban meghaladjuk énes korszakunkat, ez az érett párválasztás időszaka. „Azok vagyunk, amit szeretünk”.

 

7. korszak: felnőttkor. Krízis: alkotóképesség – stagnálás. Kedvező kimenetel: törődés a családdal, társadalommal és a jövővel. Kedvezőtlen kimenetel: az addigi teljesítménnyel való elégedetlenség, életpálya-módosítás. A felnőttkorban az érett embert foglalkoztatja az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, annak átélése, hogy szükség van rá. Akinek nincs meg ez a lehetősége, fokozatosan beszűkül, elsivárosodik.

 

8. korszak: érett idős felnőttkor. Krízis: integritás – kétségbeesés. Kedvező kimenetel: az élettel való megelégedés, szembenézés a halállal. Kedvezőtlen kimenetel: kétségbeesés, halálfélelem, elégedetlenség. Az öregkor a megbékélt bölcsesség átélése pozitív esetben, negatív esetben pedig a halálfélelem kétségbeesése jellemzi. Erikson a teljesség kifejezést használja, ezzel a személyiség elfogadott egységére utal. „Az vagyok, ami fennmarad belőlem.”

 

Erikson szerint tehát a személyiség fejlődése egy olyan életutat jelent, ahol „próbatételek” várnak az egyénre, hasonlóan, mint a mesék, vagy mítoszok hőseire. A fejlődést nem a nehézségek elkerülése, kivédése jelenti, hanem éppen az segíti, hogy erőfeszítéseket teszünk, amelyek új készségek, képességek kialakításával járnak együtt. Erikson szerint a krízis, tehát a fejlődésben fellépő nehézséggel teli időszak, valójában egyfajta „normatív krízis”, amellyel való találkozás a fejlődés elkerülhetetlen feltétele. A krízisek kimenetele, megoldása lehet pozitív, vagy negatív, mely azonban az egész későbbi életre kihat.

 

Az eriksoni kríziselmélet segít megérteni, hogy miért lehet egyenetlen a gyermeki fejlődés, miért láthatunk megtorpanásokat a gyermekek fejlődésében. A krízises időszakokban a gyerekek iskolai teljesítménye visszaeshet, és az óvodában vagy a bölcsődében is azt láthatjuk, hogy kevésbé integrált módon működik a személyiségük. Támogató, türelmes környezetben azonban a normatív krízisek rendeződnek és a személyiség egy érési folyamaton megy keresztül.