A görög arányelméletet Polükleitosz fogalmazta meg először, majd az a püthagoreusok körében terjedt el. A püthagoreusok világfelfogását a matematika határozta meg, éppen ezért úgy gondolták, a művészet szabályai is meghatározhatók számok alapján. Úgy gondolták, a szám olyan világrendszerező erő, ami a kozmosz összefüggéseit mutatja meg, ezért a művészeti alkotásokra is úgy tekintettek, mint szám alapján kompozicionált, örök érvényű művekre. Fontos a szám- és arányelméletnek szakrális vonzata, hiszen a számok a rend meghatározói, az emberi test kánonjával pedig az eredendő ősalakot ábrázolták.³⁹⁷ Püthagorasz első tanítványai számára az ellentétpárok közül csupán az egyik számított tökéletesnek, a másik rész a rosszat szimbolizálta. Ezért idegenkedtek a páratlan számoktól és az aszimmetriától. A legtökéletesebb forma a tengelyesen és középpontosan egyaránt szimmetrikus kör és gömb volt. Velük ellentétben Hérakleitosz és követői számára a harmóniát az ellentétek egyensúlya, a közöttük lévő feszültség jelentette. A harmónia effajta felfogása alapján ítéltek meg minden létezőt. Később a két nézet együtt vált a görög művészet kánonjává, hiszen minden alak tökéletesen szimmetrikus volt, s az egyes részek aránylottak egymáshoz. Ennek az eszmének a továbbgondolása az aranymetszés, ami egyszerre jeleníti meg az arányosság összes szabályát, ugyanakkor azt tovább is tökéletesíti: „A" úgy aránylik „B"-hez, ahogy „B" „C"-hez.³⁹⁸ Az emberi testen az arány úgy jelenik meg, hogyha kiindulópontnak a köldököt vesszük, az „A" szakasz a fej hossza, a „B" az áll és a köldök közötti rész, a „C" pedig a köldök és a boka közötti egyenes. Ha megnézünk egy egészalakos képet Maya Brushról,³⁹⁹ lemérhető, hogy az aranymetszés szabályát tökéletesen kielégíti.

A lemérhető szabályosságon kívül fontosnak tartom a filozófiai hátteret is, mert úgy vélem, szoros kapcsolat fedezhető fel Platón szépségről alkotott gondolatai és a „homo virtualis" között. Platónnak Püthagoraszhoz hasonló a világképe, s egyben ő az első jelentős filozófus, aki foglalkozik a szépség fogalmával (az arányosságon kívül).⁴⁰⁰ Az idea-tant kifejtve említi, hogy egy szép ember nem egyenlő magával a széppel, ugyanis a szép önálló léttel bír, független a hordozójától. Ezenkívül megfogalmazza: a szép egyetlen rendeletetése az, hogy szép legyen, s soha nem válik rúttá.⁴⁰¹ Ő vezette be az alkotórészek harmóniája és arányossága által létrehozott szépséget, éppen ezért (s mivel a művészetet az utánzat utánzatának tekintette) a geometriai formák szépségét hirdette, ami a világ matematikai felfogásán alapult. Maya Brush a platóni „hideg szépség" (Heller Ágnes) megtestesítője.⁴⁰² A „hideg szépség" az Erósz nélküli szépség. Erósz a szépség szerelme, a gyermeknemzés, szülés utáni vágy. A „hideg szépség" tehát mindezektől, mindenféle vágytól mentes. Itt kapcsolódik össze a szépség és a rend terminusa. A „hideg szépség" nem dúlja fel a lelket, nem nyit utat az ösztönöknek, csupán formát és rendet teremt. A szép tehát a rend, a harmónia. Fontos gondolat, hogy a szép örökérvényű, állandó, semmiképpen sem mulandó. A „hideg szépséget" nem akarjuk magunkba olvasztani, célunk csupán a szemlélődés.⁴⁰³ A „hideg szépség" gyakorlatilag a tiszta, éteri szépség, míg ellentétpárjának, a „meleg szépségnek" (Heller Ágnes) a jelzője a tisztátalanság.⁴⁰⁴ A „meleg szépséghez" Erósz kapcsolódik, ami felébreszti az állatias ösztönöket, hatására eluralkodik a káosz. Platón egyértelműen a „hideg szépséget" preferálja, hiszen az ön- és világteremtő, rendszerező erő.⁴⁰⁵ Hangsúlyozza, hogy minden szépnek van valami közös forrása, ennek feltárása pedig elengedhetetlen: „Ha valaki köznapi módon meglátja a szépet a különböző dolgokban és azok szépségét anélkül élvezi, hogy közös forrásukat keresné, akkor az nem más, mint doxa, csupán vélemény."⁴⁰⁶

Mégis miért mondhatjuk, hogy Maya Brush a „hideg szépség" megtestesítője? Véleményem szerint Maya az örökkévaló szépség reprezentálója. Ahogy bemutatkozásában is írja egy közösségi oldalon, ő az örökös, univerzális szépség, aki soha nem válik csúffá, nem betegszik meg, nem hízik el, nem öregszik meg. Ez az időtlen szépség (ami úgy tűnik csak mesterségesen állítható elő, hiszen a legszebb arcú lány is eltér a tökéletestől hét százalékkal, ráadásul a testük össze sem lett hasonlítva az ideálissal) a platóni ideát megközelítő jelenség. Teste annyira hibátlan, hogy az már ridegséget, hidegséget áraszt, nem ébreszt vágyat. Egyetlen szépséghibája a kopaszsága, de ennek ikonográfiai jelentősége van. Az alteritás idején aktot csak mitológiai vagy bibliai témájú képen lehetett ábrázolni, s ezek az alakok is teljesen szőrtelenek voltak. Akkoriban a csupasz test a fejletlenség, a gyermekiség szimbóluma volt, nem ébresztett vágyat. Gondoljunk csak Gustave Courbet A világ eredete (1866) című festményére. Ez a kép nem csak a korabeli nézők számára volt felháborító: 2012-ben is tiltásra kerül az a felhasználó az egyik legnagyobb közösségi oldalon, aki feltölti ezt a festményt.⁴⁰⁷ A 19. század végén készült aktok két okból váltottak ki közfelháborodást: egyrészt a művészek a meztelen testet többé nem szakrális keretek között ábrázolták, másrészt a szőr megjelenése a testen egyértelmű utalás volt a nemi érettségre, a szexualitásra. Courbet festménye minden határt felrúgva, naturalisztikus pontossággal ábrázolja a női nemi szervet, ami még ma is pornográf tartalomnak minősül az internetes oldalak etikája szerint. Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy ikonográfiailag is bizonyítsuk, Maya Brush ábrázolása szexuális tartalmaktól mentes, s emiatt is szorosan kapcsolódik a platóni „hideg szépség" terminusához.

Arisztotelész szépségfogalma ugyan eltér Platón felfogásától, de egy dologban egyetértenek: a szépség és az arányosság között szoros kapcsolatot tételeznek. A platonikusok szerint az arányos test csupán a szépség alapanyaga, feltétele; míg Arisztotelész követői szerint az arányosság a szépség alapja, oka. A Poétika hetedik fejezetében Arisztotelész megállapítja, hogy a szépség a renden és a méreten alapszik. „Továbbá: mivel a szép - akár élőlény, akár bármiféle dolog - bizonyos részekből tevődik össze, nem akárhogy összerakottnak kell lennie, hanem megfelelő nagyságúnak. A szépség ugyanis a megfelelő nagyságban és rendben van, s ezért sem a túl kicsi élőlény nem lenne szép, mert a szemlélet az érzékelhetetlenhez közeledve végül összezavarodik, sem a túl nagy, mert ekkor meg a szemlélet nem is tud működni, s a szemlélők elől az egység és teljesség eltűnik, mint például egy tízezer stadion nagyságú élőlény esetében."⁴⁰⁸ Arisztotelész és Platón számára a természet szépsége a műalkotások szépsége felett állt.⁴⁰⁹ Az építészet képez egyedül kivételt, „mivel az építészet a szépséget mint rendet, szimmetriát és határoltságot matematikailag valósítja meg, ezért ez Arisztotelész számára sem egy praxisz mimészisze, nem techné mimétiké, hanem arckhitektoniké, vagyis az ideális szépség kifejeződése, az ontológiai szép érzékivé válása, amit nem lehet a művészet révén visszaadni".⁴¹⁰ Az építészet tehát az ideális szépség, a kozmikus rend kifejeződése a görögök számára.

Vitruvius Tíz könyv az építészetről című könyvében írta le az emberi test arányait.⁴¹¹ Könyve alapvetően nem a szépség meghatározására, és nem is az emberi test ábrázolására szolgál, azonban a harmadik rész foglalkozik a testarányokkal. Leonardo da Vinci így ír a vitruviusi szabályokról: „Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat, 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada."⁴¹²

A fentiekben láthattuk, hogy Maya Brush szépsége leginkább a püthagoreusok, valamint Platón nézeteinek felel meg. Maya tökéletesen kielégíti az aranymetszés szabályát és a vitruviusi arányokat, illetve szorosan kapcsolódik Platón „hideg szépség" fogalmához. A középkori szépségeszmény és testábrázolás semmi párhuzamot nem mutat az ókori görög hagyományokkal, a reneszánsz azonban újra felfedezte az ókori filozófia tanításait, a művészetábrázolást és a számelméletet. Művészettörténeti szempontból a reneszánsz legfontosabb újítása a perspektíva felfedezése (a tér hármas felosztásán és az olajfesték feltalálásán kívül).⁴¹³ Bár a perspektivikus ábrázolást nem zárta ki a görög antropometria sem, a képek mégsem keltettek háromdimenziós érzést. Nem véletlen, hogy a perspektivikus ábrázolás a reneszánsz idején fejlődött ki, hiszen az szintetizálta a görög antropometria kozmológiai értelmezését⁴¹⁴ a görög antropometria normatív esztétikai szabályszerűségével.⁴¹⁵ „Alapvető újítás volt tehát, mikor a reneszánsz művészek az antropometriát kiegészítették a mozgás fiziológiai (és pszichológiai) elméletével és a perspektíva matematikailag egzakt elméletével."⁴¹⁶ A reneszánsz mesterek közül kettőről fogok beszélni: Leonardo da Vinciről és Albrecht Dürerről.

Leonardo ­- akárcsak Alberti - továbbfejlesztette a görög arányelméletet saját mérései alapján. Ezek alapján határozta meg az ideális ember arányait, ugyanakkor módszeresen kutatta a mozgás hatására bekövetkezett anatómiai és számtani változásokat is. Anatómiai és matematikai tudásának csúcspontja a Vitruvius-tanulmány (1490 körül). A kép gyakorlatilag azt a tényt illusztrálja, hogy egy feltartott karú, terpeszben álló test egy körbe illeszkedik, akinek az origója a köldök, a sugara pedig a köldöktől a lábfejig érő szakasz; valamint egy egyenesen álló, derékszögben kitartott karú testet egy olyan négyzetbe lehet illeszteni, amely oldalának hossza a test magassága, illetve a kinyújtott kar és a mellkas hossza. Ez az elv visszavezethető arra a püthagoraszi tételre, ami a középkori világszemléletet is meghatározta, és amely szerint a mikro- és a makrokozmoszt ugyanaz a matematikai és esztétikai elv fogja közre.⁴¹⁷ A kör isteni szimbólum, tehát a makrokozmosz, a világmindenség, a négyzet földi szimbólum, a mikrokozmosz, az ember allegóriája.

Albrecht Dürer anatómiai tudását írásaiban rendszerezte. Legfontosabb munkája a Vier Bücher von menschlichen Proportionen (1528)⁴¹⁸ a kor legrészletesebb tanulmánya az emberi test ábrázolásáról. Dürer feladta az egyetlen ideális embertípus ábrázolását több jellegzetes típus megalkotásáért. Könyvében bemutatja, hogy egy arc jellegzetességeit az ideális koordináta-rendszertől való eltérés adja, a mozgást pedig a nyugalmi testhelyzethez viszonyítva lehet helyesen ábrázolni. Bár Dürer könyve a matematikai alapokon nyugvó testábrázolás csúcspontja, de egyben meg is haladja azt azzal, hogy az ő célja már nem egy ideális ember leképezése, hanem az arányokat felhasználva a realisztikus ember egyediségének lefestése.⁴¹⁹

Képzőművészeti példákon kívül megemlítenék egy irodalmi-filozófiai művet is: Agnolo Firenzuola A női szépségről (1541) című munkáját.⁴²⁰ Ez a szerelmi traktátus - számtalan hibája ellenére is - érdekes olvasmány a kor szépségeszményéről. A dialógus a platóni és az arisztotelészi felfogást jeleníti meg (néhol talán keveri is), bár inkább Arisztotelészhez áll közelebb . Firenzuola így definiálja a szépséget: „a szépség nem más, mint egyfajta rendezett összhang, a kompozícióból eredő rejtett harmónia, több különböző rész egyesülése és összekapcsolódása, amelyek önmaguktól és önmagukban, saját minőségük és szükségük szerint megfelelőképpen arányosak, és így valamilyen módon szépek is, de amelyek mielőtt egyetlen testet formálva egyesülnének, egymástól mégis eltérnek és különböznek."⁴²¹ A szépségről való fejtegetés Vitruviusból indul ki, vagy inkább Vitruvius valamelyik feldolgozásából.⁴²² Az első dialógusban megadja a test, illetve az egyes testrészek arányait és hasznát; a másodikban a jelenlévő nők testrészeiből összeállítja az ideális emberi testet. A test anatómiáján kívül megemlít néhány megfoghatatlan tulajdonságot, ami szintén hozzájárul egy nő szépségéhez (pl. elegancia, báj, kisugárzás), de ezeket a fogalmakat nem tudja pontosan meghatározni, és csupán mellékesnek tartja a harmóniához képest.⁴²³

A matematikai ábrázolásmód története a reneszánsszal le is zárult. Az ideális arányok visszaszorultak a művészeti anatómia könyvekbe, hiszen a barokktól fogva az emberábrázolás az egyediséget célozta meg. A romantikában megjelent a rútság esztétikája, az avantgárd mozgalmak létrejöttével pedig úgy tűnt, mindenféle esztétika kiveszett a művészetekből. Az ezredfordulón az újmédia-művészek megjelenésével azonban egy új tendencia figyelhető meg: a művészet visszatér és reflektál a szép hagyományaira. Ezt tette Kirsten Geisler is, amikor megalkotta Maya Brusht.