3.2. Miben áll a hibridség?

A hibriditás elsősorban azt jelenti, hogy kevert. A kérdés az, hogy mit jelent ez a kevertség? A műfaji besoroláskor (blogregény, SMS-vers), a felszínt vizsgálva könnyen kiderül: olyan írásokról beszélünk, melyek legalább két különféle sajátosságot, esetünkben - véleményem szerint - műfajt hordoznak. A blogregény az elnevezés alapján magán viseli a blogok és a regények sajátosságait, az SMS-vers pedig értelemszerűen az SMS-
-ek és a versek jellemzőit. Ám felmerül a kérdés: miről kell beszélnünk a tartalom esetén? Ha egy műfaj más műfajokból áll, s ezért válik kevertté, vajon mekkora mértékben veszi át az egyik, vag a másik sajátosságait?

Ez utóbbi kérdésre pontos válasz nem adható, amely a későbbi szemléltető példákból derül majd ki. Az SMS-versek a legtöbb esetben ugyanis az SMS-ek azon jellemzőit hordozzák, hogy rövidek, tömörek, általában mellőzik a központozást, míg annyiban titulálhatók verseknek, hogy rendszerint rímelnek, illetve ritmusuk van. Hasonló a helyzet a blogregények esetében is: blogrészletek, mert a naplókhoz hasonlóan külön bejegyzésekként vesszük őket (nem pedig fejezetként), emellett pedig általában dátummal ellátottak. Leglényegesebb jellemzőjük, hogy az író és az olvasók (a bejegyző és a kommentelők) interakciójából valósul meg. Regények, mert hosszabb terjedelműek. Ez utóbbi műfaj fogalma sokat változott az évek során, de nézzük, melyik meghatározás mit jelent:

Blog: (mint főnév) személyes weboldal, melyen egyének által rögzített vélemények vagy másik oldalakra mutató linkek találhatóak, rendszeres frissítéssel.517
Regény: A posztmodern regény eltér a hagyományos regényformától - hosszabb terjedelem, valóság és fikció szétválasztása, cselekményesség, több szereplő -, előszeretettel alkalmazza a nyelvi humort és az intertextualitást, sok esetben akár idézőjelek használata nélkül is. További lényeges eleme, hogy rendszerint a befogadó asszociációs erejére épít, s ezáltal teszi lehetővé a szövegek felépítését, több értelmezési módját.518

SMS: A Short Message (vagy Messaging) Service rövidítése, a mobiltelefon-használók számára teszi lehetővé szöveges üzenetek küldését vagy fogadását.519

Vers: A vers lírai műalkotás szándékával és felfogásában, kötött zenei-ritmikai formában alkotott szépirodalmi szöveg. Jellemzője: szabályos ritmus, rímelés, de vannak más akusztikai formákra épülő vagy verses akusztikát nem tartalmazó versformák (prózavers, szabadvers) is.520