A posztmodern irodalom sajátos stíluselemeket hordoz, hol szakít a korábbi hagyományokkal, hol pedig megújítva azokat épül rájuk. Mindez részint az újmédia létrejöttének is köszönhető, hiszen a posztmodern műfajok, főleg az 1990-es évektől kezdve már olyan változásokat tartalmaznak, melyeknél a szembenézés az újmédiával szinte elkerülhetetlen. Az internet megjelenése nem csupán az irodalom határait bővítette, de egyfajta szemléleti váltást is hozott - amely elsődlegesen a hierarchia felbomlásában, tehát a nyelvi demokrácia megjelenésében mutatkozik meg.⁵⁰⁹ A posztmodern korban már nem csupán az úgynevezett „formális, fennkölt, irodalmias" irodalom jelenhet meg; az írás lényegében bárki számára a(z ön)kifejezés egyik eszköze lehet, létrejön - az említett szakirodalom szerint - a dilettáns szerzők köre.

Mit tesznek az egyes írók, költők az újmédia segítségével? Mi is az újmédia? A választ az utóbbi kérdésre Lev Manovich adja meg, terminológiája szerint magát a digitális médiát nevezzük újmédiának. Ez magában foglalja az internet és a számítógépes multimédia mellett a CD-romokat vagy a számítógépes játékokat egyaránt. A dolgozat természetesen az internet és a különféle honlapok - blogok -, illetve technológiai megoldások - SMS - miatt foglalkozik az újmédia kérdéskörével. Tegyük fel, hogy részben elfogadjuk azt az állítást, amit Manovich pedzeget (majd később megcáfol): az a tartalom sorolható az újmédia témakörébe, amely számítógépes, technológiai feldolgozás részévé válik.⁵¹⁰ Ha így tekintünk az újmédiára, máris láthatjuk, a blogok és SMS-ek tökéletesen megfelelnek ennek a kritériumnak.⁵¹¹ A kérdés azonban továbbra is fennáll: mit kezdenek ezzel a posztmodern költők, írók? Az új marketingstratégiák megalkotása mellett - amely nem csupán a közönségsikerhez, de a kanonizációhoz is kapcsolódik - önreprezentációs lehetőségek, illetve saját értelmezői közösségek létrehozása is elképzelhető.⁵¹² Ha a blogokra gondolunk, könnyű megérteni, hogy ez mit is jelent, hiszen egy bejegyzéshez számtalan ember hozzászólhat, amelynek tagjai máris egy önálló értelmezői közösséget alkotnak, amely csoport felvetéseire a szerző akár külön posztban is reflektálhat.

Azonban az idézett szöveg szerint a posztmodern írások sajátosságai a következőkben állnak: a világ fragmentumokban értelmezhető, detotalizált történelemről beszélhetünk, illetve nyitottság jellemzi. „A posztmodern három P-je kapcsán a paródia, a pastiche és a paranoia fogalmai válnak hangsúlyossá. Paródia abban az értelemben, hogy a hagyomány szövegei parodisztikusan íródnak újra, pastiche a stílusimitáció értelmében, paranoia pedig a labirintusszerű, megsokszorozott szövegvilágba vetett szubjektum értelmében. Ezek a jellegzetességek összefüggésben állnak a sokat emlegetett intertextualitással (...)."⁵¹³ A posztmodern művészt a szövegek „összeszerkesztőjeként" tartjuk számon, aki számos esetben megtöri a linearitást - akár a már említett intertextualitással vagy hipertexttel. A különféle kódok, jelen esetben az „elit" és a populáris irodalom kódjai keverednek, amely jellemzők az SMS-versek és blogregények esetében már a műfajok meghatározásában is megfigyelhetőek..

Ihab Hassan bináris oppozíciójával - modern szemben a posztmodernnel - ellentétben Németh Zoltán a posztmodernen belül is elkülönít három korszakot, amely az írás jellegzetességeiből adódik. A posztmodern három részre szakítása prózai okokból történik: a képviselt minőség nem homogén. Így beszélhetünk a korai posztmodern időszakáról, ahol kiemelt alkotásként Weöres Sándor Psychéjét (1972) kell megemlíteni. Az időszak fő elmélete a mágikus realizmus, az e szellemiségben alkotó szerzők pedig a nyelvet elsősorban mint eszközt használták műveikben. A dolgozat szempontjából azonban a második „korszak", az areferenciális posztmodernitás a releváns, ugyanis ide sorolható Parti Nagy Lajos több műve, könyve - például a Grafitnesz, az Esti kréta vagy A fagyott kutya lába - és Varró Dániel Bögre azúr (1999) vagy a Túl a Maszat-
-hegyen (2003) című kötetei is. Ekkor már a posztstrukturalista dekonstrukció a fő irányzat, amely szerint a nyelv és a szöveg viszonya kap kiemelt szerepet, valamint a nyelv és az ember kapcsolata, melyek közül az előbbi határozza meg az utóbbit. Jacques Derrida francia filozófus híres elmélete szól: „nincs semmi a szövegen kívül,"⁵¹⁴ vagyis a nyelv nem a valóságra vonatkozik, sokkal inkább metaforikusság jellemzi, nem juthatunk el egy végső jelentéshez. Ez a felfogás az 1980-90-es éveket jellemezte. A harmadik az antropológiai posztmodern korszaka, amely az autobiográfia és a vallomásirodalom meghatározó szerepét emeli ki, olyan neves szerzőkkel, mint Závada Pál vagy Oravecz Imre, akik a nyelvi humor helyett már komolyabb fogalmazásmódokat alkalmaznak.

A posztmodern „élőnyelviséget" lényegében a poszt-literalitás kulcsaként is számon tarthatjuk. Arra, hogy miért volt elképzelhető az, hogy előbb-utóbb köznyelvi formákat alkalmaznak az irodalmi nyelvben, Kulcsár Szabó Ernő adja meg a választ: „a nyelvnek a beszéd az antropológiai létoka, azaz a nyelv csak a beszéd totalitásán át ragadható meg a maga élő létében".⁵¹⁵ Az elsődleges, illetve a másodlagos szóbeliség és az írásbeliség után tehát lényegében poszt-literalitásról is beszélhetünk, amely az „írás utániságát" jelenti, ebben az esetben pedig a köznyelv beékelődését az „elit" nyelvhasználatba. Parragh Szabolcs érvelése szerint: „Az irodalmi nyelvhasználat változása pontosan jelzi azt a jelszemléleti fordulatot, amely az írott nyelvtől elfordulva a beszédben találja meg a nyelvhasználat adekvát módját, és amely már nem az írás nyújtotta fogalmi megragadást, hanem a beszéd áramlását részesíti előnyben. (...) Ez egyben azt jelentette, hogy olyan kifejezésmód lett legitimmé az irodalmi nyelvhasználatban, amely korábban csak az élőbeszédre volt jellemző. Ez a folyamat a modernséggel indult, és együtt járt az emberi történet egységébe vetett hit feladásának tapasztalatával. Mindez jól mutatja, hogy az írásbeliség válsága, az egységes perspektíva elvesztése az irodalomban is egybeesik azzal a váltással, amely az írás kínálta fogalmiság helyére az élőbeszéd felértékelődését hozta."⁵¹⁶

Jelen tanulmányban ennek a felértékelődésnek a fontosságát szeretném kiemelni, amely, ahogy a bevezetőben említettem, összefügg a posztmodernitás, a poszt-literalitás és az újmédia fogalmakkal, sajátosságokkal.