1. az elvont kifejezések gyakoribb használata
2. a szavak nagyobb választéka
3. a kevésbé személyes (és ezáltal kevésbé kontextualizált) szóhasználat
4. a nagyobb szabatosság
5. a kifinomultabb (szintaktikai) kidolgozottság
6. a nagyobb formalitás
7. a holt nyelvek iránti nagyobb bizalom (az írott angol nyelvű szövegekben magas volt a latin eredetű szavak előfordulási aránya)⁴⁹⁵

A fenti vizsgálat esetében az egyes megfigyelések - az általánosabb szempontok figyelembe vétele mellett - minden bizonnyal nyelvspecifikusak lehetnek, így például a szavak nagy választéka vagy a holt nyelvek iránti bizalom is.

Kommunikációelméleti vonatkozásban az írásbeliség és szóbeliség fogalmak már más kutatóknál, így W. J. Ongnál is lényegesen elkülönültek, olyannyira, hogy az amerikai származású történész-filozófus létrehozta a primary orality (elsődleges szóbeliség), a literacy (írásbeliség) és a secondary orality (másodlagos szóbeliség) elnevezéseket korszaktagolásként.⁴⁹⁶ A legelső, s egyben leghosszabb korszak alatt Ong a nyelv megjelenésétől a hangrögzítő betűírás elterjedéséig tartó időszakot érti. Mivel a kommunikáció akkori egyetlen formája a szóbeliség volt, Ong nem szembeállításként alkalmazza az elsődleges szóbeliség kifejezést (az írásbeliséggel szemben). Az írásbeliség időszakát a könyvnyomtatás feltalálásától számítjuk, tehát a 16. század elejétől a 20. századig. A fő kulcsszavak a másolás és a terjedelem (mind példányszámban, mind a befogadók területi spektrumát tekintve). A harmadik, számunkra még érdekesebbé váló korszak a másodlagos szóbeliségé, amely az 1875-ös évektől számítódik, a hangrögzítés és -átvitel feltalálástól kezdve, melyet Ong az 1982-ben megjelenő könyvéig jegyez. Azonban itt lényegében egy problémás korszakról beszélhetünk: az 1950-es években tetőpontjára jutott rádió után a televízió kezdi uralni a világot, amely a hangzóság mellett a képiségre is nagy hangsúlyt fektet. Részben ennek nyomán jelent meg az ikonikus fordulat fogalma Gottfried Boehm (1995), illetve a képi fordulat W. J. T. Mitchell (1994) munkásságában, mely elméleteket továbbiak követtek és előztek meg.⁴⁹⁷

Dolgozatban elsősorban nem a képiség felől, hanem nyelvészeti és kommunikációtudományi aspektusból közelítem meg a kortárs magyar irodalomban megjelenő hibrid műfajok kérdéskörét, így nem részletezem a fentebb említett, elsősorban a képiséggel kapcsolatos elméleteket. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a másodlagos szóbeliség a szakirodalmak szerint „...lényegét tekintve (...) akartabb és tudatosabb szóbeliség, mely állandó jelleggel az írás és nyomtatás használatára alapozódik,"⁴⁹⁸ mint a korszakok első állomásaként példázott elsődleges szóbeliség.

Benczik tanulmánya Paul Zumthor elméletére is kitér, amely a már említett, Ong-féle három korszakot nem az írásbeliség, hanem épp ellenkezőleg, a szóbeliség aspektusából közelíti meg. A svájci irodalomtörténész-nyelvész a szóbeliség három fajtáját alkotja meg, amelyben Ong elméletéhez hasonlóan az elsődleges szóbeliség (oralité primaire), a kevert szóbeliség (oralité mixte) és a másodlagos szóbeliség (oralité seconde) elnevezéseket használja. Az elsődleges szóbeliség (Onghoz hasonlóan) az írásbeliség előtti szóbeliséget jelenti. „A kevert szóbeliség az írással rendelkező, de nem az írás által meghatározott kultúrák szóbelisége; a másodlagos szóbeliség pedig az írásbeliség által alapvetően meghatározott szóbeliség."⁴⁹⁹ Az említett szerzők nem térnek ki a szóbeliség írásbeliségre gyakorolt hatására, amely a 20. századtól - nagyjából az 1970-es évektől kezdve - egyre nagyobb mértékben megtalálható a magyar irodalomban is. Ehhez köthető a nyelvi fordulat jelensége.