3.1 melléklet – „C” téma

A magyarországi cigányok csoportjai
Magyarországon három nagy cigány csoport található: a romungrók, az oláh cigányok és a beás cigányok. A Kemény István vezette országos cigányfelmérés alapján 1971-ben a magyarországi romák 70%-a romungrónak tartja magát, 21%-uk oláh cigánynak, míg 9% a beás közösséghez tartozik. Az elmúlt 40 évben valószínűleg változtak az arányok, de annyi bizonyos, hogy a csoportok nagyságát tekintve a sorrend nem változott, ahogy abban is egyetértés van a hazai cigánysággal foglalkozó kutatók és szakemberek (Réger, Kovalcsik, Vekerdi, Várnagy) közt, hogy ez a hármas felosztás eredet, nyelv és identitás szempontjából helytálló a hazai cigányság körében (Hegyi 2010: 92).

A beások
Egyes elemzések szerint a beások nagy része 1893 és 1918 között érkezett hazánkba, de a vándorlás folytatódott még a második világháború után is (Sisák³⁶ 2001:284). Más források ezzel szemben arról szólnak, hogy a beások a 17-18. században vándoroltak mai lakhelyükre (Orsós ³⁷2012a:21).
Általánosságban elmondható, hogy minden olyan népcsoportra jellemző a nyelvcsere, amely hosszabb ideig élt olyan területen, ahol nem használhatta vagy nem tudta használni saját nyelvét, így átvette a környezetében élő többségi társadalom nyelvét. Ez teljes mértékben igaz a magyarországi beás cigányokra is, akik jellegében tiszta, nyelvújítás előtti román nyelvjárást beszélnek, de annak is archaikus változatát (Szalai ³⁸1997:7), amelyben ráadásul nincsenek romani eredetű szavak. A nyelvjárásukat tekintve valószínűleg Délvidékről, a Bánságból telepedtek át Magyarországra. A magyar köznyelvben sokszor teknővájó cigányként említik őket, de a Dunántúlon használják az oláh cigány kifejezést is, ami sokszor félreértésekhez vezet.
A beások az ország legkisebb cigány csoportja. Döntő többségben a dél-dunántúli régióban - Somogy, Tolna, Baranya megyében - élnek, ahol még a mai napig is vannak nagy többségében beások által lakott falvak. A romungrókkal ellentétben a beások inkább az aprófalvas vidékeken találhatóak meg. Hagyományos mesterségeik a kézművességhez kapcsolódnak: famunkák - fakanalak, teknők, egyéb háztartási eszközök készítése -, kosárfonás.
A beás nyelv árgyelán és muncsán nyelvjárásai Baranya megye beások által lakott falvaiban használatosak, míg a ticsán nyelvjárás egyes tiszántúli falvakban élő nyelv. Az eddigi kutatások alapján hazánk legkisebb nyelvi közössége a cigány lakosság mintegy 8%-át jelenti (Pálmainé Orsós 2008). A nyelvi változatok közül az árgyelán a legelterjedtebb - nyelvvizsgázni és érettségizni is (hivatalosan) ebből a nyelvjárásból lehet.
Szalai Andrea beásokra vonatkozó kutatásának összegzésében felhívja a figyelmet a nem cigány környezet beásokról alkotott képének általánosító jellegére, a strukturálatlan jelentésekre és a beás kisebbség önmagára vonatkozó, saját anyanyelvén megalkotott kategória-rendszerének (beás cigány, nem beás cigány, nem cigány) differenciált voltára (Szalai A³⁹. 1997:8).

 

---